Milano

2010.01.12. 10:19

Yuppie! Visszatértem a Divat Fővárosából, mert úgy voltam vele, hogy 2010 nem kezdődhet ugyanazokban a rongyokban, mint végződött 2009-ben! Mert 2010-ben 2009-es cuccokban járni, cikibb, mintha a nagymamád/nagypapád ruháit veszed fel, mert azok legalább lehet, hogy retrok, 2009 viszont nem retro, csak simán a múlté....

Vásárolni én pedig vagy Milanoban, vagy Párizsban, esetleg az Államokban szoktam. Najó, volt már, hogy Bécsben is találtam valami használhatót, de azt hiszem arról a városról is sok mindent elmond már, hogy kari előtt is többen ugattak az utcán magyarul, mint osztrákul... Szóval most végül Milano mellett döntöttem, mert az egyik barátosnémnak volt egy showroomja, amit mindenképpen meg akartam nézni...Dior, Christian Dior Modell amúgy a lány, bár most egy másik cégnek showroomozott, de attól még azért Dior Modell...Ahogy a Raikonnen is lehet hogy otthon Mercit vezet, de azért Ferrari pilóta...mégha most azt hiszem tényleg Merci pilóta lesz, de értitek a lényeget. Kint volt a barátnőm barátnője is, a Zita (gyk. Debreczeni), aki elmondta, hogy ő is sokat dolgozott Milánóba, és a kedvence a dóm, az amelyikkel most a Berlusconit is megdobták. Szóval így politizálgattunk a Gellerfa Vittorio Emanuelénél ülve a Cafe Vecchiaban (egyedül itt tudják rendesen elkészíteni a melanga-ot, a világ többi részén mindenütt szar), amikor felszaladt a harisnyája. Tegnap vettem....de Budapesten, mondta irónikusan és jót nevettünk. Hát igen ilyen az élet, ülünk a divat fővárosában, minden tökéletes, és akkor csak abban szenved csorba, ami pont Magyarországról van! 

Ezzel persze nem a Magyarországot akarom fikázni, csak hogy még van hova fejlődnünk Milanóhoz képest, amit én tényleg elég jól érzékelek, mert elég sokat járok oda ki. A másik...hát mondják, hogy a magyar lányok milyen szépek, de a Zita is ettől van kibukva, hogy ez már egyáltalán nem igaz! Míg ő itthon érzi, hogy eszméletlenül gyönyörű, meg igazából nem is vetélytárs neki más nők, meg benne van a tévében meg minden, addig pont hogy Milánóban érzi úgy, hogy ő csak egy a sok közül! Mert ott az adottságaikhoz képest a maximumot hozzák ki az nők, követik a divatot és ápoltak, nincs annyi igénytelenség mint itthon (szemöldöktetoválás, csak gondoljunk rá!). Úgyhogy sajnos már ebben is lemaradtunk, de nem szégyen tanulni! Ahogy Gianni is mióta megmutatja, hogy kell főzni a tévében, van rá esély, hogy pár magyar szakács megtanulhasson főzni! Persze ha figyelnek és kitartóak, mert a jobbtól sosem árt vagy szégyen tanulni, ezért van ez a blog is!

Mondjuk olyan melange-ot, mint ott kint, itthon sosem fogok kapni, de néha jó álmodozni is, nem?:)

szerintem ennyire lájk: (5/5)
szerintetek ennyire lájk: (1,4/5)

Szerző: Erik C

23 komment

Címkék: utazás divat

A bejegyzés trackback címe:

https://bthebest.blog.hu/api/trackback/id/tr991664213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rutika 2010.01.12. 10:46:48

Cia! Sztem meg NYC-ben lehet a legfincsibb melange-ot inni, nem tudom, te eddig csak proli helyeken jártál ott?? Mert a Hiltiben a legtutibb... Majd próbáld ki. Amúgy a Diorban vettem egy harit, de az is n. hamar kilyukadt nekem...

Steve Chronicle 2010.01.12. 12:29:14

Apám, tök hiánytöltő ez a blog, divatban meg életstílusban pont olyanokat írsz, amik érdekesek. Csak jobban kitérhetnél majd a márkákra részletesen, mert kiváncsi vagyok, egyedül én vagyok-e ráállva, hogy a hétköznapokban is komolyan nézzek ki, meg a cuccaim is vállalhatóak legyenek, és itt most nem a fotózásokról beszélek - modell lennék, ha még nem írtam -, mert az más persze. szóval figyelem a blogot, meg ha kell, adok tanácsot. (ha itthon vagyok éppen) cső

