Amit a szinekről kell tudni

2010.02.03. 08:44

Nem mennék bele a részletekbe hogy miért érdekelnek a színek, a lényeg hogy a ciki 90es években jártunk anyámmal Patandzsáli jógára mert ő még babamama jógára oda járt és mivel a fizikoterapeutám kisebb koromba azt mondta hogy amíg növök kell valamit mozogni ami a gerincemet meg a tartásomat helyre teszi (helyre is tette!). És elég kézenfekvő volt a Patandzsáli jóga, és ugye az indiaiak elég sok élénk színt használnak meg még természetes anyagokkal festenek kelméket, és ott jógán egy csomó terem meg óra meg időpont ilyen színekről volt elnevezve.

A divatba viszont még ennél is fontosabb jelentőségük van mert ezt mondjuk kevesen tudják de tudatosan készülnek ezek a színek előre. Az Intercolor nevű nemzetközi színbizottság határozza meg kétévente előre hogy mik lesznek a divatos színek és mit kell majd hordani. Azért is mert azért erre fel kell készülni a festékgyártóknak meg ami nem színtetikus ahhoz olyan terményt kell elvetni a földeken aminek olyan a színe és ezt előre kell tudni ám. Erről onnan tudok, hogy anyukám sok jótékonysági dologba belefog és sok ilyen rendezvényen háttér szervező, és 2008ban az Intercolor Magyarországon döntötte el hogy mik lesznek a színek, tehát 2010-re, és ez most jár le. Na és vannak itthon ilyen színminták meg színkártyák akkorról, persze csak ilyen vázlatok.

Szóval 2009-ben a tavaszi-nyári kollectiókban sárga, piros, lila és szürke volt, és azon belül is világos, narancsos sárga lett a meleg árnyalat, és okker illetve citromsárga a hideg. A pirosak főleg sötétek, inkább bordeaux színei (burgundi vörös) jellemző, meg van egy hamvas Dubarry-rózsaszín, ami szerintem bejövős. Dubarry egyébként XIX. Lajos egyik kegyencnője volt, amely szokást az alatvalók nem nézték valami jó szemmel és ezért is van hogy mostanában nem beszélnek róla hogy az átlagember ne lázadjon fel de azért még létezik ez a hagyomány, csak királyok már nincsenek, meg általában nem lakik velük a kegyencnő hanem külön lakásban, nem ritkán egyébként pesten, mert az nem olyan gyanús, mert azt lehet rá mondani hogy munka ügyben járt ott az ember. Erről mondjuk szívesen megtudnék többet, mert csak apám barátaitól lestem el pár szót amikor nyúlvadászaton voltunk novemberben, és inkább azzal vtam elfoglalva hogy engedtek lőni meg megkaptam az első pálcámat nyúlért ami a férfiasság jele.

Ami a lilákat illeti, azok is sötétek voltak és egyre kevesebb volt a lila 2009ben mint 2008ban. Ez abból is látszik hogy 2008ban az év színe még az íriszkék volt (ami a kékliliom, és hiába van a nevében, hogy kék, ha megnézed, tök lila), 2009ben viszont már a mimózasárga (habossárga), szóval jönnek le a liláról. A sötétlila már csak kiegészítőnek megy el, szóval néhány 2008as darab még átmenthető, persze valami átalakítás azért kell mert levágják akik hozzáértenek hogy 2008es YDYD, de pl. én csináltam egy tavalyi régi pulóverből egy sálat amin nemlátszik hogy pulcsi volt (úgyse jött volna már rám mert magas lettem) és tavasszal még nem is lesz túl meleg. Jó a szegélyezést szabó csinálta de én vágtam ki meg írtam meg neki emailben hogy hol varja össze. XD Anyukám azt mondta nem lehet az ilyesmit elmondani mert csak az iparág tud róla sokáig de ez a lila pont rajta van még a 2010-es színkártyában de csomó lila nincs, szóval hordhatom.

