Lakberendezés

2010.02.09. 08:00

Azthiszem ez a cikk most nagyon rá fog férni egyesekre, mert anyukám egy időben csinált egy ingatlanközvetítős nagyvállalkozást és akkor ott elég sok mindenre derült fény az emberek ízlésével kapcsolatban...Sokszor mutatott képeket, hogy nézzük meg egyes emberek hol laknak...hát mondhatom nagyon elkeseredtem. A legigénytelenebb amit láttam az az volt, ahol a család a lakását kifestette ilyen babakékre (ezt szerintem ixdé tudná jobban hogy milyenre) de úgy hogy a falakon a képek meg a szekrények körbe voltak festve, de még a pószter is!!! Ezt akkor lehetett látni, mikor az emberek kiköltöztek és elvitték a bútoraikat, amik képzelem ezek után milyenek lehettek...

De térjünk rá a konktét dolgokra. Azt hiszem a legfontosabb a tágas terek. A nagyon nagy túlzsúfoltság mindenképpen hátrányos lakberendezés szempontjából, így törekedni kell a szellősségre. Erre jó például a minimál stílus, ami azt jelenti hogy épp csak mindenből van, tehát az egyszerűbb pénztárcájú emberek is megengedhetik maguknak és mégis esztétikus. Színben sem jó a nagyon csicsás, mert az cigányosnak tűnhet. Egy letisztult barna némi fehérrel, akár a szürke drapp, ezek, mind igényességet sugározhatnak. Burkolat ügyben be kell vallanom én parketta párti vagyok, mert a fa olyan természetközeli, számomra melegséget sugároz. A proximus studió például kinál egészen csodálatos kétrétegű svédpadlókat tölgy, teak, wenge, doussie fafajokból. Hasznos választás lehet akár egy igényes hajópadló is puhafa, luc, borovi vagy vörösfenyő fajtából. Érdemes megnézni mert körülbelül harmincezer forintos négyzetméternyi ártól már láttam kapható parkettákat. Vannak akik azonban a köveket szeretik, bár szerintem ez inkább egy étkezőbe konyhába hallba esetleg fürdőszobába-uszodába való.

A falakat ha színesre festjük, akkor csak valami mattos árnyalat megengedhető, az ilyen piros meg ilyenek nem feldobják, pusztán közönségessé varázsolják otthonunkat. Ráadásul oda kell figyelni hogy a fal, a burkolat és a bútorok harmónizáljanak, amit most nehéz elmagyarázni pontosan, de a lényeg hogy ha az ember ránéz úgy összeségében az egészre, akkor összességében is jól mutasson ne csak úgy külön-külön. Amit még fontosnak tartok, az a lépcsőházban a csillár. Sajnos erre már nem fordítanak erre akkora gondot, mert hogy az csak a lépcsőház, pedig az ember csomószor közlekedik a nappaliszint a hálószintek meg a pincében lévő mosoda, uszoda, garázs stb között. Ide ajánlanám ezt az oldalt ahol sima Swarowskis kövekből csinálnak csillárt, ami nem olyan exlúzív de legalább érdekes lehet és változatos, ráadásul a mi képzeletünk alapján készítik el a csillárt.

Ami fontos még hogy mi van a falon. A nappaliba érdemes a dívány fölé valami képet rakni, ami harmonizálódik az összehatással, például ha antikosan rendeztük be otthonunkat, akkor érdemes valami ilyen régi festményt venni, ha modernül akkor modern festményt. Ezt be lehet szerezni ilyen akciókon, ahol addig licitáljunk míg a miénk nem lesz a nekünk tetsző festmény, ami ugyan használt, de ez a képek esetén nem gáz. De ha mindez úgy érezzük hogy meghaladja a képességeinket akkor érdemes egy szakemberre bízni a dolgot, és felbérelni egy lakberendezőt, de lehetőleg olyat amelyik ismeri a fensuit, ami a bútorok megfelelő elhelyezésének a tudománya.

szerintem ennyire lájk: (5/5)
szerintetek ennyire lájk: (1,3/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://bthebest.blog.hu/api/trackback/id/tr131740887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spájdernecc 2010.02.09. 09:16:02

tuti fake :)
az előzőhöz pedig visszalépés

Frucsasz 2010.02.09. 10:10:13

Úgy érted, a feng shui-t?
Ejnye-bejnye, már megint olyanról írsz, amihez nem konyítasz. Sokkal hitelesebb lehetnél, ha az ilyen apróságokra figyelnél.
A téma pedig jó lett volna. De mint az összes többit, ezt is az alulműveltséggel, vagy annak látszatával cseszed el. El kéne dönteni, hogy GYP-s gyerekeket akarsz utánozni, vagy újgazdagokat. Utóbbiaknál ugyanis az ilyen mérvű butaság nem megengedhető.

Poszt tipp: írhatnál majd arról is, mit olvas az igényes ember :) Nem blogra gondolok, hanem könyvre.

DVZs 2010.02.09. 10:21:07

Ez igen - "fensui", "használt festmény", "harmonizálódik az összehatással" - nem is tudom, melyik szebb. :) Gratulálok, visszajárok még röhögni...

