Elit sportok

2010.01.31. 08:39

Örülök, hogy ixdé írt a futballozásról, meg szóbahozta a golfot is, mert én is akartam már írni nektek az elegáns sportokról, amit úriemberek űznek. Sajnos a média befolyásoló hatása miatt ezek a sportok háttérbe szorulnak, és csak például az egyszerűebb embereknek való foci az amit sokat látni. Ez sajnos így van, meg kell csak nézni, hogy például a példaként felhozott golfon mikor látott az ember verekedős embereket... De persze a golfon kívül még számtalan sport van, amit az előkelőbb és úgynevezett gentlemanok is csinálhassanak. 

Lovaglás

A ló nagyon uri dolog, és nagyon okos is. Lovaglászás közben az ember háta kiegyenesedik, ami mintegy tartást, nemesi külalakot kölcsönöz az embernek. A lovak egyébként úgynevezett lovardákban élnek, ahol akár bérelhetünk is egyet, de akár vehetünk is manapság egy komplett lovat, mert a lóárak manapság elég jutányosak. A különböző lovas sportok közül kiemelném az úgynevezett díjugratást, és a lovaspólót, amit még az angol herceg is csinál. A díjlovaglás pedig a megtestesült úriasság, ahogy ül az ember a ló hátán, a ló pedig előkelően szökdel és ugorja át az elébevetett akadályokat. A lóverseny meg az amit az Overdose is csinál, a celebló, aki mostanában sajnos nincs jól.

 

Golf

Ezt ixdé már részletezte. Annyit még hozzátennék szakmailag, hogy a jó golfütők megválasztása nagyon fontos. 

Kitesurf

Ez kérem szépen manapság egy igazán trendi sport. Kevésbé is mondanám úrinak, mert például az öregebbek már nem is nagyon tudják csinálni, mert rendkívülien dinamikus sportról beszélhetünk, de azért elitnek mondható szerintem. És itt jön az hogy mindenhez kell-e pénz, de hát mondjuk ehhez igen. Mert sajnos az Omszki tavon senki nem fog tudni kite-ozni. Éppen ezért van ennek a sportnak egy elérhetőbb változata is a szélesebb, egyszerűbb néprétegek számára is, hogy belekostólhassanak az ízébe a dolognak. Ezt hívják wakeboardnak, ahol nem a szellő szárnyain kapsz szárnyra, hanem egy drót húz... Azért ha valaki nagyon nem tud eljutni az óceánhoz kipróbálni a wakeboard is jó lehet végülis. 

 Snooker

Érdemes megfigyelni, hogy szinte mindegyik úri sportot zöldön játszanak, ezen ixdé hatására kezdtem el gondolkodni mikor mondta azt a csempés dolgot a legutóbbiban. A Snooker igazából annyira elegáns, hogy a mai napig ingben és bőrmellényben illik játszani. És lehet benne valami, hogy a tenisz is azóta ilyen-amilyen, amióta már nem kötelező sima elegáns fehérben játszani...Szóval a Snookernél nagyon kell összpontosítani és nagyon nagy precizitásra kell szert tenni, mert az asztal, ahhoz képest amit a sima kocsmás helyeken megszokhattatok, sokkal nagyobb, a lyukak viszont kicsik, így nem lehet csak úgy lődözni, a tudatosság nagyon fontos. Előre ki kell gondolni például hogy utána hová menjen a fehér golyó, például.

 Van még csomó ilyen sport, de egyenlőre szerintem ennyi is elég, mert nekem már sietnem kell lezuhanyozni meg ilyenek, mert háromésfélóra múlva indulhatok a 4Broba, aztán így is elszaladt az idő.

(A postot holnapra állítom, mert szombat este szerintem mindenki bulizni van és nem mindenkinek van okos telefonja, hogy közben tudjon netezni. Ezt is azért mondom, hogy ne gondolják azt hogy én lenézek bárkit is csakemiatt, hanem igyekszem figyelmesnek lenni.)

szerintem ennyire lájk: (5/5)
szerintetek ennyire lájk: (2,2/5)

Szerző: Erik C

101 komment

Címkék: sport szórakozás

A bejegyzés trackback címe:

https://bthebest.blog.hu/api/trackback/id/tr11713059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mdee 2010.01.31. 09:41:50

A lovas résznél meg a wakeboardnál szerintem már nagyon levágó a szándékos provokálás és a kommentvadászat

bloodhound v2.0 2010.01.31. 09:51:46

"A lovak egyébként úgynevezett lovardákban élnek, ahol akár bérelhetünk is egyet, de akár vehetünk is manapság egy komplett lovat, mert a lóárak manapság elég jutányosak."

szerintem te életedben nem ültél "komplett" lovon, max. annak egy bizonyos hosszúkás "végtagján"... :)

bloodhound v2.0 2010.01.31. 09:54:14

rájöttem:

1.) valami hülye szociológus-/pszichológushallgató (vagy valami team) kísérletezik rajtunk, kommentelőkön,

vagy

2.) tényleg ilyen hülyék élnek közöttünk.

remélem az előbbiről van szó... :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.01.31. 10:20:38

@bloodhound v2.0: mindenki képben van ezzel, csak van, aki megérzi az irónia mögött a szándékot.

"A díjlovaglás pedig a megtestesült úriasság, ahogy ül az ember a ló hátán, a ló pedig előkelően szökdel és ugorja át az elébevetett akadályokat." Ez a mai legállatabb mondat, az elébevetett kifejezés használatáért maximum respect:)

Erik drága, még ilyet, többet... érdekelne az állásfoglalásod néhány ügyben: továbbtanulás, iskolák plusz én mint tanár, hogy lehetnák cool arc?