Ami idén be fog jönni szín, az a Turquise!  Már néhányan ősszel is elkezdték hordani akik ráéreztek, illetve azúr vagy malachit zöldet vettek fel ami hasonló, és ehhez lehet valami  Eliat kő színű dolgot még hozzátenni, vagy türkizt, ami ránézésre szinte majdnem pont ugyanaz csak az látja a külömbséget aki kifinomúlt valamennyire, ami azért sok tapasztalat meg kor. A tavaszi szünetben úgyse leszünk itthon, akkor kifestik a szobámat turquisera, PANTON155519 árnyalatra. Aztán persze odakell figyelni mert lehet a divat színt rosszul is használni mint ez a srác a képen, ő sztem eléggé benézte ezt a felsőt vagy nemtom de neki inkább vmi szűkebb állt volna jól meg csíkos, esetleg passzés mert annak az íve megy a karakteres állához meg kiemeli a nagy Ádám csutkát és idősebbnek látszik, amiről mindannyian tudjuk hogy ebben a korban elég fontos..... YDYD

A komentek között @nibiki küldött egy szín inteligencia tesztet, amit kitöltöttem. nembiztos hogy jól mér mert nekem csak 48 lett de érdemes kipróbálni mert ki rakni is elég érdekes!!! kattints a képre!

szerintem ennyire lájk: (4/5)
szerintetek ennyire lájk: (0,5/5)

Szerző: ixdé

57 komment

Címkék: fashion divat tanács

A bejegyzés trackback címe:

https://bthebest.blog.hu/api/trackback/id/tr1001721075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pinczes.Laszlo 2010.02.03. 08:58:36

Már megrémültem, hogy ez a kockás pulcsis ürge szerinted jól öltözik...hát mondom tökön szúrom magam xD

spájdernecc 2010.02.03. 09:07:27

divat, nem divat, elég hülyén néznék ki talpig duBarry-rózsaszínben :)
marad a fekete

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2010.02.03. 10:09:13

szerdai szórakoztató pillanatok megvoltak, köszke

Hapszi 2010.02.03. 10:12:40

Ehhh... ez már túlzás. Aki ennyit foglalkozik a divattal és a színekkel, az nem férfi.

Erik C 2010.02.03. 10:15:30

@Hapszi: Ne haragúdj ilyenkor mi van az úgynevezett egyenjogúsíatással? Amikor nők akarják hogy csinálhassanak férfias dolgokat, dolgozhassanak meg ilyenek?? És ne legyen különbség a két nemű emberek között? Akkor ilyenkor mi van és miért állítasz ilyet ami nem igaz?

Hapszi 2010.02.03. 10:15:55

Az utolsó mondathoz meg: bírom amikor fiatalon valaki idősebbnek akar látszani, idősebbként pedig fiatalabbnak. Mi lenne, ha mindenki a saját korának megfelelően akarna kinézni? Az túl egyszerű, tudom.

Hapszi 2010.02.03. 10:17:31

@Erik C: Az egyenjogúságnak is vannak határai, pl. egy nőt nem rúgok fejbe, csak azért mert egy férfival megtenném, ha a helyzet kivánná.

Erik C 2010.02.03. 10:29:37

@Hapszi: és az hogy valakit érdekelnek a színek férfiként, az olyan mintha fejberúgna egy nőt??? :D:D az ilyeneket bezzeg akik mindig itt kommenteznek miért nem kritizálják meg ugyanúgy? ha leírnák egy ilyet bezzeg mindjárt mondanák....érdekes...én nem is akarok veled foglalkozni, boccsi gondolom megérted.

nibiki 2010.02.03. 10:54:16

Hát igen, a pasik nincsenek annyira ott a színekben sajna ez tény. Ezalól kivételt képeznek a homo és metroszexuálisok. Nekik valahogy sokkal kifinomultabb a szinérzékük és érdekli is őket valahogy a téma. Már nagyon várom, hogy nyáron miként ötvözik a lágy és kifinomult pink különböző árnyalatait! Addig is akit érdekelnek a szinárnyalatok játszhat egy kicsit www.xritephoto.com/ph_toolframe.aspx?action=coloriq