DVZs 2010.02.09. 10:34:07

Erik C (vagy erikci :) ), kérlek egy posztban foglald majd össze, hogy ha valaki az itt leírtak szerint szeretne trendi/cool lenni, akkor mennyibe kerül szted havonta? Az 50ezres arcápolós csomaggal, mindennel együtt... Mi meg a közösséget/értelmet/racionalitást képviselve hozzáadjuk majd azokat a tételeket, amik nyílván neked nem számítanak (közmű, stb.). Szép szám lesz a vége, szabad szemmel is jól látható... :D

szuperszégyen 2010.02.09. 10:56:21

Sok lakásban, házban jártam már, mert néha kell vennem egyet-egyet a város különböző pontján irodának, üzletfeleknek, vagy ha jön egy külföldi szakértő, vendég, barátnő ilyesmi.

Márpedig ilyet nem bízok másra, mert egy ingatlanos sokszor nem elég kifinomult ahhoz, hogy nagyonis fontos szempontokat figyeljen: lépcsőház, ahogy Erik is írta, környék, tájolás és ami a legfontosabb: a szomszédok. Fel se mérheti egy egyszerűbb ingatlanos a szomszédok kifinomultságát, márpedig nemk mindegy, hogy a szomszéd milyen stílusban köszön reggel, vagy mondjuk hogyan lehet együttműködni vele például tűzijátékkor.

Szóval sok helyen megfordultam már. Előfordult, hogy kifejezetten kis lakást kerestem, a hangulata miatt. Őrület, hogy a prolik telezsúfolják az egészet. Például minek egy 20 négyzetméteres nappaliba 3 részből álló ülőgarnitúra szett, meg szekrények? Én éreztem magam kellemetlenül, ahogyan ott csetlettünk-botlottunk. Ekkora helyre max egy ágy fér be, ahogyan terveztem is...

A másik, amiben Erikhez csatlakoznék az a fa burkolat alapvető fontossága. Remek dolog a padlófűtés, de őrület, hogy azt hiszik egyesek, hogy az cool, ha követ raknak a nappaliba, hogy mutassák, náluk ám padlófűtés van. Tévedés azt hinni, hogy attól, hogy a kő meleg már illik is a nappaliba. Ezzel megmutatják, hogy padlófűtés van, továbbá azt is, hogy igénytelenek és sznobok, csak a padlófűtés reklámozása a cél, nem pedig a stílus, az igényesség, a kellemes, pihentető környezet. Mert ha a stílus is fontos lenne, nem csak egy fűtésrendszer meglétének hirdetése, akkor igenis padlófűtést tűrő parkettát tennének le, még ha az egy picit drágább is.

Ugyanez a légkondival. Ma már bárki megengedheti magának, nem számít státusz-szimbólumnak. Egyesek mégis azt hiszik, az a gizda, ha minden szobában kettő van a falon, meg a külső falon is ezer doboz. Hát tévedés, csúnya, igénytelen és megintcsak arra való, hogy meglétével kérkedjünk. Ha lenne az emberekben stílus, akkor egy ház esetében központi klímát alkalmaznának, még ha kicsit drágább is.

Elsőre ennyi jut eszembe, de már ezek is kiborítóak.

Malory 2010.02.09. 11:49:34

Hát tényleg, ez kva kiborító, én meg az albérletemet nem tudom kifizetni... Hozzád költözhetek?

De ne essünk át a ló másik oldalára.
Amin kva jót röhögtem, hogy lakberendezőt kell felbérelni. Muhaha. Bérgyilkost szoktunk felbérelni bameg, nem lakberendezőt. :D
"A legfontosabb a tágas terek" és hogy tudjunk a mondatban személyt-számot egyeztetni, ha ez mond valamit esetleg, erikaszí.
"Egyszerűbb pénztárcájú" azmilyenaz? Akinek nem Gucci, hanem Converse? :D
"mattos árnyalat" az megint milyenaz? mattos? Matta részeg, olyan van. Vagy matt, nem fényes. Olyan is van. A piros is lehet matt. Nemtom miről beszélsz. Pasztellre gondoltál, kislány?
"harmonizálódik az összehatással", "antikosan" (akkor má' a modern ménem modernesül), "akkor érdemes valami ilyen régi festményt venni" (pl kirakom az ilyen óvodás rajzaim, az is régi), és azt nem akción lehet beszerezni, hanem aukción, tudod, ahol addig kell licitálni, míg a tiéd nem lesz. Ez jó. :D
Összességében, "meghaladja a képességeinket". :D

Eddig akartam hogy ne fake legyen hogy röhögjek, de most már akarom h fake legyen, mert nem akarok olyan bolygón élni, ahol ezek a fajtársaim. :D

szuperszégyen 2010.02.09. 12:11:03

Üzenem a sok igénytelenül megnyilvánulónak, hogy márpedig nyelvében él a nemzet, ezért menő abban is stílusosnak lenni!

Ezért tehát mellékelem a fake angol szó néhány a szövegkörnyezetből vélhetően kapcsolódó magyar nyelvű megfelelőjét, hogy magyar nyelvünk stílusos használatával is emelhessük jelen világhálózatos napló fényét:

fake:
* cinkel
* csalás
* csaló
* értéktelen utánzat
* hamisít
* hamisítvány
* kifőz
* kikészít
* kohol
* koholás
* koholmány
* meghamisít
* meghamisítás
* szélhámos
* szélhámosság
* utánzat

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.02.09. 12:40:52

@Malory: Ne szóld le kérlek!!!!Már legalább azt megtanulta, hogy nem megveszi az embereket! Ezért Most Eriknek: *5-ös:)
A többi az viszont megint lehúz:(
AUKCIÓ!!!!!!!!! nem akció:)
Jaj kicsi szívem:)

Rutika 2010.02.09. 12:46:27

Akkor légyszi szuperszégyen korrepetáld a kis barátunkat ericet nyelvtanból, mert az az igazi szuperszégyen...