_John_Doe_ 2010.01.31. 10:35:54

Vazze, ha már ló, akkor rókavadászat és lovaspóló.
Úriemberek sportja a vívás, hogy a cricketről ne is beszéljünk.

De az igazi úriembereket nem a sport jellemzi leginkább, hanem az, tisztában van a kötelességeivel. Olyannal is ami nem a törvénykönyvekbe van lefektetve.
Hogy a helyesírásról ne is beszéljünk.

Maradjunk abban kiskomám, annyi közöd van neked az elithez és az úriemberekhez, mint a magfizikusokhoz.

Malory 2010.01.31. 11:27:41

Fú, te majom. Annyira tisztában vagy az úri sportokkal (igen, nagybetű), hogy én vidéki proli létemre felvilágosítalak: a díjlovaglásban semmiféle akadályokat nem tesznek a ló elé, és nem szökdelnek, hanem lovagolják őket.
A díjugratás is lóverseny, a díjlovaglás, a fogathajtás is lóverseny. Amit Overdose "csinál", az galopp, kedves szívem.

De azért elképzeltem, ahogy ülsz egy komplett ló hátán és szökdeled át úriasan a prolik által gyorsan-frissen elétek vetett akadályokat.
Honnan vetted ezeket a szavakat?! :D

Csabi78 2010.01.31. 11:43:21

"gentlemanok is csinálhassanak" stb stb. kezd nagyon levágós lenni a szándékosság, ez így már nem olyan fasza, mint az első postok.

ellenszenvesfigura 2010.01.31. 12:00:58

celebló:D
mindenképp folytasd, erikcé, ez az új kedvenc humorblogom!

ja, és remélem, sikerült elkészülni három és fél óra alatt a partyra...én ilyenkor már bele sem szoktam kezdeni a tisztálkodásba, mert tuti nem végeznék időben!:((

Swabian Hill Wayne 2010.01.31. 12:31:42

Hy all 8)) pardey utan reggel alig tudtunk feljonni meg a jeep-el is, naon durva az ido - de hat aki a hegyi eletformat valasztja, annak ezt is el kell fogadnia minden szepsegevel 1ut, nemde? 8)) menyire szetcsaptuk mar magunkat, mi? 8))

Nah, a post-hoz. Megint AAA+ a post Eric! Hat van lovunk nekunk is vhol videken, de annyira nem szeretem a lovaglast, mert eleg budosek sajna... ugyh nekem inkabb marad az itthoni kondy, a cardio. Neha szoktam jogg-olni itt a kornyeken is, ha a staff-bol valaki el tud kiserni. Itt eleg jo terepek vannak. Azt is megemlitenem h naon ugyelek a kello pulzus szamra, mert rettegek a zsirtol. Regebben divat volt a kigyurt test, de mara szerencsere mindenki rajott h nem esztetikus masreszt meg nem termeszetes. Ujra a quasi modelltestalkatot szeretik a csajok is 8))

Kutyuu 2010.01.31. 12:47:47

@Swabian Hill Wayne: Ez kezd nagyon erőltetett lenni, apa.
Olyan, mint amikor valaki színházi előadáson erőlteti a tájszólást, vagy az amerikás magyart.

mokusmoki 2010.01.31. 13:03:49

@Swabian Hill Wayne: eléggé vézna gyerek vagy , sztem kezdj el kondizni:$ az a cool

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.31. 13:25:46

@_John_Doe_: nem az számít hogy milyen sport, hanem a verseny, meg a részvétel a fontos, és az hogy legalább olyan méltósággal tudj veszteni, mint amilyen HÉVvel nyerni. Ha így űzüd a bármelyik sportot, az attól előkelővé válik, így pl. olyan tömegsportok mint a vitorlázás is előkelővé válhatnak.

@Swabian Hill Wayne: és akkor mondják hogy minek budapestre SUV, meg hogy ha nem járunk vadászni (anyám legalábbis tényleg nem) akkor minek akkora autó. Aztán ilyenkor jöjjenek fel! A kajafutár tegnap du. sírt és azt mondta h 4 megállóra hagyta a motorját és busszal jött. Úgyhogy adtam neki még 200 Ft-ot, nem sok de kb. annyi egy buszjegy, de szerintem le akart venni. Ma végig itthon vagyok mert ma hozzánk jönnek vendégek, nem mi megyünk!!!

örülök h valaki humort is talál a blogban, Eric tényleg elég jó fej, ami alapjában véve nem kell a stílushoz, meg nem ezalapján gondolom szimpatikusnak, de ő történetesen az.

Over 2010.01.31. 13:41:13

@ixdé: nem kell jófejség a stílushoz.. öregem. Tuti azért nem kell, mert azt nem lehet venni.

Erik C 2010.01.31. 14:21:18

Egyet szeretnék elmondani. Amíg ment a helyesírás körüli dolog, addig még azt mondtam jó mert beláttam hogy talán ezen a területen még, van hova fejlődnöm, de nem mondtam olyat hogy hülyeség, vagy majd nem igyekszem.

De a blog kamuzása egy kicsit hogy úgymondjam zavar már, mert pont az ixdé előző kommentje az ami rávilágít arra, hogy ami nektek sznobizmus meg ilyenek, azok létező tények, csak mi nem félünk beszélni rólla, mert túlléptünk már azon h minket emiatt kritizáljanak egyes személyek.

