Futballozás

2010.01.30. 09:54

Sziasztok!! ixdé vagyok, volt már blogom de sose tematikus, meg így egyedül csináltam wordpress.comon, de most úgy érzem van értelme és eric meg danny megengedték hogy 1-2 dolgot megosszak veletek, épülésetekre. Én nemnagyon nézek tömegsportokat, például a futballt, illetve soccert, mert nemigazán köt le, viszont van most ez az afrika-Kupa. Most írták a neten, hogy Eggyiptom-Ghána játssza a döntőt. Ez is milyen már, hogy mennyi jobb futballista csapat van például amelyikben a Ronaldo játsszik, vagy ugye akiről korábban volt már szó, a Beckham (Eric C még elöben is látta 1x szögletet rúgni). Az rendbe van hogy a rendező ország így bejut, és akkor játszhat egy ilyen kupán, de negyhomár afrika játssza a döntőt is!!!!

Ismert, meg bárhol utánna lehet nézni hogy azért a futballban elég magas a korupció minden hol, például Magyarországon is volt ez a bunda botrány, ilyenkor kellett vna jobban odafigyelni, hogy kit engednek a döntöbe, vagy vmilyen módon szabályozni ezt, mert ez így tisztára blamás, hogy nem a legjobbak jutnak be a legjobb 3-ba vagy 1-be.

Tipp: sztem simán lehetne golfot adni futball helyett a tévében. Eggyrészt ugyanolyan zöld, meg fűves ha nézed, ami megnyugtató, mert angol tudósok kimutatták már a 70s években, hogy a zöld meg nyugtat, a kórházakban, rendelőkben meg autómosókban is ezért van zöld csempe, meg járólap (a kettő nemugyanaz, de erről talán majd egy másik postban, ha lakberendezésröl lessz szó). Szóval meg nyugtat és ott nincs korupció meg a játékosok sokkal jobban is öltöznek. Szerintem a futballban tök előnytelen hogy a zoknit nagyon felhúzzák, és mondjuk míg a Golfba a pólót ugyanúgy betűrik legtöbbször, az legalább rendes póló, a futballistáknak viszont kitürve jobban álna. És jómodort is tanít, mert pl van olyan szabály hogy ha udvariasságból azt mondod, hogy nyugodtan vegye fel kézzel a labdát a másik és tegye odébb mert nehéz ütni azért verseynen mindkettőt (!!!!) kizárhatják, mert a szabályokat igenis bekell tartani. itthon rendezték egyébként idén a junioreurópa-bajnokságot és azért ez már sztem van olyan jelentősségteljes, mint a Hajdúszoboszlói footsal EB ami most megy, és hasonló végülis.

Na mind1. Épül most Telkiben egy golf falu, ahol lessz 300 villa meg 600 ikervilla (mondjuk az annyira nem jó, mint a sima), és remélem sokan ki tudnak majd menni megnézni ilyen versenyeket és többen fognak golfozni, mert egyáltalán nem kerül annyiba mint gondolnák, és egyre több pályát nyitnak közel. Igaz h Telki vidéken van, de legalább budán!! Ott találkozunk, be cool!

szerintem ennyire lájk: (5/5)
szerintetek ennyire lájk: (1/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://bthebest.blog.hu/api/trackback/id/tr521712120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szuperszégyen 2010.01.30. 10:20:53

"zöld csempe, meg járólap (a kettő nemugyanaz, de erről talán majd egy másik postban, ha lakberendezésröl lessz szó)."

Nem bizony, tökre jó, hogy még ehhez is értetek!

spájdernecc 2010.01.30. 10:21:45

ez ugye igazi fake?
egy Afrika-kupán, ahol kizárólag afrikai csapatok indulhatnak, ki a fene játszon a döntőben?
Kína-Argentína?
ugyanmár, gyerekek :)

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2010.01.30. 10:32:02

nem lehetne átírni a bejegyz. címét, hogy futball vs golf, mert arányaiban ugyanannyira szól a kettőről

B Tomi 2010.01.30. 10:33:21

Kedves ixdé!

Csak remélni tudom, hogy a fenti bejegyzést Erik C és a blog kifigurázására írtad poénként. Ha nem, kérlek olvasd el az alábbiakat, remélhetőleg épülésedre szolgálnak:
- Figyelj a helyesírásra. Legalább gépeld be a Wordbe, vagy OpenOffice-ba mielőtt beposztolod. A fenti poszt nyelvi, helyesírási és stilisztikai botlásainak elemzéséhez nemhogy egy komment, de egy diplomamunka is kevés lenne.
- Az Afrika-kupa és az idei dél-afrikai foci VB nem ugyanaz.
- Ronaldo és Beckham csapata nem azért nem játszik az Afrika-kupa döntőjében, mert Egyiptom és Ghána megbundázta a kupát, hanem mert Brazília Dél-Amerikában, Anglia pedig Európában helyezkedik el. Hasonló okokból van távol Christiano Ronaldo, Thierry Henry, Alessandro Del Piero
- "Eggyipom" helyett "Egyiptom" célszerűbb lett volna. Gondolj arra, hogy az "egy"-et is szimpla gy-vel írjuk. Ha Google-ben rákeresel, még ki is javít!
- A focisták nem divatból húzzák fel a zoknijukat, hanem mert sípcsontvédőt viselnek alatta. Az azért kell, mert nem homokozni mennek a pályára, hanem focizni, így óhatatlanul is ki vannak téve bizonyos sérülésveszélynek
- A focit nem azért nézik olyan sokan, mert zöld a pálya, hanem mert izgalmas.
- A focit nem azért játsszák olyan sokan, mert prolik és nincs pénzük golfozni, hanem mert szórakoztató. Ezen kívül mind a testet, mind a szellemet fejleszti, csapatmunkára, együttműködésre tanít. Ez nagyjából minden csapatjátékra igaz.
- Bármilyen hihetetlen, a fociban is be kell tartani a szabályokat. Még bíró is van, aki ezt figyeli!
- A golf rohadtul nem érdekelne senkit. Azért van benne sok pénz, mert pénzes emberek játsszák, ezért nagy a reklámértéke.

Erik C 2010.01.30. 10:35:43

@spájdernecc: neharagudj de azért szerintem mi sem vagyunk olyan hülyék, hogy argentínát afrikába gondoljuk, de tájékoztatnálak hogy a fociban lehetőség van igazolásra. nagy hír volt, hogy ha már ennyit beszéltünk róla, a beckhamet leigazolta a milánó, ahol meg játszik a ronaldino is, aki meg korábban spanyol volt...úgyhogy ne mondj tájékozatlanságokat kérlek, ixdé arra hívta fel a figyelmet, hogy az afrika kupa színvonala még nem olyan magas, ilyen okokból, hogy például nem a legjobb futballisták játszanak rajta, hanem noname-ek.

B Tomi 2010.01.30. 10:40:37

@Erik C: Igazolni klubok közt szokás. Az Afrika-kupán és a VB-n válogatottak játszanak. A válogatottat az adott ország játékosaiból válogatják össze.