vumbi 2010.02.03. 11:07:30

@Erik C: ne sértődj meg Erik. ez a poszt kb jóvolt bár szokatlanul feminim.:D

és igen, fontos hogy a férfi tudja mit kell tennie.
Tudod a páváknál a nőstény megy a hímekhez és kiválasztja a legszínesebbet - nos az emeberenel pont forditva. A lanyok cicomaznak, és imadnak is rola beszelni, de a fickok meg megtanulnak Ferfi lenni. Ami azt jelenti h felelossegteljes, tettre kesz es tetteros csavo, nem kell bizonygatnia magat, mert a tettei beszelnek helyette... es a Tettet mint olyat onmagaert szereti, nem pedig mert az vagany stb. a sihederek vaganykodnak, a Ferfi tesz - amit kell és amit akar.
Ezért kapjátok a sok kritikat, mert a fentiekbol semmit nem vonultattok fel, csak konyvbol vett tudast, abszolut felszines mesterkelt egyeniseget, amit non plus ultra a szuleitek penzebol krealtok. kivancsi vagyok az apatok mennyire buszke ratok. Ez banto komment lett, XD

mokusmoki 2010.02.03. 11:23:13

ixdé te olyan ostoba vagy:D:D:D ilyen fogalmazási készséget:D:D

mokusmoki 2010.02.03. 11:24:40

Egy jött le a posztból hogy a türkiz lesz a divat. Ez az egy dolog, a többi húú:D jóga meg a színek:D:D ahahahha

vumbi 2010.02.03. 12:20:43

@nibiki:
www.xritephoto.com/ph_toolframe.aspx?action=coloriq:
4 pont, messze van a 100tol :D
de ennek elenere is csak ezek a szinek leteznek: kek, zold, barna, sárga, narancs, piros

a tobbi kamu

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.03. 12:24:13

@Hapszi: "bírom amikor fiatalon valaki idősebbnek akar látszani, idősebbként pedig fiatalabbnak. Mi lenne, ha mindenki a saját korának megfelelően akarna kinézni? : erre mondta egyszer egy költő hogy az akarok lenni ami akkor vtam mikor az akartam lenni aki most!

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.02.03. 12:24:43

Ba****tok meg fiatalok kapcsoljátok már be a kib****tt helyesírás-ellenőrzőt a gépeteken!
Egyébként tudjátok, hogy mire való az iskola? Vagy a magántanárok!
Istenem, ha az én gyerekeim lennétek, megnevelnélek benneteket, de rendesen!
Vagy a hülyeség és a stílustalanság és tudatlanság az cool?
XD, Erik C nektek ment az üzenet!

vumbi 2010.02.03. 12:31:17

@Lewyke: van egy olyan sejtesem, hogy nem is hiszik el amit mondanak nekik. Ergo ok helyesen irnak, csak neha kicsit melle gepelnek, a megfogalmazas is peldaerteku, csak a mai szleng es nem osdi, vagy "proli". sorolhatnam.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.03. 12:34:59

@nibiki: szia nagyon tetszik az xritephotós linked a szín inteligenciáról. Nekem 48 lett akármilyen nemű vagy korút választok. Az pont középen van, pedig szépen kiraktam, szerintem több pontot is érdemeltem vna. Beleteszem a cikkbe hogy mások is ki próbálhassák!!! XDXDD ez a jó amikor vki konsruktív.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.03. 12:43:44

@mokusmoki: a turquise lessz a divat, azt írtam.
@Lewyke: fogunk venni magántanárt már írtam és a helyesírás ellenőrzőt is le töltöm csak mint írtam nem mindenki informatikus mint te hogy tudja hogy kell rátenni a gépre. De télleg igyexem XDDXDXD

köszke mindenkinek hogy tetszett a Post!! YD

Hapszi 2010.02.03. 13:03:11

@ixdé: Ha nem vetted volna észre: "A lower score is better, with ZERO being the perfect score." Amúgy nekem 31 pontom lett xD

Swabian Hill Wayne 2010.02.03. 13:03:40

Hy all 8)) Sry h csak most jelentkezek, de benoztem tegnap azt volt kis adok-kapok 8))

Hat a szinekrol nincs sok fogalmam bevallom, ugyh kosz az utba igazitast! Ez a turqoise elsore annyira nem jon be, de ha telleg ez lesz iden a franko, akkor szamithattok Ram 8))