Tessék, SUV-téma meg a hó. A Szépvölgyin még ok-ok eldöcögnek az egyszerűbb autóval járók (délelőtt lementünk a Daubnerba, láttam), de utána megáll a tudomány. Szerintek Ausztriába is hülyék mondjuk akik az S Merci mellé tartanak egy SUV-ot is, hogy tudjanak közlekedni a hóba? ÉS igen, ez pénzbe kerül, és ha ezt mondjuk leírnánk már jönének az emberek, hogy az ő ladája meg nem tudom...

Szerintem nem szégyen ha valakinek nincs SUV-ja, és mi nem is olyanokat írunk, hogy mindenkinek legyen egy, mert tudjuk hogy az képtelenség, de én is szeretek olvasni olyanról, hogy mit tudomén valaki épít egy felhőkarcolót, mert szerintem ezek érdekes dolgok, pedig nincs is felhőkarcolóm (Budapesten egyébként nem is hagynák).

A stílus meg hogy mondjuk milyen szempontok szerint választasz autót, és mondjuk teszel e rá ilyen uv-s kék lámpákat, mert az szerintem jól jellemzi az igényteleneket. De például erről is akarok majd írni, hogy milyen dolgok mutatják, hogy valakinek mondjuk van pénze, de nincs stílusa.

bangó margit 2010.01.31. 14:25:10

Nem nézel le senkit, viszont párszor megemlíted, hogy egyszerű emberek vagyunk. Nem lehet komolyan venni téged, mert írni sem tudsz basszameg. A stílusba nem az tartozik bele, hogy fiú létedre női ruhákat veszel fel.

bangó margit 2010.01.31. 14:28:10

Nem az a gond, hogy van pénzed, hanem az, hogy hülyeségeket beszélsz és a stílusról alkotott felfogásod is hülyeség.

Erik C 2010.01.31. 14:30:51

@bangó margit: nem tudom miből gondolod hogy női ruhákat szeretek hordani...én se mondom, hogy te meg nem mert nem tudok róla.

azt meg hogy az egyszerű embereket magadra vetted hát...ha úgy érzed te az vagy, csodálom hogy az is akarsz maradni...

Bud és Kelly Cica 2010.01.31. 14:42:46

@Malory: ha kérhetem, így írd: proly. lécy. :D

cometneni 2010.01.31. 14:46:26

ha erik(a)szí fölül a ménre, akkor a ló kap a hátára egy lecsatolható nemi szervet.

cometneni 2010.01.31. 14:48:18

@Bud és Kelly Cica: na ja, ha már egyszer kondy (vagy condy) :D

cometneni 2010.01.31. 14:52:32

@Swabian Hill Wayne: NEM. a csajok a normális pasikat szeretik. akik nem hiszik azt,h a nő csak egy körítés a pina körül, akivel beszélgetni kell szex után.

Swabian Hill Wayne 2010.01.31. 15:26:05

@Kutyuu: most mit csinaljak, ha nincs ekezetem, USA keyboard-al nyomom.

@Erik C: Daubner nekunk is a kedvenc cukink, bar sajna messze van, neha 1 oraba is beletelik mire odavissza megjarja valaki a hazbol.

@mokusmoki: kondi jatszik ezerrel, de eppen annyi h izleses legyen, pl. hasra.

@ixdé: ja, allitolag mar a Fogas se jar, bar nemtom, nem erint kulonosebben 8))

@cometneni: a nonek igenis fontos, h mit gondol, es nagyon tisztelem is Oket! Gyakran szoktam beszelgetni a barinoimmel, de azert fontos az is h legyen kozos tema, es hogy ne csak egy kis buta liba legyen, hanem legyen hatarozott stilusa meg velemenye. Lehessen vele neadjisten vitatkozni is, ha arra kerul a sor.

Mixee 2010.01.31. 15:48:57

@Swabian Hill Wayne:
Az USA billentyűzetre is simán lehet magyar billentyűelosztást (keymapet) rakni, 1 perc sincs az egész és máris sokkal igényesebbek a kommentjeid.

USA import notebook amúgy nem akkora nagy szám, mint gondolod. :p

fkorbi 2010.01.31. 15:59:12

hát nem tudom. az én ismeretségi körömben a stílusos jómódú emberek nem ennyire hülyék. Ez vagy félművelt ál-arisztokratizmus a XII-II kerület környékéről, vagy stílusparódia.

meztelencsokolade 2010.01.31. 19:10:26

@Erik C: "De a blog kamuzása egy kicsit hogy úgymondjam zavar már..."
Na, drága Erik, ezzel elkéstél...
eltúloztátok. Talán nem kellett volna ennyire elképesztő ostobaságokat írni (bár tényleg szórakoztató - néhány vers jut róla eszembe, amit egyik-másik ismerősöm írt...nameg a Speak...a rapper...bár szerintem már az is csak viccel) ám ez a mérhetetlen sok helyesírási hiba...ez lehetetlen.

Humbino 2010.01.31. 19:23:18

Erik C.
Olyan nincs hogy "lovaglászás".
Ilyen magyar szó nem létezik.
A lovassportnak pedig pont elég baj, hogy a hozzánemértő, pénzes, sznob műveletlen parasztok igényeit kell kiszolgálnia.

Amúgy meg kamu ez a blog, úgy ahogy van.
Ha pedig nem, akkor Erik C emigrálj Milánóba. Vagy valamerre másfelé, nagyon nagyon messze...

Stimpak 2010.01.31. 19:27:59

Sőtmitöbb, az USA import laptop éppen azt jelzi, hogy milyen proly, mert még egy rendesre sincs pénze.. :) Azzal meg nehogy gyere, hogy de ez olyan cool meg trendy, hogy ilyet aztán a balkánon nem lehet venni sehol, mert az meg már egyenesen uncool lenne. Lehet mindent, csak legfeljebb sokkal drágábban, de a lé meg ugye nem számít nektek, szóval itt is egy baki...