Ronaldinho soha nem volt spanyol. Ronaldinho mindig is brazil volt, akkor is, amikor a Barcelonában játszott. Beckham angol lévén az angol válogatottban játszik, még akkor is, ha jelenleg az AC Milan játékosa.

B Tomi 2010.01.30. 10:41:16

@Erik C: Ismét élvezhető a blog. :-)

meztelencsokolade 2010.01.30. 10:57:51

Namármost, ez csak és kizárólag vicc lehet. Nem tudom elhinni (bármennyire szeretném), hogy valaki ilyen ostobaságokat hord össze (beleértve a blog összes szerzőjét/cikkét), ráadásul ennyire nincs fogalma anyanyelvének használatáról. Túl mesterséges például, ahogyan torlódnak a helyesírási hibák...arról az elképesztő jelenségről nem is beszélve, ahogyan alapvetésként kezelik a tisztelt szerzők például azt, hogy az emberek nagy része nem azért jár olcsóbb autókkal, mert arra van pénze, hanem mert "nincs stílusa". Ilyen gondolkodású ember reményeim szerint nem létezik, ha mégis, úgy képtelenségnek tartom, hogy el tudjon végezni egy általános iskolát anélkül, hogy jóérzésű osztálytársai minden nap hülyére ne pofozzák...
Mindezeket összevetve ez a blog nyilvánvalóan komolytalan és mint olyan, lenyűgöző is. Gratulálok a szerzőknek! Jól szórakozom.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.30. 11:18:29

@meztelencsokolade: én nyolcadikban magán tanuló vtam és mégis elvégeztem bár ugyanabban a suliban voltam utána kilencedikes meg vagyok most tizen kettedikes!! én is kételkedhetnék benne hogy arctalanul itt komentelsz, meg különben is ott van rengeteg sajtóban benne az afrika kupa, bárhol felütöd, most az összes csapból ez folyik. Nyílván nem tudom hitelesen h tényleg ki játsza a döntőt meg ki melyik csapatba van mert mondom nem nézem, de MOST VOLT a kupa TÉNYLEG.

@B Tomi: Del Pierot kivételesen énis tisztelem, azért is mert olasz meg nagyon jó a neve. sztem neki kéne csinálnia vmilyen divatmárkát, ha így látszana a feliraton mint amikor még szegényebbek voltunk és voltak ezek a björn borg cuccok, akkor azért hordanám 1-2 évig amig le nem csengg XDXD

üjjéle 2010.01.30. 11:22:17

ezt én sem hagyhatom ki, baszki.

ádegy: subbára kerülni azért már nem gyenge eredmény, ehhez mindenképpen gratulálni szeretnék a tekintetes uraknak. szerintem nagyon trendy az oldal, csupa hasznos és régóta elfeledett témát dolgoz fel, olyanokat, amik kivétel nélkül mindenkit érdekelnek, és azért lássuk be: kevesen vannak, akik eddig tisztában voltak azzal, hogy az afrika-kupán csak afrikai csapatok játszanak. talán még trendybb lehetne, ha a helyesírással nem lennének ilyen komoly problémák, de a drága szerzőúrak életkorát és szellemi képességeit egyelőre csak megbecsülni tudjuk írásaik alapján. ugyebár.

ádkettő: az egész csak vmi paródia. mindenesetre egyetértek az előttem szólokkal: elég szórakoztató.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.30. 11:31:42

@Virgogirl: van abban vmi, hogy amit mondasz, eredetileg csak a Tipp részében lett vna golf csak ahhoz jobban értek mint a futballhoz és ezért több lett. De már a címet nem írom át mert akkor az url-t is átkéne, ha igényes akarok lenni és akkor viszont meg kereső Marketing szempontól lenne rossz, nem találnának ide a Google-ból akik futballra vagy golfra keresnek

eznemisénvagyok 2010.01.30. 11:55:39

@ixdé: "nem találnának ide a Google-ból akik futballra vagy golfra keresnek "

XDXDXD

meztelencsokolade 2010.01.30. 12:05:42

@ixdé: "szép a neved amugy!! sexi is"
azért ne ránts rá...

mokusmoki 2010.01.30. 14:08:15

mióta tudom hogy nem úrisport a soccer már nem űzöm. néha belefér egy kis golf, vagy például az Alpokban snowboard. ezzel csak az a baj hogy túl olcsók az italok és vonzzák ezzel a prolykat:S fujj azt mondtam h nem lett meg a american express gold kártyám?

roziii 2010.01.30. 14:17:13

Drága ixdé!
Mondd, ugye te Fülig Jimmy egyenesági leszármazottja vagy?
Csak mert a stílusotok zavarbaejtően hasonló... (éppen ezért roppant szórakoztató)
Gy.K: mek.niif.hu/01000/01064/01064.htm#10

Maradok tisztelettel:
rozál

Swabian Hill Wayne 2010.01.30. 15:20:38

Hey guys! 8)) Most keltem vazz, mekkora flash mar ez a durva ho! Vater is mar csak a jeep-el tud feljonni ide...

Nah a football-hoz is 1-2 szo. Szoval itt irtak paran h a foci proli sport, de azert ez mar szerencsere nem igaz. Igaz h eredetileg a muveletlenebb reteg jatszottak, de szerencsere most mar annyira nagy penzek forognak a sportagban, meg a jatekosok is annyit keresnek h igenis ki lehet menni. Persze nem a Magyar focirol beszelek, mert az szar de azert a Premier ship az sztem nagyon cool, nem veletlen, hogy a footballista-k kozott is egyre tobb icon van meg sex symbolum. En is voltam 1x haversracokkal Man U meccsen, a gyerek, szinten Szabhegyi amugy, hatalmas M Utd-fanatic, szinte minden honapban kiugrik egy match-re.

Over 2010.01.30. 15:23:27

A sport kemény fizikai megterhelést jelent. Ezért a golf nem az. Az csak olyasmi amire a gazdag gyökerek ráfogják, hogy sport, mert lusták megmozdulni.

Kész. Pont.

Baldr 2010.01.30. 15:24:10

Tegnap már feltettem egy kérdést a blog egyik írójának aki elég gyenge módon bujt ki a válaszadás alól. Most ismét felteszem: ixdé, @Erik C, meg az összes itt postoló úriembernek milyen tollat használ az édesapja? Amíg erre az egyszerű kérdésre nem kapok választ addig egyértelmű számomra a társadalmi osztály, proliként osztani az észt a nagyok dolgairól pedig szerintem egy kicsit nevetséges.

Lee&a 2010.01.30. 15:52:37

"Eggyiptom"...itt abba kellett hagynom az olvasást, pedig mindig olyan jól szórakozok a butaságotokon.
De ma nem bírtam többet. :o)))))

Erik C 2010.01.30. 16:03:04

@Baldr: úristen, hát elhiheted h nem egy tollja van, most soroljam fel az összeset? Én amit el szoktam kérni tőle ha alá kell írnom valami fontosat, az egy betűzöm: Tibaldi Azure Rose Gold Cognac Leather Fountain-os toll. Már meg is kaptam egyébként, úgyhogy hivatalosan már az enyém, nem kell hogy az apukám tolljairól kérdezz, nekem is van sajátom.