Rutika 2010.02.09. 13:01:06

@szuperszégyen: sztem inkább ericet korrepetáld nyelvtanból, mert az az igazi szuperszégyen, ahogy ő ír...

eznemisénvagyok 2010.02.09. 13:15:30

"közönségessé varázsolják otthonunkat."

ez odabasz! Nagyon jó! :o)))

A "használt fesmények"ről nem is beszélve.

szuperszégyen 2010.02.09. 13:32:24

@eznemisénvagyok: tényleg, a festményekről is akartam írni, hogy az bizony nehéz kérdés, mert elég nehéz értékes új festményekhez jutni, az értékesek mind használtak. Az a baj, hogy ma már nem élnek olyan híres festők, mint a blogon már említett Picasso például.

Viszont vannak nagyon menő fotósok. Ha megkérsz egy ilyet egy nagyon művészi témájú, nagyon egzotikus fotó megalkotására, az talán stílusában és árában is illeszkedhet a falra.

Rebelde 2010.02.09. 14:46:35

használt rembrandt festményeket több méretben adok-veszek:)

a poszt rendben van:))

bangó margit 2010.02.09. 15:08:51

Hogy lehet egy festmény használt? A kutya alatt volt az ólban, ami mellesleg padlófűtéses meg matt színekkel összharmonizál? Lakberendező? Aki ilyenekre pénz kiad az hülye. Úgy rendezem be az otthonomat, ahogy nekem tetszik. Ha csak arra megyek, hogy menő legyen meg trendi meg sztájl, akkor baszhatom ,mert nem szeretek benne lakni.

Samantha E. Jones 2010.02.09. 15:19:52

Szeretném, ha én is ILYEN AKCIÓKON vásárolhatnék HASZNÁLT festményeket, melyek HARMÓNIZÁLNAK a FENSUIVAL.
Oh, és Szuperszégyen! Ha már nyelvében él a nemzet, a név kötelez.

Frucsasz 2010.02.09. 16:16:21

Az tényleg kimaradt, hogy mennyire fontos az esetleges hobbiállatok színének a nappalival való harmonizálása :D Egy mattos barnásbézs rusztikus stílusú nappalihoz csakis valami őzbarna kutya passzol, míg egy szürke-fekete-fehér minimál nappalikoz egy britt rövidszőrű cica. Vagy egy afrikai törpesün. :D

Malory 2010.02.09. 16:43:09

@Lewyke: Erikaszínek ötös, ez nem kérdés! :D

@F.house: Mi a kérdés, kedves?

@ szuperszégyen 2010.02.09. 12:11:03 :
Arról még nem hallottál, hogy vannak a nyelvben idegenből átvett szavak, kifejezések, amelyeknek magyar megfelelője úgymond nem létezik, nem használatos? Tudod, ez a csúnya buta globalizáció... Az internet világában a fake egy "fogalom", és nem egyenértékű azzal, hogy "Hű mekkora csalás ez a blog". A fake az fake.
Tudod ez olyan, mint pl motoron a tankpad, aminek nincs normális magyar megfelelője, úgy hívod és kész. Nem mondod azt, hogy tankra feltett optikai tuning-matrica...
Laptopra se mondod sztem soha, hogy hordozható számítógép. :D
Béla:Átjössz este?
Géza: Persze!
Béla: Oké, de van egy állat jó programom, hozd a hordozható számítógéped is!
Géza: Mivan b+?!

Ne csináljunk már úgy, mintha ez valami kifinomult, irodalmi nyelvezetben megírt blog lenne. :D :D

Az olyantól én is hülyét kapok pl, hogy "shoppingoljunk" meg "lájkolom", ha már itt tartunk... De ne tévesszük a szezont a fazonnal.

Malory 2010.02.09. 16:44:52

@Frucsasz, az őzikelány:
Én még ajánlanék bézs csincsillát, de csakis Chiléből, mert úgy kapsz eredetit, limitált ediciót. Csakis homobézs persze, ilyen korcs hetero bézsekkel nem foglalkozunk.
Esetleg egy fehér szobába jól mutatna egy ebony, az is csakis homo lehet, Belgiumból.

Malory 2010.02.09. 16:47:05

Még mielőtt galádul meggyanúsítotok, ennek semmi köze a homo-/heteroszexualitáshoz. :D Ezeknek a csincsilláknak tényleg ez a neve, ill. a színvariációknak, a tisztaságuktól függően. Genetika. Erikaszí, erről is írjál már egy posztot! A genetika lájk vagy nem lájk?

szuperszégyen 2010.02.09. 16:51:21

@Malory: Hát nekem a fake a lájkollal egy kategória, a laptop meg nem. Merthogy tényleg hosszú kimondani a hordozható számítógépet, de azt, hogy utánzat, kamu, vagy hamis azt nem.

szuperszégyen 2010.02.09. 16:52:37

@Malory: ja, és van a laptopnak is magyar megfelelője: notcsi. De eddig mindenkit pofonvertem, akitől hallottam. Mégis terjed, bakker...