Erik C 2010.01.31. 19:28:23

@meztelencsokolade: az ember szeintem ha internetes közegben ír kevésbé figyel oda a helyesírásra, és nem várhatod szerintem hogy minden szót beírjak a google-be, hogy leellenőrízzem, hogy helyes-e, vagy írjam meg a cikket word-ben is és onnan másolgassam még be a blogos szerkesztőbe. És ráadásul egy csomó dolgot a word szerkesztője his hibásan tud, írj az iphoneról például, és azt is aláhúzza, vagy azt is hogy sztem, ami a szerintem rövidítése, és teljesen elfogadott. Szerintem kicsit körülményes volna ez az eljárásmód, de kicsit jobban örülnék, ha a tartalomra figyelnétek inkább, nem a felületes dolgokkal.

Erik C 2010.01.31. 19:29:38

@Stimpak: Szerinted itthon mennyivel késöbb lehet megkapni az ujdonságokat, mint pl. az USÁ-ba?

Erik C 2010.01.31. 19:31:04

@Humbino: Nézd erről az a véleményem, hogy még anno régen mondta az egyik tanárnőnk valakinek hogy az nem síelés, hanem sízés. Senki nem hitte el a tanárnőnek, de állítólag mégis ez a helyes, akármilyen furcsán hangzik is.

Stimpak 2010.01.31. 19:39:01

Ugyan már, mit tud egy újdonság, amit egy jelenleg kapható nem? Mármint olyat, amit egy átlagfelhasználó (mert állítólag ti is azok vagytok, nem valami nagy gépbuherátorok) használtok is? Biometrikus azonosítás?Vagy miért kell annyira hogy pár hónappal a csőcselék előtt járjatok? Vagyis hát, gondolom pont ezért....

Ja, és ha te felületes dolognak tartod hogy rendes mondatszerkezetek meg értelmes mondatokból álljon egy szöveg, akkor bocccss. De a tartalom senkit nem fog érdekelni, ha oda van hányva a mondandó. Önéletrajznál volt szó erről, hogy ha nevetségesen van megfogalmazva, mindegy hogy 20 diplomád van, kidobják a fenébe. Ez nem csak ott igaz, hanem mindenhol. Nem lehet komolyan venni azt, aki írni sem tud, beszélhet bármit. Az meg, hogy wordbe potyogtatod be a posztot, aztán a ly-j-s meg ehhez hasonlókat kijavítja(od), és utána meg Ctrl-C Ctrl-V, meg egy 10 éves is meg tudja csinálni.

Eh. Hagyjuk. Térelválasztóra rókáztam hüvelyest megint..

meztelencsokolade 2010.01.31. 19:54:34

@Erik C: Mondjuk a word még mindig kevesebb szót tud hibásan, mint ahogy te azt próbálod elhitetni magadról...de szerintem - vagy "sztem", ami ugye "teljesen elfogadott" - ne is erőlködj...itt már nem mented ki magad.
Ha egy kicsit visszafogottabb(ak) vagy(tok)én még el is hittem volna...ekkora ostobaságokat máshol is beszélnek ám és sokkal hitelesebben. Ez az ufókongresszus. Menj el oda. Élvezni fogod.

Erik C 2010.01.31. 20:01:00

@meztelencsokolade: Nem hiszek az ufokban. Szerintem inteligens emberek nem is nagyon szoktak úgyhogy boccs de inkább kihagyom...

meztelencsokolade 2010.01.31. 20:10:31

@Erik C: szeretném, ha írnál erről az ufós témáról, viszont az nem tetszik, hogy eltereled a szót, bár érthető...nem vallhatod be, hogy csak szórakozol ezzel a bloggal...hová lenne az eddig befektetett energia?

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.31. 20:10:55

@bangó margit: engem azért érdekelne hogy aki mondjuk ugyanazt a helyesírást csinálja amit te elvársz, és helyesen ír akkor annak már van stilusa?

@cometneni: "a nő csak egy körítés a pina körül, akivel beszélgetni kell szex után." - már úgyérted, sex előtt? mert utánna az már egyéni szocprobléma hogy akarsz-e vagy nem de nem kötelező szerintem.

Az összes kételkedőnek üzenem h nem tudom melyik posztról gondoljátok, hogy kamu, de kérdezem mennyivel hitelesebb bármelyik másik blog?!!! Úgyanúgy írhat bárki valamilyen témáról, mi legalább felvállaljuk!

balage_81 (törölt) 2010.01.31. 20:31:14

szerintem a Borat és Brüno figura is elbújhat a szerző mögött, zseniális a pali, csak így tovább!

Stimpak 2010.01.31. 20:32:36

:D "nem kötelező szerintem", akkor azt hogy? Szó nélkül fizetsz és kirakod az ajtó elé, vagy mi? Izgisnek hangzik, cool-os lehet.

Egyébként igen, igazad van, bárhol lehet kamublogot indítani, csak egyrészt nem minden témában, mert ha valaki egy állítólag gépész blogon elkezdené bemagyarázni, hogy a kardántengely az a bowden, ott hamar lebukna, másrészt meg a túlspilázott hibák és helyenkénti(?) ostobaság-fok a kétkedőket is meggyőzni látszik.