2010.01.30. 16:08:32

Nem tudom hogy sírjak vagy röhögjek...
Stílus... fontos a helyesírás, Erik. A legjobb szándékkal tanácsolom ezt neked, biztos vagyok benne hogy Anne Wintour leverné a kezét annak a szerkesztőnek / tördelőnek, aki átengedné a helyesírási hibákat a rostán... Gondolhatod ezt "szőrözésnek", ne tedd kérlek, építő kritika ez csupán.
A bloghoz csupán annyit, hogy a stílust nem pénzben, márkás autóban, és miegyébben mérik. A műveltséget, stílust, ízlést az ember otthonról hozza, csak ahhoz "oda" kell születni. Pest? Buda? Gyerekek... aki a Harvardra jár, az igen... Ez itt csak erőlködés. Sushi Budapesten? Jaj-jaj...
A "vidékes" poszton jót röhögtem, én vidéki vagyok és megengedhettem magamnak azt a luxust hogy minden délután lovagolni járjak, miközben ti, buda/pesti menő csávók a plázákban grasszáltatok... Nagyon rossz volt nekem, bizony!

Stimpak 2010.01.30. 16:12:04

Ti még írtok tollal? Pff, de proli mán... :D

Pinczes.Laszlo 2010.01.30. 16:14:59

ixdé, te vagy a legaljább mind közül :D
Nem sokkal vezetsz erik előtt,d e azért még van egy kis előnyöd! Tanuljatok Steave-től, ha már tőle fogadtok el tanácsokat, Ő legalább hiteles (számomra).

Ez a post nevetséges lenne, bár ne lenne igaz, hogy ezt komolyan így gondoljátok.

Erik C 2010.01.30. 16:25:55

@Humbino: milyen szerkesztő mármint?

meg ezt nem gondolhassad komolyan, hogy mi itt nem tudunk lovagolni...

@Stimpak: tod a szerződéseket saját kézjegyűleg szokták aláírni...

Vágási Matyi 2010.01.30. 16:26:26

"Igaz h Telki vidéken van, de legalább budán!!" Ez végre vicces volt.

Baldr 2010.01.30. 16:31:57

Köszönöm az infot Erik C.
Külön öröm számomra hogy egy limitált kiadású tollról beszélsz megosztanád a sorszámát is?

Swabian Hill Wayne 2010.01.30. 16:42:03

@Baldr: szemelyi ID sorszam v lakcim nem jo helyette?

Erik C 2010.01.30. 16:42:29

@Baldr: 24, mer kell vagy mi? kocsaim alvázszámait ne nézzem meg?

feneketlen tó 2010.01.30. 16:43:15

"Igaz h eredetileg a muveletlenebb reteg jatszottak, de szerencsere most mar annyira nagy penzek forognak a sportagban, meg a jatekosok is annyit keresnek h igenis ki lehet menni."

Te azért jársz focira, mert a játékosok sokat keresnek? ÓÓÓÓÓÓ TEE JÓÓÓÓ ÉÉÉÉG!!!
Ha a szarlapátolásban jó pénz lenne, te kimennél segíteni? Meg ilyet, hogy minek húzzák fel a játékosok a zoknijukat? AZTAKIBASZOTTKURVAÉLETBEMÁR!!
Ha halvány fogalmad sincs a témáról, akkor mi a faszér írsz róla? Orvosok is mi a fasznak hordanak köpenyt? Olyan lejárt már, és nem is valami kurvadivatos meg márkás, biztos 2009-es stílus. A golf az nagyon elterjedt a sznobok körében, és feltételezem, mást nem is néznek, mert az proli és félnek, hogy a többi sznob megszólja őket.

Adaren 2010.01.30. 16:43:30

Imádom ezt a blogot! :)
Maga a post sem kutya. Még hogy Afrika-kupán afrikaiak játszanak... Fúúúj!
A commentek még jobbak: Külön öröm, hogy Eric C. a szerződések aláírására apukától kér kölcsön tollat, amit már örökbe meg is kapott! :) Én úgy ismerem a jogot, hogy 15 alatt apuka aláírása kell, nem pedig három x az aljára :)

Erik C 2010.01.30. 16:47:48

@Erik C: a másik a felsős tízezres megjegyzéshez: itt sokan azért bántanak bennünket, hogy mi lenézzük őket, pedig pont hogy nem, ezért is ajánlunk nekik olyan dolgokat, amik az ő számukra is elárhetőek, ahogy te is írtad. és ez ne legyen már még is a szemünkre hánytorgatva...

nemlayla 2010.01.30. 16:51:33

Biztos felvetődött már, de valaki legyen kedves eloszlatni a kétségeimet: ugye ez a blog kamu? Ilyen lenyűgözően ostoba emberek csak a mesékben léteznek...

Swabian Hill Wayne 2010.01.30. 16:55:21

@feneketlen tó: hat azert az is egy ertekmero, meg a tarsadalmi elehelyezkedese miatt is fontos. Termeszetesen csak a penztol meg nem lesz jo semmi, de nagyon felmarketingeltek a sportagat, es most mar arra is figyelnek h kiszolgaljak a nezoket. Fedett nezoterek, kenyelmes szekek, VIP lounge, profi visszajatszas, miniscreen-ek, minden.

Azert allni egy meccsen a sok hooligan kozott, szotyolaznak, kepedve fujjak a fustot, nekem ez nem hianyzik.

Baldr 2010.01.30. 16:55:25

Erik C köszönöm az édesapád autójának az alvázszáma nem kell, szándékosan tollat kérdeztem mert ilyen téren van ismeretségem. Egyébként sajnálom mert félreérthető voltam a sorszámmal, lehet hogy tied a 24. de én a toll egyéni azonosítójáról beszélek, tudod az a sorszám ami miatt ha ellopják nem lehet eladni.

Erik C 2010.01.30. 16:58:45

@Baldr: és szerinted én azt megmondom neked?

Pilar 2010.01.30. 17:15:51

meg volt a mai poén adag, köszönöm! :D
ikszdé, mondcsak! Diego Maradonáról hallottál már? Ő mondta, hogy a foci a legtisztább játék a világon. Kell nála hitelesebb ember? :)

Baldr 2010.01.30. 17:16:56

Erik C természetesen miért ne tennéd? Hiszen elviekben tiéd az íróeszköz vagy ez így mégsem teljesen igaz?

Erik C 2010.01.30. 17:24:04

@Baldr: az ember védi a személyes adatait és nem adja ki csak úgy már boccs. és miért kéne nekem egy nagynyílvánosságú blogon megvitatnom h mimnek mi a titkos száma.