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.02.03. 13:28:19

na, ez a szín intelligencia teszt nem is rossz, jó kis időtöltés munkaidőben, 29 pontom lett, bár talán lehetett volna jobb is ha nem unom meg utközben :)

vumbi 2010.02.03. 13:28:39

Baszki, milyen utbaigazitas neked az hogy valaki megmondja hogy a 2010-re a turkiz festek gyartosorokat izzitjak be, ergo neked mint gazdag bariank turkiz szinu cuccokat KELL venned, mert az az ukazba kiadott menoseg.
Leeshetne, hogy az aki minden mondatot tele ír "ILYEN"-ekkel ami gondolom valaminek a nem sikerult korulirasa lenne, valamint mindent KELL, mert ugy meno, es utana bizonytalankodva a vegere biggyeszti hogy SzERINTEM, na az az illetominden csak nem EGYENISEG, lehet markas cuccokbol valogatott ruhatara, de az a budos eletben nem lesz stilus... sorolhatnam.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.02.03. 13:31:59

Én mondjuk sosem értettem ezt, hogy miért az az "egyéniség", aki követi a divatot és miért nem az, aki azt vesz fel ami neki tetszik. Én speciel undorodom a rózsaszíntől, sosem vennék fel semmi ilyen színűt, de mondjuk kék a szemem és a kék jól áll (állítólag), akkor miért ne hordanék kéket?

vumbi 2010.02.03. 13:40:59

@pantomimes: en zsigerbol kerulom azokat a lanyokat/sracokat akiken trendi cuccok vannak. 100%-ban üres, egysiku emberek. Ahogy erikaszí baratunk megfogalmazta a blog elejen, lyukasak. viszont egy evtizedes cuccokbol osszeallitott ruhazat konnyeden kitunik a tomegbol, ha izleses es jol eltalaltan, az egyeniseghez es vermerseklethez huen van osszeallitva. es itt a pont szerintem. a ruhazat akkor tamogat teged, ha kiemeli es vonzova teszi az izlesedet, az elethez valo viszonyulasod. A trendi cuccok tokeletes peldak: jelzik, hogy az ileto a penzre megy, es a penzere buszke, figyelem hianyos, nincs onbizalma, ezert megy a nyajjal (jo, elismerem, hogy aranygyapju van is az osszes szerencsetlen beltenyesztett birkan)es kedveli az akolmeleget, a szinkronizalt begetest.
Emiatt tulajdokeppen orulok a trendeknek, mert egy pillanat alatt ki tudom szorni a latoterembol ezeket az alakokat.

Hapszi 2010.02.03. 13:45:47

A divatmajmolásra épp most láthattunk egy kitűnő példát: "Ez a turqoise elsore annyira nem jon be, de ha telleg ez lesz iden a franko, akkor szamithattok Ram 8)) " És ezek beszélnek egyéniségről...

eznemisénvagyok 2010.02.03. 14:22:19

"kollectiókban"

AJJVÉÉÉ!

Bádoer 2010.02.03. 15:14:55

23 pontom lett, az kurva jó, az életkoromhoz képest

Stimpak 2010.02.03. 15:24:04

:D 122 pontot kaptam, bár a felénél már én is untam. Eddig úgy fest én vagyok a legszínvakabb itt. :D Nembaj, sötétben minden tehén fekete....

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.02.03. 16:04:59

@ixdé: Mondok Nektek egy újdonságot!
1. Magántanárt nem venni kell, ugyanis a mai társadalomban már bűnnek számít az emberkereskedelem! Tehát embert nem veszünk, hanem alkalmazunk! /ÚÚÚÚÚÚÚrrrrrisssssssssteeeeeeeeeeeen!/

2. nem muszáj telepíteni a gépre/jáááááj/, van olyan izé amit papírból készítenek, úgy hívják, hogy könyv, és képzeld van olyan, hogy Helyesírás szabályai! Ezt úgy érzem sokkal könnyebb lesz rátenni a gépedre:)
De van itt egy link is: www.magyarhelyesiras.hu/
forgassátok szorgalmasan, mer a büdös életben nem lesz belőletek semmi:(

Frucsasz 2010.02.03. 16:44:41

Na, most már biztos, hogy ixdé még nem múlt el 15. :) Így már sokkal jobban megértem a blogot.