Mixee 2010.01.31. 20:36:31

@Erik C:
Aki rögtön megjelenés után megvesz bármilyen elektronikai felszerelést, annak több pénze van, mint esze (kinek nem inge...), pár héttel/hónappal a megjelenés után jóval olcsóbb és még mindig a legújabb (akinek ez számít, általában nem csinál olyat, amihez kell a csúcstechnológia, csak sznobéria).
Amúgy meg nem sok eltérés van a hazai és a külföldi megjelenés között ma az internet világában.

Word helyesírási szótárat meg magatok is bővíthetitek, ha meg lusták vagytok hozzá (mint én) meg kell tanulni helyesen írni. Javaslom, hogy olvassatok sok könyvet (könyv: olyan, mint az internet, csak papírra kinyomtatva).

Építő kritika letudva, kaptok egy kis dicséretet is:
1. Raktok rendesen szóközt a vessző és a mondatvégi írásjelek után, ami jó pont.

2. A blogot olvasva ismét rájöttem, mennyivel jobban jártam azzal, hogy szüleimtől törődést/nevelést kaptam és nem pénzt, pedig elintézhették volna azzal is a gyereknevelést.

U.i.: Ismeritek azt a mondást, hogy: "Aki azt mondja milyen kevés jutott neki, attól elvenni, aki meg azt, milyen sok, annak adni kéne." ?

Erik C 2010.01.31. 20:48:18

@meztelencsokolade: Nem hinném hogy eltertem volna a dolgot, az ufos dolgot pont te hoztad fel, hogy inkább oda járjak, mert az tetszene nekem, erre írtam hogy nem hinném.

Nekem ez nem jelent energiát, én szeretem csinálni. És nem hinném hogy csak azért mert néhányan kritizálják már kamu lenne, nem tudom mi annyira hihetetlen itt hogy most ezt kéne ragoznunk álandóan.

És már 1000x leírtam hogy a helyesírásban igyekszem, de nem hinném hogy azért ne lehetne elolvasni a dolgokat.

Erik C 2010.01.31. 20:49:39

@Mixee: Nyílván ami új abba tudják belerakni a legújabb dolgokat, ezért is ez a neve, hogy új... És aki figyelemmel követi ezeket a dolgokat az szeretné kipróbálni ezeket, ilyen egyszerű sztem.

Kop 2010.01.31. 21:02:32

Erik C, már az, hogy megemlíted, hogy nem mindenkinek van okostelefonja hogy a buliban netezzen, már ez egyfajta hiánya bármiféle szolidaritásnak.

Szomorú vagyok. De félig örülök is, mert ahogy a kommentekből látom, nem mindenki ilyen, mint a cikkírók.

Mixee 2010.01.31. 21:05:15

@Erik C:
A legújabb dolgokra viszont idő kell, míg írnak olyan szoftvereket, amik ki is használják őket.
A mai új hardverek pedig az átlagfelhasználó nem is veszi észre, hogy jobb lenne, mert nem csinál olyat, amihez feltétlenül kell izmos gép. Legalábbis valószínűnek tartom, hogy szabadidőtöket ti se neuronhálózatok, fizikai problémák, vagy fehérje folding modellezésével, esetleg AutoCAD tervezgetéssel töltitek. Ha igen, akkor mea culpa.

Erik C 2010.01.31. 21:05:47

@Kop: miért van?? Már ne haragudj azért mert egy tényt állitok még ne kelljen rosszul éreznem magam!

Kop 2010.01.31. 21:16:26

@Erik C: "miért van?? Már ne haragudj azért mert egy tényt állitok még ne kelljen rosszul éreznem magam!"

Tényt állítasz? Na látod, pontosan erről beszélek. Hogy szolidaritásról prédikálsz, de fogalmad sincs, hogy az meg mi.

Over 2010.01.31. 21:16:30

Légyszíves kicsit kevesebbet használni a "szakmai" kifejezést, mert amit ti irogattok ide, az olyan messze van a szakmaitól, hogy hirtelen nem is jut eszembe rá megfelelő hasonlat.

Önkritikád miért nincs?

Kop 2010.01.31. 21:18:20

@Mixee: "2. A blogot olvasva ismét rájöttem, mennyivel jobban jártam azzal, hogy szüleimtől törődést/nevelést kaptam és nem pénzt, pedig elintézhették volna azzal is a gyereknevelést."

+1, ezzel maximálisan egyetértek.

Erik C 2010.01.31. 21:19:47

@Kop: Azért nem vagyok szolidális mert leirtam h sokaknak nincs okos telefonja??? Akkor nem lehet azt mondani hogy Afrikában sokan éheznek, mert akkor már az bűn? Ezt most te sem gondolod komolyan?

Over 2010.01.31. 21:21:50

@Kop: megnemiazbazmeghanem, hogy nem tűnik fel nekik, hogy rohadtul nem az zavar itt senkit, hogy több pénzük van, mert leszarom. Hanem, hogy úgy olyan nyelven osztanak dolgokról, aminek a magyarhoz semmi köze, plusz gyakorlatilag 0 a hasznos infó a posztokban.. de hiába pofázik az ember, mert úgyse érik fel ésszel. Ez idegesít: NEM jut el az agyukig amit írsz.

meztelencsokolade 2010.01.31. 21:28:40

Azért jó ez, na. Az eszemmel tudom, hogy vicc ez az egész blog, de mégis látom magam előtt, ahogy egy kis búza hátborotválás közben a telefonján blogol a stílustalan gazdagokról. Ja és biztosan szokott idegesen, úgy mindkét kézzel gyorsan magafelé legyezni, ha valami izgi dolog történik. Szoktál, Erik?
Na persze, hogy nem, tudom én, de olyan jó ezt így elképzelni. Isten ajándéka ez a blog, még ha csak vicc is.
Erik, komám! Írj már a zenéről! Szereted Speak-et?