Baldr 2010.01.30. 17:35:20

Erik C értem végül is igazad van a személyes adatok védelme fontos. Megjegyezném mondjuk hogy ha én írnék ilyen blogot ami megmondja a tutit, azért előtte bemutatkoznék, hogy ki is vagyok és írnék pár sort magamról. Akkor csak egy nagyképű kisfiú lennél így viszont egy hazudós kisfiú vagy, mert nem tudod bizonyítani anyagi helyzetedet. Nyugodj meg az ismerősöm így is meg fogja találni a Tibaldi Azure Rose Gold Cognac Leather Fountain 24. sorszámú toll tulaját és a szállítási címet.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.30. 18:01:47

@roziii: kedves rozál, Zámbó Jimmyre gondolsz, de nem, bár a Sebastien (a Fia) ismerősöm a facebookon de csak 1x buliztunk együtt egy hajón. Jó arc, meg minden de azért ha vkinek olvasnia kéne a blogot akkor azok ők. Ha nem ilyen lokálpatrónák hogy csepelen maradnak hanem elköltöznek rendes helyre akkor nem kell úgy kimennije az utcára se álruhában hogy netudki, hanem nyugodtan járkálhatna az utcán a többi híres embreel mert nem mennek oda autógrammot kérni. XD sztem Zámbóék annyira nemkéne téma legyen ezen a blogon

@Pinczes.Laszlo: köszönöm4 tudom hogy neked annyira nemtetszik a blog de azért jó hogy jössz mert hátha neked meg van egy ismerősöd akik rászorulnak és akkor legalább terjeszted YDYD nekemis van olyan blog amit nem szeretek de például tudok olyat akinek tetszene és akkor neki megmondom

@Baldr: te mi a faszt kérdezősködsz meg ravaszkodsz, vmi betörő vagy? nemazért de az adathalászatot a törvény bünteti. anyukám egyszer így adata meg a bankkártyaszámát egy tök hivatalos banki oldalnak tünű oldalon és csomót levettek róla. ne válykáljunk egymás magánéletében, én is kérdezhetném hogy neked meg a neved micsoda. viszont ha erről lepattantál akkor tollakról írhatnál vmit, hátha valaki akar venni. én nem nagyon írok tollal amúgy se csak néha blogötleteket meg postok vázlatait

üjjéle 2010.01.30. 19:07:49

nekem most esett le, hogy ez tényleg csak vicc. pedig már elhittem kicsit, hogy tényleg élnek közöttünk ilyen fogyatékosok, de az egyik riposztban lebukott a ravasz ixdé. :) az ötlet nem rossz, bosszantani más embereket igenis szórakoztató, ezt alá kell írni. de azért gondoljunk bele, kinek fontosabb az, hogy minden nap hajat mosson, ugyanakkor képtelen két egymást követő szót helyesen leírni. naugye. :)

roziii 2010.01.30. 19:16:12

Drága ixdé!
Nem, nem Zámbó Jimmyre gondoltam. Fülig Jimmyre gondoltam, éppen ezért szúrtam be linket is az előző hozzászólásomba, hogy egyértelmű lehessen az utalás. Mindenesetre látom, nem nézted meg.
Az említett úriember több Rejtő Jenő regény főhőse. Bár Rejtőt olvasni bizonyítottan elég proli dolog, ezért nem hibáztatlak, hogy nem tudtad.
Azt viszont reméletem, hogy legalább megnézed, mire válaszolsz. Én és a proli naívságom, jaj.

Maradok tisztelettel:
rozál

Kop 2010.01.30. 19:31:51

@ixdé: "anyukám egyszer így adata meg a bankkártyaszámát egy tök hivatalos banki oldalnak tünű oldalon és csomót levettek róla."

MUHAHA :D :D

Kop 2010.01.30. 19:35:48

@roziii: Hagyjad, nem olvasnak ezek könyveket, mert az proli dolog. Azért nem tudnak írni sem, mert ahhoz könyvekből kéne művelődni.
Mellesleg én töltőtollal írok. És aki nem töltőtollal ír, az stílustalan. Ennyik vagytok.

Meg ne kelljen már mégegyszer mondanom, hogy freemailes elérhetőséget megadni kicseszettül proli dolog. Csakúgy, mint a blog.hu-n blogolni, gyári template-el. Így akartok ti nekünk a stílusról prédikálni?

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.30. 19:40:47

@üjjéle: azért mert végre találtál vmi hasznos tanácsot nemkell magadnak ellent mondani hogy most meg tetszik ami eddig nem tetszett. örülök hogy biztos találtál valamit amiben egyet értünk.

@roziii: nem nyitok meg linkeket, mert elolvasom a kommenteket mondjuk de csomószor csak valaki reklámozni akarja vmi szarját és akkor másol be linkeket, meg bármi lehet ha rákattintasz, trójai (bratt bitt:))))))))) vagy olyan adathalász oldal is amin anyukám is járt. ráadásul hárombetűs meg négybetűs is van a címben, nem tudom eldönteni h jó vagy nem. YYD

Mondjuk a számítógépekhez nem annyira értek, de már sok éve netezek, és ezt másoknak is ajánlom hogy nenyissatok meg mindent amit kaptok!!!! van erről egy e.mailem is eltéve valahol vam pl. egy amerikai hacker aki mindenkinek küld levelet és nem szabad megnyitni!!

Vágási Matyi 2010.01.30. 19:43:32

@ixdé: Milyen az az adathalász oldal?

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.30. 19:46:11

@Vágási Matyi: olyan hogy rámész és megkell adnod a jelszavadat meg ilyeneket. tök igényes emberek csinálják amúgy mert stílusra így tök ugyanúgy néz ki mint a bank weboldala de állítólag nem azé (pedig ott a lógó rajta de mindeggy). néha nem is az a bank küldi akinél a számlád van viszont az ugye mindegy, mert akkor a kártyaszámoddal is be tudsz rá jelentezni, hiszen azt elfogadják bármelyik bankban tehát elvileg kérheti. vagy hát nem vagyok benne biztos hogy kérheti mert anyukám ugye nem volt jó ötlet hogy megadta, de vmilyen esetben biztosan meg lehet. ezek az oldalak azi nterneten vannak fenn!

Over 2010.01.30. 19:48:38

@ixdé: ez annyira NC hogy kommentelni seincs kedvem xD

roziii 2010.01.30. 19:50:01

Kedves ixdé!
Hát ezt bizony szomorúan hallom... Mindenesetre teszek Kop megejgyzésére, és megpróbálkozom, hátha esetleg rákeresel az interneten, vagy offline-formában (azaz papír alapon, könyvtárban, könyvespolcon).
Szóval a belinkelt rész Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány című regényének tizedik fejezete. Szórakoztató, hidd el. Egy fiatalemberről (is) szól, aki roppant stílustalan, de király lesz, és mivel nem tudja, ebben a helyzetben mi lenne a helyes viselkedési forma és követendő trend, folyamatosan érdekes helyzetekbe keveredik.