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.12. 13:40:59

azt nem úgy írják, hogy melangét? nemtom, azért kérdezem, mert én 4 éves korom előtt nem tanultam magyarul de most meg ugye éretségi miatt is jobb az ilyenekkel tisztában lenni, és igen a jobbtól sosem árt szégyelni megkérdezni. XD amúgy meg tudod miről írhatnál még? borotválkozásról, van egy ilyen borotválkozás fórum (eleve milyen ósdi már, h nem blog) amin fenn vagyok, de onnan nem derül ki minden, a fodrász meg nem borotvál, pedig apám azt mondta régen simán csinálták, na szóval ott nemtok tanácsot kérni XD

Erik C 2010.01.12. 14:01:55

@ixdé: aha, tök jó ötlet, mert biztos vannak még szőrösek, akiket ez a topic érdekelhet. én ezért mentem el lézeresre, hogy ne kelljen borotválkozzak, egy pornós barinőm ajánlotta, mert képzelheted náluk a sok gyanta meg borotva milyenné csinálná a nunijuk, ha állandóan...

de igen, az tényleg igaz, hogy ún. borbélyoknál ilyeneket csináltak, én is ismertem egy ilyen bácsit, csak már meghalt:(

a melange-ot meg lehet írni magyarul is, és akkor melanzs, most néztem meg google-ben:) mondjuk ki az aki így írja le, nem?:)

Minirose80 2010.01.13. 13:10:07

@ixdé: @Erik C: melanzs teljesen elfogadott, a melange-t pedig kötőjellel, mert az utolsó hang néma. Érettségi előtt tényleg nem árt ilyet tudni, mint ahogy azt sem, hogy az érettségi két t.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.17. 10:52:41

@Minirose80: köszi miniros a kötőjeleset. A másikat nem fogom használni mert gáz így írni de a melange-t (!) fogom használni, mert eddig is csomószor írtam helyette tejes kávét hogy ne legyen benne helyesírási hiba XD

janila 2010.01.18. 17:22:58

Annyira gáz a stílusod, hogy egyenesen aranyos:) De még mindig nem tudtam eldönteni, hogy komolyan gondolod-e..:)

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.18. 23:57:33

na ma kávézóban láttam úgy leírva, hogy "melangos" és szóltam a pincérnek, hogy az kötőjellel van, és állítólag tök jó mert pont most van nyomdában az új étlap és azon már kijavítják! XD el kell mennem vmi bájolgásra apámékkal külföldre, legkésőbb hétfőn jövök, majd akkor nézem, h volt-e új poszt, vagy ha lesz net, akkor előbb

makaii84 2010.01.19. 10:40:40

@ixdé: melyik kávézóban láttad? Mert pont én is láttam néhány napja! Nem emlékszem a nevére a kávcsinak, de ott volt nem messze attól a templomtól!

Erik C 2010.01.19. 14:03:26

@makaii84: negro? ott van egy templom mellette.

makaii84 2010.01.19. 15:51:43

@Erik C: Azaz, a Negro! Ott láttam, hát az tök bánci volt, köszi, hogy szóltál nekik, hogy kötőjellel írják a melangot!

ndydck 2010.01.25. 17:02:57

Mondjuk a 2009-es "ruhákat" se add oda mind a vöröskeresztnek. Mi például szoktunk ilyennel hülyéskedni a fiúkkal, hogy mondjuk felveszünk egy inget a tavalyi Zara kollekcióból, meg egy 2008-as Lacoste nacit, hát szakadunk a röhögéstől, milyen szerencsétlenül néz ki a másik, mint a prolik a "divatos" pesti club-okban XD
Tudod, ilyen önirónikus, meg minden.

Tééélleg, lassan kellene szervezni Kétezres Party-t, szólok is Ákikáéknak.XOXOXO

2010.01.26. 10:20:21

Szasz. Épp egy olyan témába vág a blogod, amin nemrég (ma reggel) gondolkodtam (kb. egy percig ;).

Na, szóval az van, hogy én proli vagyok, és nemcsak hogy elérhetetlen számomra ez a világ, amiből/amiről te itt nyilatkozol, de igazából eléggé hidegen is hagy. Viszont ma reggel hallgattam a "Danubius" rádióban a Sebestyén Balázsékat, hogy őket mennyien utálják, de ez persze csak azért van, mert azok az emberek sikertelenek, és irigylik az ő jobb autójukat, meg több pénzüket, meg ilyenek. Vágod, nem?

Hát elmondom nektek, hogy a szegényebb társadalmi rétegek egyáltalán nem (csak) irigységből haragudnak bizonyos gazdagokra, sőt, egészen addig, amíg bizonyos (új)gazdagok ezzel nyugtatgatják magukat, addig ők sem többek balkáni parasztoknál, mert elfelejtik, hogy:

-Nem biztos, hogy ők egyedül küzdötték ki magoknak a vagyonukat és társadalmi helyzetüket. Még ha nem is csupán örökölték, sokszor azáltal érték el, hogy olyan környezetbe születtek, ami valamilyen módon kikövezte számukra az utat.