Over 2010.01.31. 21:31:28

@meztelencsokolade: könyörgöm csak a zenéről ne írjon... bármit megteszek még azt is, hogy soha nem írok ide többet csak NE ÍRJ ERIK A ZENÉRŐL. Nekem mindenem a zene és nem tudnám elviselni, ha írnál róla egy kalap szart.

Kop 2010.01.31. 21:46:35

@Over: Igen, a te álláspontodat is osztom.

Erik, ne a zenéről írj, hanem inkább a politikáról :D :D

Over 2010.01.31. 21:51:08

@Kop: Hát inkább:D Azon lehetne röhögni.

A zenés cikken csak sírni tudnék. Azt meg, hogy mit tart jó zenének ez az elfajzott réteg, nem akarom megtudni.

Látatlanban megmondom, hogy amit Erikaszíék hallgatnak az mind szar.

meztelencsokolade 2010.01.31. 21:55:42

@Over: én meg azt akarom, hogy a zenéről írjon.
Erik! A következő bejegyzésedet a zenéről írod! Megértetted?
Leírod szépen, milyen zene a lájk és milyen a proli. És mindezt indoklod is. Egy-kettő! Gyerünk!

Over 2010.01.31. 22:02:17

@meztelencsokolade: De sebaj, írjon csak. Majd széjjelszedem minden mondatát ízekre. Úgyse fog érteni az érveimből semmit.

feneketlen tó 2010.01.31. 23:00:42

"Nem hiszek az ufokban. Szerintem inteligens emberek nem is nagyon szoktak úgyhogy boccs de inkább kihagyom..."

UFOkban nem hinni kell, mivel azok vannak. Ha te mégsem az azonosítatlan repülő tárgyról beszélsz, hanem a földönkívüliekről, akkor most megtudhatod az igazat: Léteznek.

Bocs, hogy kötekedtem.

Kop 2010.01.31. 23:35:09

@feneketlen tó: Hagyjad, nem hallottak még a Drake-egyenletről, pánspermia elméletről, exobolygókról, az Europa jégpáncéljáról és a Titan metántavairól. De szerintem még a marsi vízről sem. Ezek mind proli dolgok.

Regina Filangi 2010.01.31. 23:45:36

@Kop: :DDD
Hihi, szerintem sokkal prolibb egy unintelligens divatmajom dehát ízlések és pofonok. :)

Humbino 2010.02.01. 01:07:08

@Erik C: 25 éve lovagolok és hidd el nekem ( és jobb lesz neked, ha csak én szólok) hogy olyan szó, hogy "lovaglászás" nincsen. Tanárnő ide vagy oda. Nincs és kész.
Amúgy meg ez az igazi Magyarország (ami ellen küzdesz ) miközben te vagy az arca : hozzá-nem-értő, arrogáns, félművelt és gagyi. ÉGÉS.
Csak azt nem értem, hogy hogyan nem látod be, hogy ezzel csak magadat égeted?
Honnan veszed a bátorságot hogy "lovaglászásról" írj?! Tudom, a te blogod, de ember, a stílus egyik kritikus eleme az ÖNKRITIKA.
Írj a DM-s dezodorról, mert ahhoz értesz, és nincs is azzal semmi baj, de ne írj sportokról mert lövésed nincs hozzá.

thepigkeeper 2010.02.01. 01:07:49

CELEBLÓ bazdmeg... Priceless

És a Snookert nem bőrmellényben játsszák, bőrmellényt mások szoktak felvenni ;) De a celebló, mint nyelvújító kifejezés, mindent visz... Jobb, mint a "limitált edíció". Csak így tovább!

ihir 2010.02.01. 02:42:17

Figyelj már Eric!! nem mondod h NEKED olyan proli iPhone-od van, mint Mo-n még 30ezer másik embernek is.. KURVA GÁZ!!! semmi vertu, tag heuer, stb stb... Fujjj!

Bérgyilkos Bohóc 2010.02.01. 03:53:54

Kedves Erik! Látom megint sikerült néhány fantáziátlan, semmitmondó közhelyes faszságot összehordanod. Itt van ez a bejegyzés is. Mintha egy óvodást kérdeznének meg milyen úri sportokat ismer, ő meg mond néhányat, amit a tévében látott filmek alapján leszűr: "hát ööö... van olyan, hogy lovaglás, meg sznúker, amiben golyókat lökdösnek egy lyukba...meg mit is szoktak még a kúúl arcok a filmekben?...ja igen, szörfözni...meg golfozni...emlékszem mindig ütőket válogatnak" Kb. ilyen szinten nyomod barátom. Olyan kamu vagy mint egy ház. Közöd nincs ezekhez a dolgokhoz. Csak azt nem tudom, hogy tudatosan adod-e hülyét vagy gyárilag ilyen egyszerű vagy.

Bérgyilkos Bohóc 2010.02.01. 03:55:02

Kedves Erik! Látom megint sikerült néhány fantáziátlan, semmitmondó közhelyes faszságot összehordanod. Itt van ez a bejegyzés is. Mintha egy óvodást kérdeznének meg milyen úri sportokat ismer, ő meg mond néhányat, amit a tévében látott filmek alapján leszűr: "hát ööö... van olyan, hogy lovaglás, meg sznúker, amiben golyókat lökdösnek egy lyukba...meg mit is szoktak még a kúúl arcok a filmekben?...ja igen, szörfözni...meg golfozni...emlékszem mindig ütőket válogatnak" Kb. ilyen szinten nyomod barátom. Olyan kamu vagy mint egy ház. Közöd nincs ezekhez a dolgokhoz. Csak azt nem tudom, hogy tudatosan adod-e hülyét vagy gyárilag ilyen egyszerű vagy.