Ölellek:
rozál

feneketlen tó 2010.01.30. 19:51:34

Hát, ha nem ismered fel, hogy az a magyar elektronikus könyvtár címe, akkor sajnállak

mokusmoki 2010.01.30. 20:01:35

ixdé: mindenhez hozzá kell raknod hogy tök? szerintem igénytelen és nem cool. sikeres ember nem lehetsz ( mielőtt beszólnál rolls royce-om van és 4bro-ba is járok)

Over 2010.01.30. 20:06:28

És, hogy lehet már ilyen idétlen hosszú nevet adni egy rohadt tollnak? :D Rá se fér :D

Over 2010.01.30. 20:10:19

Tollat különben sem vesz az ember hanem hazalopja a munkahelyéről :-3

roziii 2010.01.30. 20:31:35

Kedves ixdé!

Volna még egy kérdésem hozzád, ugyanis valamit nem értek. Buda melyik elit iskolájában tanították neked azt a szót, hogy sportozás?(Ez ugyanis az egyik tag a poszton.)
Csak mert én ugyan vidéki gimnáziumba jártam, de úgy tanultam, hogy azt sportolásnak kell mondani.
Szóval azt javaslom, tekintetbe véve a helyesírásodat is, hogy mindenképpen járj utána, hány betűs egyetemen végzett a magyartanárod, mert a munkájának gyümölcse nem nagyon akar beérni.

További szép estét kívánok Neked:
Rozál

ladafeeling 2010.01.30. 21:08:13

"lokálpatrónák" a Google ezt is kijavítja, bár ugye alap szókincs lenne, és tudni kéne hogy nem lokálpatróna, hanem lokálpatrióta. De tudod mit? Tényleg tanulj meg helyesen írni kicsi ixdé, mert így senki sem lehet belőled. Ilyen helyesírással, hiába vagy "tizen kettedikes" ahogy te írtad, magyarból biztos nem kapsz érettségit.
Ja, anyukád meg beszopta, már bocsánat, de ilyen azonosítókat egyértelműen csak személyesen, abban a bankban ahol a számlám van. Eric, te viszont ne hőbörögj hogy valaki megkérdezi a tollad egyedi sorozatszámát, ez nem tartozik a személyes adatok védelmébe, visszaélni ugyanis aligha tudna vele, viszont megbizonyosodhatna arról, hogy tényleg van ilyen tollad. Mert így egy kicsit sántít a történet.
Na mindegy is, most szólt bátyám, hogy menjünk el meginni valami proli sört, azthiszem tényleg jobb lesz ha vele tartok valamelyik késdobálóba...:):):)

Kop 2010.01.30. 21:39:48

@ladafeeling: "Tényleg tanulj meg helyesen írni kicsi ixdé, mert így senki sem lehet belőled."

+1. Ikszdé, csak képzeld el, hogy fogják így elolvasni az önéletrajzod, ha jelentkezni akarsz egy állásra. Sehogy, nem fogják. A jó helyesírásnál kezdődik a stílus, mielőtt bármit mondanál.

meztelencsokolade 2010.01.30. 21:53:27

@ixdé: Kedves Ixdé!
Lenyűgöznek válaszaid...ötletesek és szórakoztatóak. Ügyesen játszod a hülyét, nekem egy bajom van csak: túl sok helyesírási hibát alkalmazol...úgy értem feltűnően sokat és mérhetetlenül ostoba hibákat...18 éves kor környékén már nem írnak így emberek...egyszerűen képtelenség. És ez már sajnos hiteltelenné is teszi az egészet...szóval ezt eltúloztad.
Amúgy is lehetetlennek tartanám (a gondolatkísérletet lefolytatva, hogy esetleg ti tényleg ilyen szerencsétlen hulladékok vagytok), hogy közületek mindenki egyformán ne tudjon írni. Persze azért izgatottan várom a következő posztot, vagy micsodát...

Stimpak 2010.01.30. 22:49:59

@Kop: Már miért akarnák elolvasni az önéletrajzát? Megveszi a pozíciót a fater, és kész. Ezért nem erőltetik hogy legyen agya, mert minek?

:) Különben nekem is egyre gyanúsabb ez a bagázs, valószínűleg kamu. De ahogy fentebb írták: én is jól szórakozom...

igenytelen_allat 2010.01.30. 22:53:23

Hmm, már régen olvastam a Piszkos Fred-et, most kedvet kaptam hozzá. :D

moreover 2010.01.30. 23:14:54

A koncepció jó, a megvalósítás már kevésbé. Tovább életben lehetne tartani ezt a blogot, ha az írások kevésbé lennének infantilisek. A normális emberben undort keltő szemlélet maradhat, csak a stíluson kéne egy kicsit csiszolni. Így hamar kiderül hogy ez fake.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.31. 13:06:48

@roziii: nyilván nem véletlen hogy piszkos Fred, nem mondom hogy régen amikor még hajóztak, akkor is mindennap hajat kellett mosni, de ha igen, akkor gyanítom Ő tuti nemmosott!

A sportozás a jobboldalon is ott van, ha megnézed a cimkék között! most is oda járok. szerintem bőven elég az ilyen dolgokat éretségire megtanulni, pont azért vagyunk ott hogy tanuljunk, ha mindent tudnánk már akkor nemkéne járni!!!!

@Kop: az önéletrajzom (=CV) úgyis angolul lesz, és nyílván ez egy blog, nemfogok itt helyesírásozni, nemtom miért jöttök mindig ezzel, de a gépemen nincs is magyar ellenőrző, mert nem jött ki rá, angol az egész. ami nem blog, azt át szoktam nézetni, jó ilyen házi feladatokat nem, de egy C.V.-t vagy nyáron megírandó kötelező fogalmazásokat simán átnéznek apám titkárságán, és azokat úgy adom le hogy utánna nem szoktak belekötni.

@meztelencsokolade: ha már a lenyűgözés és az izgatottság szóba került, akkor ezt a rárántás dolgot mégis újra kéne beszéljük. nem vagy te olyan elveszett lélek.

Stimpak 2010.01.31. 15:19:22

Hogy a fenébe ne "jött volna ki" magyar nyelvű helyesírás-ellenőrző, csak nem a segged (bocsánat: neked popsikád) alá tolják a boltban ahol vetted, hanem képzeld csak: fel kell telepíteni, ha akarod. ja hogy egy kis guglizás meg egy program feltelepítése már tudást igényel? Hát vazz, ez egy ilyen világ, képzeld el, nem mindent adnak egyben, van olyan hogy "opcionális", mint a síkosító, pl...

Eszem faszom megáll az ilyen korlátolt alakoktól...

Mitya Ivanov 2010.01.31. 17:39:57

az a baj, hogy az utóbbi posztokból és a szerző kommentjeiből, a szándékos helyesírási hibákból egyértelmúen kiderül, hogy ez kamublog. ErikC és IXDÉ és Danny akárki, tessék úgy írni, hogy ha lehet, senki ne vegye észre (csak pár bennfentes), hogy ez egy kamublog. ÉÉÉrteeeeem?