Malory 2010.02.09. 17:16:13

@szuperszégyen: A notcsi az magyar megfelelő? Na ne máááár... :D
A notebook sem magyar, a notcsi meg pláne.

Nem azért mondod, hogy laptop, mert a magyar megfelelőt hosszú kimondani, hanem azért, mert ez a neve, már így terjedt el, hozzá tartozik a magyarhoz. Ha megszámoljuk, hány szót vettünk át így törököktől, osztrákoktól stb, akikkel a történelemben együtt éltünk, meglepődnél... Úgyhogy hagyjuk ezt a műnyelvészkedést szerintem.
A fake pedig nem egyszerűen csalás, hanem egy interneten terjedő kamu, csalás, erre használjuk. Más a jelentése, mint az eredetinek. Persze, van hozzá köze, abból jön. De ez nem olyan fontos szerintem, ha boldog leszel tőle, én mondom azt ezután hogy csalás. Jó? ;)

szuperszégyen 2010.02.09. 17:23:41

@Malory: a kamu jobban illik a fake helyére szerintem.

Ha valamire nincs frappáns szó, akkor valóban átvesszük más nyelvekből, de amennyiben van, meg kell próbálni mégis a magyarnál maradni.

Egyik véglet sem jó, abban megegyezhetünk: sem az, ha mindenre valami jövevényszót alkalmazunk, sem az, ha mindent magyarul akarunk mondani, mert mindent lehet, még ha nehéz is.

Én a fake-t már feleslegesnek érzem, a laptopot még nem.

A notcsi különben szerintem nem a notebookból jön, hanem a noteszgépből. Szerintem. De aki képes a notcsi szót használni, az még az életben ezen nem gondolkodott.

IndaMuncher 2010.02.09. 17:37:51

@Malory: Bocs, csak kicsit unalmas már, hogy minden posztnál jön valaki és "Tuti fake/kamu"-val jön, mintha ez akkora felfedezés lenne.

spájdernecc 2010.02.09. 18:16:51

sose hittem, hogy nyelvművelő továbbképzés is van itt
kár, hogy nem a posztban alkalmazzák ezt a rengeteg tudást :)

Malory 2010.02.09. 18:32:02

@F.house: Én nem jöttem azzal hogy kamu, elmondtam a véleményem valamiről, amibe ez is beletartozott. Olvasd vissza. Szövegértés: egyes! ;)
Ha valami unalmas, akkor meg ne olvasd. Egyszerű.

Malory 2010.02.09. 18:32:56

@spájdernecc: Tudod, a tudás mindenkinek sajátja. Sajnos nem tudjuk átadni. :D:D

Erikaszíék azért megpróbálnak átadni nekünk valamit. :D

Malory 2010.02.09. 18:36:37

@szuperszégyen: Oké, de azért lássuk be, a nyelv is mindig halad a korral. Lsd. nyelvújítás. Jó-jó, kicsit erőszakos volt meg minden, még jó hogy nem hagyták meg a nyaktekerészeti mellfekvencet, mint nyakkendő. De ha nem lett volna, még mindig beszélhetnénk úgy, hogy így meg úgy "vala", vagy "az szék mellett szép asszony üle vala". :D
Nem kell kézzel-lábbal tiltakozni minden ellen. Az is olyan magyar szokás.
Marad a kamu laptop.
A noteszgép hülyeség. És pl notebook és netbook között magyarul hogy teszel különbséget? Kinoteszgép meg sima noteszgép? Vagy miszösz? :)
Nem kötekedni akarok egyébként, remélem lejön a hangvételből, hanem várnám az érveket.

Bérgyilkos Bohóc 2010.02.09. 18:44:14

Hazug Erik, most azonnal rakjad be a dzsakuzis szülinapi bulin készült fotókat!
Na, mi lesz már? Gyerünk, gyerünk!

cometneni 2010.02.09. 19:07:25

Fölbérelem erikaszít, mert olyan remek az ízlése, és a fensui szellemében biztosan remekül belakberendezné a panel 10. emeletén levő kéglit. ahhoz viszont ragaszkodom,hogy csakis olyan festményeket helyezhet el, amelyik még nem volt használva.

cometneni 2010.02.09. 19:08:06

Fölbérelem erikaszít, mert olyan remek az ízlése, és a fensui szellemében biztosan remekül belakberendezné a panel 10. emeletén levő kéglit. ahhoz viszont ragaszkodom,hogy csakis olyan festményeket helyezhet el, amelyik még nem volt használva.

Humbino 2010.02.09. 21:44:38

gyilkos ez a blog... szétröhögöm magamat rajta...csak így tovább, Erik C. komolyan, ennyi baromságot összehordani!
neked a Cosmóban a helyed!

szuperszégyen 2010.02.10. 08:28:09

@Malory: vágom, hogy nem kötekedsz, értelmes vitának mindig van értelme.

És persze meghátrálni is. Miután elküldtem tegnap a hozzászólást, rájöttem, hogy valójában teljesen mindegy, hogy a notcsi a noteszgépből, vagy a notebookból jön. Az is igaz, hogy a netbookra még tényleg semmit nem hallottam. Az is igaz, hogy erőltetni sem kell.