Erik C, a fejed tetejére is állhatsz, de egy pasitól akkor is buzis, ha türkiz meg rózsaszín színekkel vacakol.
Ne beszélj egyenjogúságról, mert olyan nincs, és szerintem nem is lesz. Lehet, hogy papíron már olyan jogaink vannak, mint a férfiaknak, de amíg ugyanazért a munkáért egy nő még mindig 10%-kal kevesebb fizetést kap, addig nincs egyenjogúság. Amíg a társadalom megbélyegzi azokat a nőket, akik nem vállalnak gyereket, nem akarnak férjhez menni, vagy épp a karrierjükre koncentrálnak (míg ugyanezt a férfiaknak elnézi, sőt...), addig nincs egyenjogúság. Amíg egy nő ribanc, csak mert nem akar párkapcsolatban élni, mégsem mond le a szexről, vagy szeret hódítani (míg ugyenz egy férfi esetében menőnek számít), addig nincs egyenjogúság.
Ezek az egynejogúságos demagóg dumák csak hangzatos, de tartalom nélküli frázisok. És ha nincs egyenjogúság, akkor igenis buzis pinket hordani, meg divatmajomkodni. Persze, ez túl komoly téma ahhoz, hogy felfogjátok ebben a korban.

Kop 2010.02.03. 17:40:37

Én nem vagyok olyan proli, mint itt mindenki más, ezért a teszt megcsinálása nélkül már fejből tudom, hogy úgyis 452352414367798 pontom lenne. Úgyhogy elmehettek a proli lakótelepetekre mind.

Over 2010.02.03. 18:24:06

Hát mivel sokdioptriás vagyok sajna, szal nekem nem pálya ez a teszt.

De mintha egy egészen halvány árnyalatnyival jobban írna, mint legutóbb ez az ixdé gyerek.

Belekötni sincs kedvem, mivel nem magas lóról beszélt, mint általában ez a brancs, azért meg felesleges elkezdeni fikázódni, mert a téma tökre nem érdekel, és amúgy is hülyeség az egész.

Majd legközelebb. ;-P

Over 2010.02.03. 18:24:58

@Over: hopsz az első mondat érdekes lett, ragályos a hülyeség:D

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.03. 18:32:43

@Frucsasz, az őzikelány: ha 2x ennyi idős lennék meg mondjuk nem volnál vidéki meg betudnád bizonyitani hogy nem feministáskodásból írod ezeket hanem mert okos vagy akkor lehet hogy tetszenél!
@Over: köszi!!! megkértem Stevet hogy nézzen bele és ha van valami ami nagyon kilóg javítssa ki, meg énis próbáltam olyan szavakat amiket nem tudok inkább nem leírni hanem átfogalmazni.

Egyébként ha megfigyelitek a blognak a linkje is majdnem turquise XDXD van hogy tudatalatt trendy az ember és véletlenül ilyet választott Eric még mielőtt megírtam vna ezt a cikket YD hi5!!

dzsíni 2010.02.03. 19:35:49

ezen csak én akadtam fenn?

"Dubarry egyébként XIX. Lajos egyik kegyencnője volt, amely szokást az alatvalók nem nézték valami jó szemmel és ezért is van hogy mostanában nem beszélnek róla hogy az átlagember ne lázadjon fel"

en.wikipedia.org/wiki/Madame_du_Barry ha már ilyen roppant titkokat osztasz meg velünk, amiről ha tudnánk akkor fellázadnánk..

Csak azért linkeltem be, h tudd, a nevét hogyan kell helyesen leírni illetve, h rájöjj, XV. Lajos szeretője volt, amely címében egyben utóda a szintén nem kicsit híres Madame de Pompadournak..

p_sk 2010.02.03. 19:45:47

@dzsíni: jah es Apam monta sztem viccbol h eredetileg az a kaja a dubarry szelet gombas volt mint a madam pinaja :-DDD de asztan kegyeleti okokbol lett inkabb karfiolos :-D

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.03. 19:56:41

@dzsíni: köszönöm hogy utánna néztél. Lehet, hogy néggyel előbbi lajosnak volt szeretője, de azt lehetett érteni hogy Francia (ők egyébként nagyon kifinomúltak). egyébként Pompadour-rózsaszín is van, azt csak azért nem említettem mert a barackszínhez közelebb van mint ahoz amit az átlag ember rózsaszínnek hív. azért ez komoly hogy két egymást követő fegyencnőjéről is elneveztek rózsaszínt!! még Barbie-ról neveztek el aki hasonlóan híres de nem létező személy hanem a Matel találta ki játékból. rózsaszínből még a Pacsulirózsaszín jut eszembe, ami az egyik legrosszabb parfümmárka is, ellenpéldaként lehet h volt már róla szó vagy lessz, elég szar XDXDXD jellegzetes az illata, 1-2 osztálytársam használta mert a tanár megismerte (gondolom ő is használta korábban, mert nyílván elég olcsó hozzá hogy meg vegye, én is felszoktam ismerni azt a 30-40 fajtát amiket már használtam vagy a barátaimon szoktam érezni) YDYD