Erik C 2010.01.31. 17:44:07

@Mitya Ivanov: előbb már reagáltam erre a legutóbbi cikknél, kérlek olvasd le, vagy ne gyere többet, mert ez sokkal lejáratób, hogy lekamuztok minket, nem hinném hogy neked jól esne. Gondold végig hogy mit csinálsz szerintem...

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.31. 19:55:51

@Stimpak: nem lehet mindenki informatikus! a rákereséssel nincs bajom, de én használom a számítógépet, nem javítgatni akarom. de értem meg oké meg minden, majd megnézetem YDYD tuti van erről vhol egy blog ahol levan írva hogyhogy kell

@666E: kicsit csöves ez a figura, nem? gyanús hogy csöveseknek adná a golfpályákat. de abban igaza van h nézni sokszor olyan mintha azt néznéd hogy basznak ba legyek, játszani több értelme van, meg kellemesen megmozgat.

Mitya Ivanov 2010.01.31. 20:25:18

@Erik C: csak jótanács akart lenni, na mindegy.

Kop 2010.01.31. 20:55:32

@ixdé: Jaaa, hát akkor ezért nem tudtok írni! Mert még az ellenőrzést is mással végeztetitek el.
Ez facepalm. Akkor most már nem csodálkozom, hogy miért nem okosodtok.

Regina Filangi 2010.01.31. 23:20:59

Szívbemarkoló hogy ezeket a baromságokat bárki elérheti/elolvashatja/butíthatja magát.
Kérlek mondjátok hogy ez a temérdek ökörség csak valami vicc. Mert ha nem, akkor azt kell gondoljam hogy pár 12 éves fiú magukat felbecsülve, vasárnapi filmeken és ünnepekkor leadott családi filmeken látott úriságokat igyekszik gyakorlatba ültetni. Mondok én valamit fiúkák. "Urinak" lenni nem azt jelenti hogy olyan elfoglaltságokkal töltitek az időtöket amiket a filmekben láttok. Inkább nevezném sznobságnak. Okosabb lenne műveltségben villogni, akkor talán lesz belőletek valami, lehet akár úr is. Helyesírni nem ártana ha nem akartok "prolik" maradni. Ilyen nyelvtannal egyelőre azok vagytok.
"Eggyiptom" hah! Az idei év legbődületesebb hibája, én ilyet még általános iskolásoknál se láttam.

Agyf@sz 2010.02.01. 02:39:18

Huhúúú, micsoda koppanás, megértünk a legaljára! Általános iskola, nagyjából 5. osztálya a poszt szintje mind tartalmilag, mint helyesírásilag! :)
Viszont ezért szeretjük, csak így tovább! :) Sok küzdés után meglesz az a 6. osztály fiacskám! Trendi azt is 18 évesen járni, cool leszel tőle! :)

Annyira szeretném azt hinni, hogy ez az egész csak egy erőltetett vicc, de ezek a tipikus, alpári helyesírási hibák nem erre engednek következtetni...
"Eggyiptom, korupció, Eggyrészt, fűves, meg nyugtat, bekell, lessz"

Bádoer 2010.02.01. 08:56:46

@Regina Filangi:
@Regina Filangi: eggyiptom azt5 igy kell írni, mert egy gyiptom-> eggyiptom. Mert nem lehet egygyiptom

Bádoer 2010.02.01. 08:58:07

@Agyf@sz: nem tudom, hogy vagy vele, de én nagyon örülnék neki, ha egy általános iskola 5. dik osztályos így tudna írni, mint ezek a fiúk. Szóval repsect nekik maxymálish-an

Regina Filangi 2010.02.01. 09:00:05

@Bádoer: Szerintem maradjon csak Egyiptom.

Over 2010.02.01. 09:23:42

@Bádoer: Elárulom neked, hogy klasszisokkal szebb fogalmazásokat írnak ötösik osztályosok. Ilyen "stílusban" már ötödikben is a picsásodás első jeleit mutató kislányok írnak.

Over 2010.02.01. 09:24:51

ötödik*, mielőtt a kis buzi ixdé "nagy az ollója is és a farka is, mint a fodrászomnak YD" <- buzi vagy-e?

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 09:45:43

nemvagyok meleg (a buzi nem valami szép szó), de azért látszik ha odanézel szűk farmerban h kinek mekkora van, a cameltoeja elég beszédes. de amúgy megkérdeztem hogy hogy csinálja hogy látszódjon, mert ezeknek a nadrágoknak ez is az értelme és azt mondja felfelé kell hajtani és akkor nagyobbnak látszik. kicsit kényelmetlen, de buliban mondjuk vécézés után én is meg szoktam csinálni és akkor egy ideig úgy marad, meg az ing vagy póló felét betűröm és akkor egyik oldalról legalább tuti látszik. csajok felé állok vele persze, bár srácok is megszokták dicsérni, de csak azért mert valaki igényes vagy szőrtelen, meg tetszeni akar, meg mondjuk öltözködik még nem meleg.

Itt egyébként meg tudhatsz dolgokat arról hogy ki meleg, meg ki leszbikus, transsexuális vagy bi, fiatalok között is elég sok ilyen van, illik tudni:
www.hotdog.hu/tagbook/tagbook.hot?id=207365

Over 2010.02.01. 11:21:03

@ixdé: Hát gratulálok, hogy a farkaddal játszol...

bangó margit 2010.02.01. 12:49:25

Eggyiptom? A hülye még ki is oktat minket, hogy ez a helyes. Ilyen hülyegyerekek tényleg vannak?

Regina Filangi 2010.02.01. 13:02:59

@ixdé: Jaj te, nyelvtanzseni, úgy mentél át az iskolán mint kacsa a vizen? Jegygyűrű az így helyes mert összetett szó, de ennek mi köze Egyiptomhoz? Jópénzért korrepetálom a sznob fejeteket nyelvtanból. Illene tudni értelmes dolgokat is, nem csak a szamárságról fecsizni kis cukiságok! Mert ez így nagyon-nagyon nem cool, proli nyócosztályos színvonalon beszélni tisztára anti-cool!
Az meg no comment hogy a fodrászod lábközéd stírölöd. A felszín alatt melegszik valami, igaz? Azt meg ne gondold hogy a domborodó nadrág levesz a lábáról akármilyen lányt, max a szüzeket. Tudod, nem az a nagy teljesítmény ha petyhüdten dudorodik.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 13:18:41

@Erik C: Eric! Nem lehet, hogy a mynameis.blog.hu oldalról a srác az aki átjön ide mindenféle néven regisztrálva? Mert most már annyi néven jön vki és gyanús hogy ugyanazt mondja. vagy a subbások, nemtom de én se megyek oda kommentelgetni. Itthon vagyok van egy kis hőemelkedésem és magyar SRT feliratfájlt próbálok csinálni egy filmhez de nem megy mert állandóan jönnek a mailek hogy új komment, idejövök erre megint szinte semmi konstruktív.