De utóbbiakat már írtam: van egy egészséges egyensúly valahol a mindent globális nyelven és a mindent nemzeti nyelven között. Te kicsit balrább gondolod az ideálisat, én meg pont jó helyen :-P

A Kazinczy féle nyelvújítást viszont nem hasonlítanám a mai globális nyelvek felé haladásnak. Az igaz, hogy egyszerűsítettek ott is sokat és ez jót tett a nyelvnek. A mostani folyamat is egyszerűsít, de az irány más: nem gondolkozik kreatív, rövid megfelelőkön, hanem átveszi az idegenszavakat mindenféle kontroll nélkül. Ezzel trendet teremt és már ott is idegen szót használunk, ahol nem kéne: morning show, ice tea. Így viszont szép lassan elveszik a magyar nyelv. Jó, azért nagyon lassan

Lehet vitatni, hogy ez mennyire káros, sokak ejtenek az egész témára. Szerintem viszont káros, mert nyelvében él a nemzet. Egyre kevesebb és egyre alázóbb dolgokról híres a magyar, legalább ezt megtarthatnánk, csak úgy, összerombolt nemzeti öntudatunk utolsó bástyájaként :-)

Nagy_Cthulhu 2010.02.10. 08:56:32

@F.house: Amúgy én most kezdtem el gyanakodni, hogy ez nem is kamu blog, hanem pár agyhalott, újgazdag, sznob tini "srác" ezt teljesen komolyan gondolja.

Frucsasz 2010.02.10. 09:51:03

Posz-tot! Posz-tot!Posz-tot!Posz-tot!

Reggel van, és ez a blog felér egy Chuck Norrisos pörgőrúgás és 10 liter kávé összesített hatásával :)

Frucsasz 2010.02.10. 09:53:41

@szuperszégyen: soha többé ne használd az ALMA szót. Nem magyar szó ugyanis, hanem török. Volt rá magyar megfelelő, de sosem terjedt el, mert sokka legyszerűbb, tisztább volt átvenni a gyümölccsel együtt annak a nevét is. Hm? Érted, miről beszélek?

szuperszégyen 2010.02.10. 10:04:51

@Frucsasz, az őzikelány: nem, nem értem. Mi volt az alma magyar megfelelője?

Nem vagy túl figyelmes olvasó: azt mondtam, vannak, amiket tényleg egyszerűbb átvenni. Pl. Malory által hozott laptop példa. De a fake-re pont van normális és könnyen használható magyar szó.

Mondjuk ha még olvasni se tudsz, meg szöveget érteni, akkor kár is ilyen mély dolgokról írni neked, babázz tovább!

Malory 2010.02.10. 10:33:51

@szuperszégyen: Érdekes, hogy a fake-ből ezt veszed le rólam, hogy én "globálisabban" beszélek. :) Mert nem. Hidd el, ha mondom. ;)
De ezen kívül egyetértek, tehát shoppingolni, lájkolom, lol, riszpekt és társait csak olvasni szoktam, de ezt is meg kell ismerni, csak nem kell használni... :) Az már csak "trendiségből" van. :D:D Jáááj...
Egyébként vannak tanár ismerőseim, és bizony nem egyszer fordul elő gimnáziumokban (!), hogy sms- meg msn-nyelven írnak dolgozatot a diákok. Pl fogalmazásban a hogyot h-val rövidítik... Na, az már elég gáz... De ott már más problémák is vannak. Sajnos. Lehetne ezt ragozni végtelenségig!

Posz-tot! Posz-tot!! :D

szuperszégyen 2010.02.10. 10:43:58

@Malory: kemény ez a "hogy"-os történet. illetve magyarul ,,hogy''-os. Merthogy az idézőjel a magyar írásbeliségben alul kezdődik...

Frucsasz 2010.02.10. 10:44:27

@szuperszégyen: Nincs, drágám. Nincs normális és könnyen használható magyar szó a fake-re. Egész egyszerűen azért, mert nem egy jelentése van, hanem egész jelentéscsokra, árnyalatai, amit egy sima "hamisítvány" nem fed le. Emellett legépelni is könnyebb, rövidebb, egyszerűbb.
Látom, nem érted, miről beszélek. Halvány fogalmam sincs, mi volt annak idején, ezelőtt kb 600 évvel az alma magyar megfelelője. A lényeg az volt, hogy az ún. magyar szókincs kb 90%-a nem magyar. Hanem török, bolgár, német, angol, szláv stb. Mindennapi szavak, mint az alma, amik annak idején idegennek minősültek, aztán beolvadtak, te meg már úgy használod, mintha mindig is magyar lett volna.

De nem is ez volt a mondandóm lényege, hanem az, hogy a hozzád hasonló szélsőségesek nem fogják fel, hogy a nyelv nem a tiétek, nem te befolyásolod, nincs jogod eldönteni, ki mit használ, nincs jogod bekategorizálni, hogy az rossz vagy jó. Nem üthetsz rá egy "elutasítva" pecsétet, csak mert neked nem tetszik. A fake éveken belül éppúgy bekerül a hivatalos szókincsbe, mint a fájl, a dzsip vagy a meggugliz. Ezekre is lenne, van remek magyar megfelelő, mégsem használjuk. Mert a nyelv egy élő, lüktető, változó dolog. Egy önálló , fejlődő valami, amit nem te befolyásolsz. Ahogy nem is én. Ha a nép átveszi a fake szót, és használja a mindennapokban, akkor a hozzád hasonló begyöpösödöttek kapálózhatnak, ahogy akarnak, az bizony használva lesz. Miért? Mert hiába nem tetszik neked, de egyszerű, rövid, frappáns, és emellett tökéletesen, árnyaltan kifejezi, amit mondani akarok vele.