Regina Filangi 2010.02.01. 09:04:03

@Bérgyilkos Bohóc: Egyetértek! De legalább lovaglásról írna. Neki lovaglászás van. Gyerekszáj.. :)

Regina Filangi 2010.02.01. 09:07:02

@Bérgyilkos Bohóc: Ilyeneket olvasunk a gyerekszáj rovatban is...:) "lovaglászás"

Regina Filangi 2010.02.01. 09:07:47

Hoppá na csak elküldte az elsőt is ez a kis komisz... :D

Over 2010.02.01. 09:18:28

A szakmai véleményem az, hogy a lónak négy lába van, de ha lecsapja a vonat az egyiket akkor csak három.

Lassan felveszem a stílusát:D

IndaMuncher 2010.02.01. 11:17:19

@thepigkeeper: LOL a bőrmellény nekem is fura volt, de amúgy jó poszt, bírom ezt a blogot. :D

Regina Filangi 2010.02.01. 13:06:35

@Over: Valamint elöl harap, hátul pottyant. Tessék óvatos lenni.

Regina Filangi 2010.02.01. 13:07:30

Mert össze-lószarozni a Milánóban vett lovaglószerkót szintén nem kúl! :DD

Over 2010.02.01. 14:10:03

@Regina Filangi: De ez most a szakmai véleményed vagy nem? Mert a nem szakmai vélemény nem lájk.

Ixdé mindjárt megszólal, hogy ki kéne fejleszteni egy olyan lót, amelyik nem szarik, mert az büdi, meg undi.

Regina Filangi 2010.02.01. 14:14:00

@Over: :DDD
A személyi edzőm mondta hogy vigyázzak a bicepszemre ami a karomon van (szerencsére ezt is tudjuk már) Meg egyéni tapasztalat hogy az Armani-Gucci nehezen mosható ha lószar érte. Valamint a Hugo boss parfümöt sem ajánlom lovagláshoz, a lószőrtől egészen eltorzul a szaga, citromhoz hasonul.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 14:52:32

nemkell keverni a postokat, azt mindenki tudja aki lovagolt már hogy a ló nem egy illatos állat és ez igaz a lovaglócuccokra is. nővérem lovagolt és neki ezért volt 7 külön lovaglócucca (csizma meg Kobak csak 3, bár az is felveszi a szagot de azt nem lehet állandóan tisztítani) a ruhát viszont így mindennap tisztát vehetett fel. ettől még nem gondolom hogy a ló nem igényes állat! YD jó mondjuk az persze alap h oan színű legyen a ruhád mint a lóé vagy valahol menjen hozzá, vagy ha az a szín neked nem áll jól, akkor az adott lovat nyílván nemkell erőltetni.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 14:54:27

@ixdé: de azért egy-két sportban nem a stilus az első, például voltak ezek az úszódressek az Olympiákon, az is mien idétlenül néz ki, tök előnytelen, különösen fiúknak, de attól gyorsabban úsztak úgyhogy azt elfogadom hogy kell. Ha lóra volna ugyanilyen ruha akkor arra se mondanám hogy hülyeség, mert tudósok találták fel, és nemvéletlenül. Meg mondjuk lovak annyira nem is mennek vízben hogy ilyenek kelljenek. XDDDDD

Regina Filangi 2010.02.01. 14:56:49

@ixdé: A ló ruhája? És mondjuk ha a ló sötétbarna fekete sörénnyel, de az én hajam szőke attól még futhatunk együtt? Vagy válasszak inkább szőke sörényű lovat? Vagy fessem át a hajam ha az egy celebló?

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 15:03:55

te Szőke vagy, regina? olyat még nem hallottam hogy a lovat befestenék, vagy maximum ahol hosszabb a szőre. meg a lovak nem szőkék, hanem pej, vagy srága vagy ha fehér szőre is van akkor deres. de attól még mehet a hajadhoz! de én a ruháról beszéltem, legtöbbször a haj teljesen benn van a kobak alatt és nem igazán szempont.

Over 2010.02.01. 15:08:06

@ixdé: ja én azt hittem a sport a lényeg a lovaglásban, meg az állat (jelen esetben ló) szeretete.

De hogy valaki ilyen tirpák legyen, hogy lecseréli a lovat ha nem megy a ruhájához, JÉZUSOM.

Az alapján kell lovat választani, hogy a te tempódhoz, lovaglótudásodhoz mennyire passzol, úgy mondják: temperamentumos, ha jól tudom (ha van itt olyan aki jobban ismeri a lovakat javítson ki). Nem a színe a lényeg te nyomorult..

Regina Filangi 2010.02.01. 15:08:30

@ixdé: Actually, három színű, de a szőke dominál. Kobak elrejti, remek.

Regina Filangi 2010.02.01. 15:10:30

@Over: Kezdem megkedvelni, olyan helyes hogy a legmarhább kérdésekre is segítőkészen válaszol, mint egy naiv gyermek. Anyai ösztönöket ébreszt bennem.
:DD

Over 2010.02.01. 15:12:57

@Regina Filangi: :DDDDDDDDD ha barna medve lennék örökbe is fogadnám. Azok néha megeszik a kölykeiket...

Regina Filangi 2010.02.01. 15:14:47

@Over: Mindenesetre a medvepuszi az jár..:D

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 15:23:49

@Over: :))))))) ami jó azjó.
@Regina Filangi: te tényleg lány vagy? mert haj alapján simán lehetsz fiú is! nekem is volt 3 színű régen de most már csak egy csíkban van megfestve másik színnel. de pont fordítva, mint apukámnak, mert ő oldalt festeti őszre hogy öregebbnek tűnjön (nem akarom mondani neki hogy ő már rég öreg), nekem meg pont felül világos!! :-D tök jól néz ki ha egymás mellé állunk.