Frucsasz 2010.02.04. 10:18:06

@ixdé: akkor eltaláltam a korodat?
Amúgy szerintem félreértettél, háromszorosan: 1. én neked semmit nem bizonyítok be. Nem feladatom, nem célom. Véleményt írtam. 2. Nem érdekel, hogy tetszem-e, nem azért vagyok itt. Egyébként sem a te ligádban játszom, hogy úgy mondjam. Nem a te nemed vonz, legalábbis nem elsősorban. 3. nem vagyok feminista :) Az egyemjogúság hülyeség, pont ezt próbáltam kifejteni. Társadalmilag törekedhetünk ilyesmire, de a felszín alatt mindig meglesznek a hagyományos férfi-nő szerepek. Egy nő legyen nőies, egy férfi férfias. A pasik nem fognak szülni, a nők meg (többnyire) nem lesznek lakatosok. És ez így pont jó. Az egyenjogúság abban az értelmeben lenne fontos, hogy egy nő is annyit ér, mint egy férfi, hogy nem szabad(na) pusztán azért lenézni, mert ő nő. De attól, hogy annyit ér, még nem kéne ugyanúgy viselkednie. Ami manapság megy, ez a nemek közti elmosódott határ, az uniszex, vagy méginkább aszex stílus borzasztó. A mai feminizmus az egyik legnagyobb ostobaság a világon. Szerintem.

Over 2010.02.04. 10:45:35

@Frucsasz, az őzikelány: Igen, nyilván azért is van két nem. Egyébként teljesen igazad van mindenben így első olvasatra.

Mellesleg meg lehet nézni, hogy az olyan lányok akikkel nem csak két hétre lehet kapcsolatot tervezni, mennyire nem a kikent, kifent fiúkákra izgulnak. És mielőtt megszólalna valamelyik nagyokos, ezek NEM csúnya, és igénytelen lányok, hanem éppen ellenkezőleg.

Nekem speciel a mai trendi lányoktól agyvérzésem van... egészen addig tök jók (biztos...) amíg reggel meg nem látod smink nélkül..

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.04. 13:02:17

@Frucsasz, az őzikelány: a Flash Danceben (alapfilm!!!) a csaj asszem pont lakatos egyébként XDDDD kolléga?

a koromat attól függ h eltaláltad-e hogy hány évesek tetszenek neked és akkor azt oszd el kettővel, mert nemtudom neked mi jön be ha pl. a 46 akkor én nem 23 vagyok. persze csajba gondolom a 46-ot, ha neked inkább az jön be. ha lányok között is működik a kényszerítős durva szex meg az egymás szájjába köpködés meg ilyen facesitting dolgok (mint a Bölcsész csajoknál) akkor semmi bajom vele h maguk közt csinálják, csak ne simogassák egymást 7 órán keresztül mert az únalmas lehet így a normális dolgokhoz képest amik legalább is nálunk ottalvós bulikon meg többnapos oszt.kircsiken mennek. persze öregebb korára lehet lenyugszik az ember meg ez ilyen hormon kérdése akkor és akkor már mindeggy!! YDYD

Frucsasz 2010.02.04. 13:53:33

@ixdé: szerintem a te korod nem annak a függvénye, hogy én mit gondolok, vagy nekem mi jön be. A te korod a következőképp állapítható meg: 2009 - a születésed éve, (ha február 4. és dec. 31 közé esik a szüeltésnapod). 2010 - a születésed éve (ha jan. 01-febeuár 4. közé esik a születésnapod). Ha nem megy a számolás, kérdezd meg anyukádat, ő tud segíteni. De ha még osztálykirándulásokra jársz, akkor biztos, hogy nem sokat tévedtem.

A lányokról: ha két lány egymást simogatja 7 órán keresztül, az lehet, hogy neked unalmas, de nekik nem. És bármilyen hihetletlen, de nekik nem az lesz a fontos, hogy neked jó legyen, hanem hogy ők élvezzék. :)
Az egymás szájába köpködés bizonyos körökben biztos népszerű, én nem élek vele, se nővel, se férfival. Persze, ízlések és pofonok különböznek, és a mai divat is fura dolgokat diktál... lehet, hogy elmaradott vagyok, de úgy gondolom, hogy a szex nem divat kérdése kéne, hogy legyen, hanem a személyes vágyaké, ízlésé.