Ezek után arról, hogy ki nem tud szöveget érteni, inkább ne is vitázzunk... Leülhetsz, egyes.

szuperszégyen 2010.02.10. 11:33:24

@Frucsasz, az őzikelány:

Édesem. Ha nem tudod, hogy az almának mi volt az eredeti nem jövevényszavas megfelelője, akkor honnan tudod, hogy volt egyáltalán? Csak úgy kilogikáztad?
Biztos jó vagy te ebben?

Elmondom, hogyan lehetett. Jöttek a magyarok, nem tudták, hogy van alma, ezért szavuk se volt rá és aztán meg kiderült, hogy van egy ilyen gyümölcs.

Két út volt: vagy elnevezzük piros-csutkáig-rágandó-török-gyümölcs-nek, vagy átvesszük az ő szavukat. Mivel előbbi bonyolult volt, utóbbi lett.

Mai korhoz és Malory-hoz visszatérve: vagy átvesszük, hogy notebook, meg laptop, vagy azt mondjuk, hogy hordozható számítógép. Nyilván előbbi, mert utóbbi életszerűtlen.

Na és rátérve a fake-re. Igen, nyilván sok jelentése van, hiszen láthattad, beírtam egy csomót és még csak nem is az összeset, hanem csak azokat, amik jelentése ide vonatkozhat. A legpontosabb a kamu ide. Elárulod, hogy mi az, amivel a fake többet mond? Írd le a különbséget! Mi az, ami a fake-ben benne van, a kamu-ban nincs?

Vagy már nincsenek szavaid arra, hogy megfogalmazd a különbséget? Hát erről papolok itt.

Ha van rövid, frappáns és ráadásul kifejező magyar szó, akkor miért ne azt használjuk? Miért egy olyan szót, ami sokminden mást is jelent? Direkt csökkentsük a szókincsünket? Most nem is az, hogy nemzeti érték, vagy sem: de beszűkült szókinccsel hidd el az agyad teljesítménye is visszaesik. Ha már annyira eltunyulsz, hogy még azzal sem foglalkozol, hogy megfelelő, kifejező szavakat keress, mert úgyis lefedhető egy másik szóval. Tudod a baszni szó az összes igekötővel érthető, rengeteg mindent jelent. Akkor használjuk mindenre azt? Szerintem a hétköznapi kommunikációban a baszni és az izé szavak megfelelő ragozásával mindent megbeszélhetnénk! Ez a cél?

Hogy a nyelv hogy alakul arról nagyon szép elméletet idenyomtál. És még igazad is van benne, sajnos. Csak attól még megkérdőjelezhető, hogy ez jó-e! Mert fel kell tenni a kérdést, hogy hová vezet? Oda, hogy kikopnak a szép magyar szavak, senki nem emlékszik rájuk, elszegényedik a nyelv, elveszti identitását és akkor még ez sem lesz.

De ha nem vagy ennyire szentimentális: a beszéd igenis szellemi teljesítmény, gondolkodást igényel és ha nem beszélsz választékosan, agyban is eltunyulsz. Ha leócsítod a nyelvedet, eltunyítod a néped is.

Ha valaki intelligens és ezt végig tudja gondolni, akkor eldöntheti, hogy akarja-e ezt, vagy sem. Akarhatod és akkor már nyelvünkben sem különbözünk Amerikától: nézzük a szennyet a tévében és ugyanúgy beszélünk, ugyanannyit gondolkodunk mint ők, egy múlttalan, jövőtlen sodródó nép leszünk.

Ha viszont nem akarod, akkor dönthetsz úgy egyéniben, hogy kerülöd az ilyen szavakat. És láss csodát: ha sokan átgondolják ezt és sokan úgy döntenek, hogy nem a kisebb ellenállás felé mennek és fordítanak minimális energiát a választékos beszédre is, nem az egyből eszükbe jutó globális szavakat nyomatják, akkor az általad említett folyamat más irányba tereli a nyelvet. Mert a nyelvet valóban közösen alakítjuk.

Nagyon szép liberális elveket írsz le, mely szerint hagyni kell mindent a maga útján járni, mert jó az úgy. Igen, ez így lenne, ha a maga útját nem minden lefelé járná. Ezért ez a liberális hozzáállás csak az értékek elvesztésére jó.

De mondok neked másik példát is. Hasonlóan szép elv volt az is, hogy a piac járja a maga útját, majd minden beárazódik, nem kell a szabályzás. Hát nem volt szabályzás. És nézd, kialakult egy világválság. Az ilyen értékvesztő hozzáállás miatt.

spájdernecc 2010.02.10. 11:59:30

fake-kamu
csöbör-vödör
csak a kamu már beágyazódott a köznyelvbe, míg a fék /sic / egyelőre a netes szleng része.
másrészről ordenáré igényességgel írt, az igényességet népszerüsíteni akaró blog véleményem szerint nem érdemel akadémiai magyarságot
dixi

spájdernecc 2010.02.10. 12:07:45

@szuperszégyen:
akkor jó
már kezdtem kényelmetlenül érezni magam, hogy önhibámon kívül valamiféle nyelvhelyességi vetélkedő titkos értékelésének csetoldalára kerültem
vagy legyen chat?
beszélgetés
traccsparti
egyeztetés
véleménycsere....