Over 2010.02.01. 15:25:50

kezdem én is megszeretni. Hülye az tény, de legalább ártalmatlan hülye. Egye fene ixdé, maradhatsz.

Regina Filangi 2010.02.01. 15:35:07

@Over: Igen, az a cuki fajta! Következetességgel még embert is lehetne nevelni belőle! Csak meg kell értetni hogy az olvasás, a tudományok ugyanannyira lájk mint a frizkó. Tudod, ha úgy élne mint David Copperfield, mostohaapja nyomása alatt, már rég a családi könyvtárat bújná!
@ixdé: Igen, én tényleg lány vagyok. De ha ilyen hajad lenne mint nekem te annyira nem lehetnél már lány, maximum emós tündérsrácnak elmennél.:) Ilyet se hallottam még hogy valaki direkt őszíti magát.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 19:58:01

Eric most jut eszembe a snookerről hogy mintha az nem csak zölddel, hanem piros prosztóval is lenne! Az nem megnyugató szín hanem az aggresszivitás színe bizonyos könyvek szerint. De lehet hogy a vörös szőnyeg miatt vörös, mert az viszont elegáns, és engem arra emlékeztet, csak kicsit világosabb, a snooker az inkább pirosas, vagy mondjuk bécsi (császárÖvörös, a szőnyeg meg gondolom bársonyvörös, de inkább borostyánvörös és krapp/buzérvörös között van XDD lehet hogy a tévéközvetítés miatt van, mert a feketefehér tévéken jobban kijött mint a zöld.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 20:00:17

@ixdé: mielőtt lebuzizna valaki ezeket csakazért tudom mert van egy krapp felsőm nekem is és egyszer vitatkoztam egy sráccal, és ő mondta hogy szerinte meg berzsenyszín és nem tudtuk eldönteni, aztán utánnanézett és kiderült, hogy ugyanaz a kettő YYDDDDDDDD

lószerafin 2010.02.01. 20:52:03

Errő' jut eszembe. John Lajoie:
www.youtube.com/watch?v=xC03hmS1Brk&feature=related

"I buy alot of expensive things because i have alot of money.
you cant afford expensive things because you dont have alot of money.
haha. you want these things but you can not afford them.
that means your not kool cuz your just a poor person.

stupid poor people. stupid poor people.
i have more money then you.
stupid poor people. stupid poor people.
you cant even afford food! "

Mokusmokkancs (törölt) · http://mokuska.blogol.hu 2010.02.08. 22:08:38

Bőrmellényt a ("proli") rockerek is hordanak az EDDA koncerten...szerintem ne keverjük azt ide.:) És bár a snooker tényleg jó dolog, bár nem épp a dress code miatt:P, és azért Mr. snookeres csokornyakkendős gentleman Ronnie "The Rocket" O' Sullivan elég módszeresen túrja/piszkálja az orrát, mikor épp nem ő következik ...akkor most ez is úri-turi?:D

Egy jóindulatú tipp: nem attól lesz tartalmas egy írás, hogy telerakjátok sok "úgynevezett"-el...

"@cometneni: "a nő csak egy körítés a pina körül, akivel beszélgetni kell szex után." - már úgyérted, sex előtt? mert utánna az már egyéni szocprobléma hogy akarsz-e vagy nem de nem kötelező szerintem." -szóval akkor szerinted előtte "kötelező"?:D

lemaradtam 2010.02.12. 22:33:23

@Erik C: A posztokból és kommentekből olybá tűnik, hogy iPhone-od van... Tudtad, hogy több mint 50 milliót adtak el belőlük? Ez most akkor nem "proli"??
Továbbá biztosra veszem, hogy még soha életetben nem snookereztél vagy lovagoltál (a vurslis pónizást ne számoljuk bele).

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.15. 09:05:32

@lemaradtam: számolj utána. Nem az ára számít, drága telefont az anyukájának vesz az ember! Hanem a jósága!! 50 millió az 5 (6 de mindeggy) milliárdból az 0.1 százalék. 10.000 a 10 (15 de mdgy) millióból = 0.1%! Lásd az össze függést!! YD

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.15. 09:07:10

@ixdé: amúgy ezért nem is felső 10.000 van ahogy sokan gondolják, hanem felső 15.000 mert 15 millióból kell számolni. Amerikában (US) ez olyan 300.000 ember. egyáltalán nem kevés, ha azt veszed hogy mondjuk ők is olvassák a blogot akkor azért egyáltalán nem rétegtéma ez!

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.15. 09:07:54

kiszíneszte a nevemet sárgára :))))))) azt hittem írt nekem valaki aztán rájöttem, hogy én XDXDXDXD vannak ilyen napjaim nekem is YD

Over 2010.02.15. 10:57:53

Neked csak ilyen napjaid vannak...

Archenemy 2010.05.12. 21:49:54

@ixdé: speciel itt elbasztad a szerepet, mert az YD nyilván az XD elütése akar lenni, de ilyen csak angol billentyűzeten lehet, márpedig neked vannak ékezeteid

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.06.15. 09:06:39

@Archenemy: eggyáltalán nem véletlenűl írok YDt hanem mert mindenki XDt ír akkor én YDt írok. nézz utánna a neten bárki utánna nézhet, hogy én keztem el. YD (látod? megint. tökre bebizonyítottam.)