@Regina Filangi: mennyiért korrepetálnál? csak érdeklődök mert kértünk be rá ajánlatot, össze hasonlítanám. Azért te is tuti nézted már meg lányok mellét vagy a tevepatájukat szűk farmerben sztem ez tök (t)rendben van,ember - ember. XDXD

Over 2010.02.01. 13:27:35

@ixdé: Megnyugtatlak, hogy minden kommentelő mögött valódi ember van, de ha megnézed rohadtul nem egy stílusban osztunk titeket.

Egyébként meg ez az utolsó csepp. Nem értünk egyet a hülyeségeitekkel, akkor már a létezésünket is meg kell kérdőjelezni. Istenem.

Regina Filangi 2010.02.01. 13:34:38

@ixdé: Hogy mennyiért? No lássuk csak, az eddigiek alapján bődületes sok munkám lenne veletek, tehát...Mondjuk annyiért amennyit te az utóbbi egy hónapban költöttél szépségápolásra és ruházkodásra. Így legalább arányban lenne a külcsín és a belbecs. :P
Kezdjük máris azzal, hogy az "összehasonlítanám" -ot nem írjuk külön.
Természetesen megnézem más lányok melleit, de tevepatákat nem szívesen bámulok. Ugyanúgy rémes amikor a férfiak zoknit nyomnak a gatyájukba. És természetesen nem vetlek meg azért mert neked a dagadó nadrág jön be.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 13:49:04

@Over: nem nekem jutott előbb eszembe!
@Regina Filangi: nemtudom, mennyi de majd megkérdezem. Valószínűleg több, mint amit erre szánnánk viszont olyan szempontból igazságos hogy ha szted ugyanolyan fontos akkor költsünk is ugyanannyit rá. nekem mondjuk nem tűnik olyasminek amir eegyből ugyanannyit kellene költeni de persze fokozatosan egyre többet lehetne, és idővel elérhetné, de nyílván nemkell annyi ideig korrepetálni hogy utólérje egyik összeg a másikat. de most csak hangosan gondolkozok mert ezt csakúgy kérdeztem!

Az összehasonlítanámot azért értetted így is nem? De ha valakit valakihez hozzáhasonlítnak az egyben van szóval lehet, de most nem mondod hogy ennek minden alkalommal utánanézel?! vagy ez az olyan kötőszavaknál van mint a ki/be? Van vmi linked, ahol ez hivatalosan is le van írva? Mert most ez alapján lehet hogy pont most kezdeném rosszul írni YDYD nem bizalmatlanságnak szánom, csak mondjuk ha tevepatában se értünk 1gyet akkor lehet h ebben se XD

Regina Filangi 2010.02.01. 14:04:33

@ixdé: Nincs linkem, ezek mind-mind általánosban rögzülnek. Lehet ti már akkor is csak a sminktükörre figyeltetek és az a baj, nem?

Mitya Ivanov 2010.02.01. 14:06:58

@ixdé: na rendben van a dolog, ebben a kommentben szépen le is buktatok. Ha nem nyomod be a linket, az életbe nem bizonyosodik be. köszi

Over 2010.02.01. 14:07:18

@Regina Filangi: Hát ha iskolából iPhoneozik, mit vársz? hogy megragadjon valami?

Mennyibe fáj mostanában egy érettségi ixdé? 100rugó?

Regina Filangi 2010.02.01. 14:09:24

@ixdé: Am meg nem akarok a kákán is csomót keresni de: nyilván rövid i, utolérni meg rövid o-val szoktak.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 14:27:25

@Mitya Ivanov: ??? már megint mit csináltam?
@Over: szerintem az érettségi maga nem kerül sokba, büfé volt tavaly a végzősöknek közben meg tanároknak 1-2 ajándék, de ha belevesszük pl. a szallagavatót is akkor azzal már kicsit többre is kijön. még ígyis megéri sztem mert tök alap hogy legyen.

Regina Filangi 2010.02.01. 14:29:57

@ixdé: *szalagavató
Magyartanárnak autót adtatok ajándékba?

Over 2010.02.01. 14:33:57

@ixdé: na hát végre kiböktél valamit ami igaz. Tök alap hogy legyen.

@Regina Filangi: vagy lovat:D

Over 2010.02.01. 14:46:47

@Regina Filangi: alap:D meg persze celebló legyen.

Regina Filangi 2010.02.01. 14:53:19

@Over: Mindenképpen! És termelje a jó "alpoki tejet"
Tudod attól félek hogy ezek egyetemre is beszabadulnak mert már diploma is "alap hogy legyen" de persze akkor már apaanya bepénzeli orvosnak vagy jogásznak. És mit mond majd az ügyfelének? "Szerintem ilyen öltönyben megjelenni a bíróságon nagyon nem kúl" ? :D

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 14:56:01

@Regina Filangi: bíróságra kurvára talérba járnak nem öltönybe...

Regina Filangi 2010.02.01. 14:58:11

@ixdé: Tényleg? Én soha nem láttam még taláros vádlottat. Nem kúl.

Over 2010.02.01. 14:58:50

@ixdé: talÁrban, öltönyben.

És ki a fasz mondta, hogy te nem vádlott leszel? Azok igenis öltönyben mennek bíróságra.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 14:59:20

Jó mondjuk a bűnös nem, ő lehet öltönyben, viszont ez meg eggyáltalán nem vicc, mert van már bírósági Stylist, aki pontosan azért van hogy divattanácsot adjon a bűnözőknek (vagy ártatlanoknak, ha megilleti őket a vélelem), hogy olyan benyomást keltsenek mint amilyenre az ügyvéd beállítja őket és az esküdtek higgyenek neki - angolszász jog rendszerben persze, mert nálunk ilyen nincs.

Over 2010.02.01. 14:59:32

@Regina Filangi: Ehh ugyanarra gondoltunk.. túl magas labda volt:D

Over 2010.02.01. 15:02:32

@ixdé: Na igen, azért is tart ott az igazságszolgáltatás mindenhol, mert van ilyen, hogy bírósági stylist. Emberek már nem is születnek erre a nyomorult világra?

Am meg az angolszász jogrendszer ugyanolyan tökéletlen és korrumpálható mint a hazai, vagy még jobban. De van stylistjuk neked csak az a lényeg.

Regina Filangi 2010.02.01. 15:02:41

@Over: :D
@ixdé: És az ügyész, ügyvéd? Nekik mi a kúl?

Over 2010.02.01. 15:04:25

Elmondom, hogy a bírósági stylistot ügyvédnek hívják. neki a feladata jobb színben feltüntetni a vádlottat.