Swabian Hill Wayne 2010.02.10. 13:47:34

Gruezzi alle! Hajnalban jottunk csak + Schweiz-bol, az engelbergi Huette-nkben csapattuk egy hetig a spanokkal, von du, Raklette, Roschti, neha Ski. Most persze itthon is kb. olyan mint az Alpoc-ban volt, extrem ez a tel 8))

Sokan sirnak-rinak h megint ho meg hideg, de hat ez remek alkalom arra, h felvegyuk a teli outfitet es sportoljunk, otthon meghitt kulsot kolcsonoz a kandallo - bulyra pedig a bejaratig taxi-val megyunk ugyis mindig 8))

Naon tecc a post, grat Eric. Parkettaknal meg a bamboos-t tudom ajallani, de erdemes itt is kicsit melyebben a zsebunkben nyulni ha tenyleg jo minoseget szeretnenk. Padlofutesre, furdoszobaba is idealis sztem, melegseget ad a viselojenek.

Malory 2010.02.10. 14:11:29

Háromszor ekkora hsz lenne, ha kielemezném a helyesírásod, még ha az ékezetektől el is tekintek...

Best of:
buly- na, ezen gondolkodtam egy ideig...
Alpoc- ilyet még nem láttam b+
teli outfit- nem tudok mit mondani, szuperszégyen, léCCi :D
meghitt külsőt kölcsönöz a kandalló- he??
tecc-
ajallani-ajállani- zsírparaszt
zsebünkbeN nyúlni- hova nyúlok? zsebemben. :D
melegséget ad a viselőjének- mi b+? a parketta?? ki viseli??

Írj még ember, kell, mint egy falat kenyér! :D

szuperszégyen 2010.02.10. 14:21:34

@Malory: szerintem a svábhegyi denevérember jó arc és ért is a lakberendezéshez.

Csak azt nem tudja, hogy a fürdőszobába azért nem szokás fát rakni, mert pácolás ide, vagy oda, a csempe jobban bírja a vizet és a gőzt.

bangó margit 2010.02.10. 14:35:16

Mi a faszom az a "von du"? Hogy jön ide az a szó, hogy tőled? Ez az álnémet kurva szánalmas. Meg az Alpoc, geci ilyen szó nincs bazdmeg. Ez az alsó hasat akarja jelenteni? Alpoci, alpocak? Én nem hiszem el, hogy vannak ennyire sötét hülyegyerekek.

Frucsasz 2010.02.10. 15:20:52

@szuperszégyen: válaszoltam, de a tartalomszűrőm közben kiakadt, úgyhogy elveszett a komment... ha lesz időm, majd újra megpróbálom összeszedni, mit is írtam.

Frucsasz 2010.02.10. 15:26:12

@szuperszégyen: egyébként, ha megnézed Swabian Hill Wayne legutolsó hozzászólását, hát abban van mibe belekötni. Ne a fake-en akadj fenn, ha már egyszer magyarkodsz, hanem az alpoc-on, meg a bamboos-on. Példának okáért.

Amúgy szeretném felhívni a figyelmed, hogy az általad favorizált kamu szó sem magyar eredetű.

De tényleg, a hosszabb hsz-t majd újra bepötyögöm. Egyszer. Ha nem lesz poszt, akkor legkésőbb holnap.

szuperszégyen 2010.02.10. 16:48:59

@Frucsasz, az őzikelány: na, azt nem tudtam, hogy a kamu se magyar. Honnan jön?

spájdernecc 2010.02.10. 17:04:21

@szuperszégyen:
kamu (francia) Álcázás, megtévesztés, ürügy.
kamuflál (francia) Álcáz, leplez, kendőz, fátyoloz, palástol, takargat, falaz, titkol.
kamuflázs (francia) Álcázás, leplezés, kendőzés, fátyolozás, palástolás, takargatás, falazás, titkolás.
kamuka

Malory 2010.02.10. 17:28:15

omlett dü fromázs :D

cometneni 2010.02.10. 19:13:04

Eriket bezárták a kecskeméti iskolába?

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.11. 08:08:43

Követ (járólapot) szerintem az tesz le aki lusta felmosni, vagy aki üzemi étkezdét üzemeltet otthonában XDXD csak konyha. nekük speciel az én fürdőm egyikfelén is parketta van, jól mutat a sok üveggel. de nemén kértem, hanem vettünk arra az időre egy lakberendezőt.