-Még ha maguk is érték el, szeretnek megfeledkezni róla, hogy talán olyan "munkával" küzdötték fel magukat, ami nemcsak hogy nem hasznos, hanem néha egyenesen káros a társadalom szempontjából. Ezt más szóval úgy is mondhatnánk, hogy elkurvultak. Az ilyen ember pedig miért vár el tiszteletet, hö? Nem pont a maffiafőnökökre gondolok, de éppen a kereskedelmi tévézés és -rádiózás olyan dolog, ami többnyire szerintem nem éppen képvisel magasabb szintet annál mint hogy szellemi prostitúciónak lehessen nevezni. Lehet, hogy keményen dolgozik, értem. De magán kívül nem sok mindenkinek hajt ezzel hasznot.

Ezzel szemben képzelj el egy olyan - mondjuk kórházi - orvost, aki nem kaphat hálapénzt, vagy mondjuk egy gimnáziumi tanárt. Az ilyen emberek nélkül az őskorban, jobb esetben a középkorban tartanánk még most is. Rengeteget tanultak, szétdolgozzák az agyukat, a sztressz tönkreteszi őket magukat és a családjukat is, és cserébe sem anyagi sem erkölcsi megbecsülessel nem jutalmazza őket a társadalom.

Van sok más ilyen ember is, és persze minden társadalomnak ELKERÜLHETETLENÜL van söpredéke, mocska. Sem igazságos, sem célszerű, sem lehetséges nem lenne az, hogy mindenki egyenlő legyen, de épp úgy, ahogy a szegényeknek el kellene gondolkodniuk azon, hogy részben talán maguk tehetnek arról, hogy hova jutottak, esetleg azon is, hogy nem kell feltétlenül többet akarniuk annál, mint amit megengedhetnek maguknak, viszont a gazdagoknak is be kell látniuk, hogy a szegények gyűlölete nem feltétlenül csak jogtalan irigységből fakad, hanem esetleg megérdemlik ők azt, sőt, talán keményen megdolgoznak érte az arroganciájukkal, hatalmukkal, erejükkel való visszaéléssel, stb.

Na, most minek kommenteltem ennyit, nem tudom. Ja talán azért, mert olyan naív stílusban nyomatod ezt a "sznob" dumát, hogy emiatt egyáltalán nem tudok haragudni rád. Na, mindegy. Písz!

Buenos Aires, chicano!

2010.01.26. 13:52:46

Eddig csak ezt az egy posztot futottam át, de most végre beleolvastam még pár másikba is. Elnézést kérek, félreértettelek. Hát persze, hogy mindannyiunk kötelessége trendinek lenni. Le a prosztósággal és a prolisággal. Éljen a coolság! X-D

Frucsasz 2010.01.26. 14:01:01

"Kint volt a barátnőm barátnője is, a Zita (gyk. Debreczeni)" ... hű, én elég gyenge lehetek, mert 25 éven át biztosra vettem, hogy több száz Zita is kóricál az országban...

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2010.01.26. 14:05:27

@Frucsasz, az őzikelány: tudod, muszáj, hogy minden proli be tudja azonosítani, hogy neki milyen híres barátai vannak.

katarocks 2010.01.26. 21:40:55

Dior, Christian Dior á la Bond, James Bond :D
Raikkönen meg már nincs is a forma1-ben.
másba nem kötök bele, mert azok viccesek :D

Vegyi Ali 2010.01.27. 00:10:41

Én csak varratok ruhát. Csak a leggázabb arcok járnak konfekcióban. Haute couture megvan? Nem is tudom elképzelni, hogy emberek tudnak olyan ruhát felvenni, amiken emblémák vannak, akár csak belül is!!! Egy ruhában csakis MONOGRAM lehet. A többi igénytelen tucatszar.

Sean Bateman 2010.01.27. 14:24:50

Végre egy értékes hozzászólás! Whatever happened to class?
Hát persze, hogy Haute couture. Vagy maximum Vivienne Westwood egyedi darabjai.

zyl187 2010.01.29. 16:46:19

Gondolom Inter vagy Milan meccsre nem mentetek ki mi? Foci? az is fúúúúj?

Pinczes.Laszlo 2010.01.29. 22:09:08

@Sean Bateman: én csak sznob gecik bőréből varrt egyedi darabokat hordok....akarsz a boxerem lenni? ;)

Klucksize 2010.01.31. 01:31:22

Igazából D.Zita nem különösöbben kiemelkedően szép, teljesen átlagos
süti beállítások módosítása