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2010.02.04. 14:57:34

@ixdé: számolj hangyát, talán az leköt egy időre, ha semmi más nem

Over 2010.02.04. 17:21:27

@ixdé: "a lányok között is működik a kényszerítős durva szex meg az egymás szájjába köpködés meg ilyen facesitting dolgok (mint a Bölcsész csajoknál"

Hát elmész a kurva édes anyádba szarházi. Pedig már azt hittem van remény benned. A kurvapecér faterod mesélt egy sztorit és emiatt megitélsz több ezer normális embert? És ti osztotok stílusról, meg "tanítotok" minket? Vedd már észre magad egyszer és mindenkorra!

Justin Seattle 2010.02.06. 01:02:12

@ixdé: Ez a szájba köpés naggyon nagy. Múltkor egyik haverral nevezük Kunyónak voltunk ilyesmi házibuliba. :-D Két kis pitsa csókólozott a partyba. Meg is kértük, hogy kis nyálcsíkot kapjonbe már egyik a másiktól, nagyon jól nézett ki. :-)

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.07. 02:50:16

@Justin Seattle: köszönöm, hogy tágítod a kultúrák közti kapcsolatokat. Annyira köpnák most szájjba! jó nyílván amikor beteg voltam akkor azért oda figyel erre az ember, moziba se megyek vagy legalább is nem hapcizok rá másokra, de amikor egészségesek vagyunk, erre szerintem szüksége van a Magyar társadalomnak hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, és legyen újra vérfertőzés , amit Árpádék is kötöttek!!! tetszik amiket mondassz, kár hogy nem vagy Bölcsész lány, ők megis csinálják, bár nemtom, így arctalanul kommentelgetve tőllem lehetsz bárki

Rebelde 2010.02.08. 15:47:08

a madame dubarryról szóló rész, illetve a mai "kegyenc nők" mibenlétére a következtetés az zseniális:)))

Mixee 2010.02.08. 20:29:20

@ixdé: Ezt a legyen újra vérfertőzés gondolatot fejtsd már ki légyszíves, érdekelne :) .

Over 2010.02.08. 22:02:22

vérfertőzés ááá, nem bírom Xd nyugtass meg hogy viccelsz, és nem direkt vagy ilyen ostobenkó...

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.08. 22:44:47

@Over: látom hogy a humor érzéked lassú vízpartot mos. Árpád apánkék kötöttek vérfertőzést amikor elfoglalták a Hont, 1896-ban ha nem lett volna világos. Akkor épült a Vajdahunyadi Vár és a Hősök tere, amin a közhiedelmmel ellentétben NEM Michael Jackson szobra áll, bár meg érdemelné mert neki tényleg volt stilusa és vékony is volt.

Stimpak 2010.02.09. 13:50:25

:D :D :D :D Ez megint k.va jó volt, itt röhögök! :) Miért nem lehet teljes posztokat ilyet, akkora lenne! :) "vérfertőzés"..."közhiedelemmel ellentétben"..."Árpád apánkék"...ez óriási. :D

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.09. 14:27:40

@Stimpak: örülök hogy igény van a tájékozottságomra post szinten is, de még nem merem leírni mert ez komoly téma és előbb a helyesírásommal kell valamit kezdeni a Mac-en. meg még utánna kell nézenm mert vannak akik a vérfertőzést pl. rossz dolognak tartják (ők az idegen szívűek és a nemmagyarok), ennek még április előtt utánna kell nézzem mert akkor megyek elősször elsőválasztani.

Erik C 2010.02.09. 14:31:17

@ixdé: én már nagyon izgulok, mert én is érzem hogy változás kellene, mert hát erről szól a blog is, és most anélkül hogy politizálnánk ezt ugye csak az egyik ilyen mozgalom ígéri. a többiek meg nem merik bevállalni a változást, sajnos ez ilyen egyszerű....

Vágási Matyi 2010.02.18. 06:49:14

140 pont lett a színezősdi, az első lett a legrosszabb, a többi majdnem tökéletes. Pezsgőt!