Eric az a pasztellkék, amire gondolsz az télleg babakék (bébikék) vagy csecsemőkék. elöbbi kicsit világosabb meg zöldesebb de azoknak teljesen mindeggy, akik ilyenre festik a lakásukat pastellkék azt kész. kivéve gyerekszoba, bár azt mostmár inkább természetes anyagokból illik meg mondjuk az ismerősöknél jóval azelőtt meg szokták tervezni a szobát hogy kiderülne hogy fiú lesz vagy lány úgyh a szín nemfontos.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.11. 08:11:05

@Malory: "Lsd. nyelvújítás." na de azért az sincs minden évben ha jól emlékszem négyévente van, amikor Olympia is? az lsd-hez pedig sztem semmi köze, bár aki ilyen nyakatekerészeti szójövevényeket talált ki azok lehet h lsdzett közbe de én úgy tanultam h főleg ópiumoztak amikor ilyen szavakat találtak ki. úgy tudom a mostani nyelvészek is már átálltak rendes drogokra de ez a fenti hozzászólásokból is látszik.

Még a fáról: annyira azért nem kellett vastag pénztárca mert amikor pl. újrapadlóztattuk a lenti meg a fenti nappalit és a folyosókat akkor átutalással lehetett fizetni. most már azért mindenkinek van bank számlája, és a mesterembereknek is.

Malory 2010.02.11. 08:52:09

@ixdé: Ez gyenge volt, jobbat!
Ja, nyelvújítás nem négyévente van mint az olimpia, hanem négyévente, mikor a választás. Úgyhogy most lesz majd. Figyeld! :D:D:D:D

spájdernecc 2010.02.11. 09:35:54

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁááááááááá :))
olimpiai nyelvújító választás :)
remek!
-
a XIX sz. elején még nem ismerték Európában az ópiumot, a mákfőzetet viszont használták / mákony / igaz jobbára szedálásra.
Kaziczy kollégáék kénytelenek voltak szatmári szilvában utazni
az LSD pedi XX. századi találmány

Malory 2010.02.11. 11:31:40

A lsd. pedig a 'lásd' rövidítése...
Kéne egy új poszt, már lefáradt az agyam...

Nagy_Cthulhu 2010.02.11. 11:53:08

@ixdé: @Malory: Mindketten rosszul tudjátok.

Nyelvújítás akkor van,ha igény keletkezik rá. Mondjuk valaki kitalálja, hogy legyen, ezt korrektül megfogalmazza, szerez sok támogatót, és elkezd aláírást gyűjteni a népszavazáshoz. Ha elegendő összegyűlik, akkor megy az illetékes szervhez. Ők az "Egyet ért-e Ön azzal, hogy rózsaillatút lehessen szellenteni a babgulyástól!" és az "Egyetért-e Ön azzal, hogy klónozzák magdinéni jobb kisujjának körméből újra őt magát, és tegyék vissza a sorozatba!" marginális népszavazási javaslat elbírálása után, HA rábólintanak, akkor mehet szavazni a nép. Ha a nép megszavazta, akkor az az egyén, aki kitalálta a nyelvújítást, befekszik egy kórházba, kivágják a nyelvét, és egy 10-20 évvel fiatalabb egyénnyelvét varrják bele a szájába.

Hopp..... vagy ez a nyelv újítás?

Nagy_Cthulhu 2010.02.11. 11:54:41

@Nagy_Cthulhu: Nem mintha le lennék már fáradva én is....

ellenszenvesfigura 2010.02.13. 13:28:07

boccsy, de a használt régi képp igenis gas......(a muzeumba is azért nemszeretek járni mert ojan büdöss meg poross, proli hej....)
hátde viszont azonbann egy ujj kép sokat dobhat a lakáson el ismerem.............de akormár fesstetek eggyet valakivel. ALAP

Over 2010.02.13. 20:57:26

@ixdé: nem mondom el megint, hogy embereket nem veszünk, hanem alkalmazzuk őket. Légyszíves ne idegelj fel.

@Malory: mit nem értesz?:D valamihez hozzányúl a zsebében. Akkor teszi ezt ha minőséget akar:D.. Hát ez no comment (avagy nem tudok rá mit mondani, a te kedvedért Szuperszégyen:D)

A poszt egyébként megint csak olyan Erik C-sen rettenet posvány, értelmetlen, tájékozatlan szar.

De azért vicces:D

Swabian Hill Wayne 2010.02.15. 13:22:12

@bangó margit: ha tudnal Nemeth-ul, tudnad h a 'toled' az 'von dir'. A 'von du' az a Schweitz nemzeti etele, Gruyere sajtot olvasztanak egy talba & toastkockakkal lehet kidippelni - a Huette-ben nagyon yummie tud lenni egy kiados ski-eles v snowboard-ozas utan 8)) csak ajallani tudom!

binike 2010.02.15. 13:27:06

@Swabian Hill Wayne: von du-t jeleneleg így írják FONDÜ vagyis itt a proli magyarországon. de báázzz ... miért nem lehet magyar szavakat használni .. ski-eléssel meg Huette-ben meg yummie... ez annyira gáz hogy eszem-faszom megáll

eszter80 2010.02.16. 15:18:31

@Swabian Hill Wayne: Németh-ül senki nem tud, úgy ahogy Horváthországba sem járunk nyaralni. A fondue valóban Svájc nemzeti étele (ami helyesen Schweiz és nem Schweitz), de sehol nem hívják von du-nek. Mielőtt toastkockákat dippelsz tanulj meg spellingelni is, kérlek! Gondolom, azért írsz mindent angolul, mert magyarul nem megy. Pedig szebben hangzana, csak AJÁNLANI tudom! Az Alpoc mindent visz…