Azt hogy bírósági stylist az ilyen sznob parasztoknak találhatták ki, hogy még egy csomó pénzt le tudjanak gombolni.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 15:08:03

@Regina Filangi: szerintem az ügyvédnek inkább ilyen haladó ruháztatás kell, mint pl. a Bajnainak, színesebb élénkebb nyakkendő meg esetleg neki az inge csíkos, nem a nyakkendője míg az Ügyész inkább konzervativ mert ő a törvényt képviseli és az régebbi, mint az ügyvéd, ezért az ügyésznek inkább a természet színei, barna, szürkésebb dolgok, több anyagába kockás dolog, mint Orbán Viktornak, aki sztem teljesen megfelelően öltözik annak mint amit kell cisnálnia. Apám mondjuk mindkettővel szokott találkozni és állítólag tök ugyanott vásárolnak, ebből is látszik hogy van saját stylejuk mert ugyanonnan fel tudnak öltözni maguknak megfelelően, csak egyikük kicsit jobban. YDD

Over 2010.02.01. 15:11:04

@ixdé: Már megint iszonyatosan hülye vagy. Az ügyvédet és az ügyészt nem a ruhájuk stílusa különbözteti meg. ennyit illene tudni.

És mind az ügyész, mind az ügyvéd a törvényt képviseli (legalábbis úgy kéne), kivéve az az ügyvéd amelyik a maffiózó családtagjaidat szokta kimosni a kakiból...:-3

Mitya Ivanov 2010.02.01. 15:20:51

@ixdé: lebuktatok, azt csináltad

magellan 2010.02.01. 15:22:36

Helyesírás? Az meg még menőbb.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 15:32:22

@Mitya Ivanov: figyelj azt nagyjából értem amit a többiek mondanak mert ki tudják fejezni magukat, de téged nem. azt hittem ezen már túlvagyunk. mindenki tud linkelni akinek van privi.hu-s múltja, mert ott ennél nehezebb dolgok is vannak, hogy elé kell írni hogy http, pl. lehet dőlt meg villogó betűt meg van egy csomó smiley ami blog.hun nincs (tessék ezt is linkeltem)

direkt úgy csináltok néha mintha nem értenétek, van 1-2 dolog amiben nem értünk egyet de kiforgatjátok a szavamat pl. azt nem mondtam hogy az ügyész azért ügyész mert máshogy öltözik, de HA MÁR ügyész, akkor meglehet figyelni bizonyos dolgokat, és ez fontos amikor sajtónyilatkozatot ad pl. utána, hogy a közvéleményt is maga mellé állítsa. és ha az ügyvéd lenne a bírósági stylist, ahogy feljebb írta valaki akkor az ügyészt ki öltöztetné?!!! látod én is ki tudom forgatni a szavadat de nem csinálom, a bíróságy stylist a VÁDLOTTAT öltözteti, nem a többieket, és képzeld a termet se dísziti fel meg semmi, én se vagyok hülye YDYD

Over 2010.02.01. 15:38:43

@ixdé: dehogynem, hülye vagy.

Nem kell neki stylist kisöcsém, mert kinyitja a szekrényét kivesz belőle egy öltönyt, hozzá illő inggel, nyakkendővel, és cipővel, és elmegy a bíróságra, faszául. Ehhez nem kell stylist normális embereknél, mert vagy a vérében van, vagy megkérdezi az ismerőseit amikor öltönyt vesz, vagy utánnaolvas, és nem fog feleslegesen egy embert megfizetni olyan információkért ami elvárható egy moslékos vödörtől is.

És nem forgattad ki a szavaimat, mert nem vagy elég okos hozzá.

Mitya Ivanov 2010.02.01. 15:41:56

@ixdé: erre nem tudok mást mondani, csak annyit, hogy XD

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 15:43:37

@Over: elég sokat mondjuk egymásra a haverokkal, hogy hülye, meg durvábbakat is, úgyhogy nem veszem fel, de nemkell minden commentet így kezdeni. abban igazad van, hogyha otthonról megy, akkor felvesz valamit, de az ilyesmit arra találták ki, amikor már börtönből viszik a tárgyalásra, ott nemnagyon van szekrénykéje meg öltönyei, hanem úgy visznek be neki egyet, maximum nyakkendőből kettőt, és akkor már rohadtul nem mindegy, hogy mi az az 1 ruha, mert ha úgy néz ki benne mint egy BKVs vagy MÁVos akkor a végén azért kap többet mert nem látszik elgé komoly embernek.

Nem azért nem forgattam ki a szavaidat, mert hülye vagyok, hanem mert egyáltalán nem akarom. Ha visszaolvasol figyelmesen minden kérdésre válaszolok amit nekem feltesznek mert ez udvariassági dolog és mondják is hogy elég komunikatív vagyok, szeretek chatelni meg gyorsan gépelek és suli után ráérek, ha éppen nem alszom.

p_sk 2010.02.01. 15:44:53

@Over: Erik most mondta hogy az utanna az egy n-el van!!!! LEBUKTAL SZERINTEM TE HALGATSZ RANK KULOMBEN NEM JARNAL IDE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Regina Filangi 2010.02.01. 15:50:27

@DannyDiamond: jujujujjj itt is mi van. hallgatni két l-lel szokás, külöNben nyakonváglak.

p_sk 2010.02.01. 15:54:15

@Regina Filangi: tudod kitt fenyegessel!!!!

Regina Filangi 2010.02.01. 15:56:33

@DannyDiamond: Jujuj, fenyegettelek? Nem tűnt fel hogy a különben szót példáztam? Te kis agresszív harci majom ;)
Kit egy té. Megcsináltad ma már a házit?

Mixee 2010.02.01. 16:01:54

@Regina Filangi: Biztos sok Knight Ridert nézett alsóban helyesíráslecke helyett, azért két t a kit. :D

Regina Filangi 2010.02.01. 16:03:16

@Mixee: :DDDD Nekem is az ugrott be első olvasatra:D

Over 2010.02.01. 16:15:15

Nyugi van picim, nem kell idegeskedni. :D

És isten ments, hogy hallgassak rátok. Annál én jobb vagyok, mint hogy innen szedjek fel stílust. Meglepődnél.

Over 2010.02.01. 16:19:21

ÉS igen esedezem a bocsánatkérésedért, de mivel elég nagyra nőttem és a kezem is nagy (szívesen megszorítom vele a nyakad ha gondolod) nehéz helyesen GÉPELNI. írni azért tudok.

Írtam már pár egyetemi esszét, cikket, értekezést, szakdolgozatot, szemináriumi dolgozatot, szakesti köszöntő beszédet, és összesen nem volt bennük annyi hiba, mint amennyit Erik vét egy bekezdésben ^^

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 19:51:00

Na én túl vagyok a délutáni nappyn, 3 óra 1 percet aludtam pont... látom semmi, gondolom a tisztelt kolégák munkahelyről interneteznek, és csak fizetett időban megy az oktatás. Jó nemmondom én is ha gépteremben vagyunk ránézek, meg suli után de munkahelyen tuti nem neteznék egész nap, inkább akkor annyival előbb hazamennék. Az alvásk ivételével egész nap ezzel az SRT felirattal szaroztam, de kész lett :-D Ez az első magyarításom, a Twilighthoz csináltam. Ha ez megy lehet hogy azt a helyesírásellenőrzöt is meg tudom szerezni Macre, hogy mindenki boldog legyen XDXD

Bádoer 2010.02.01. 20:41:31

@ixdé: @ixdé: filmet letölteni, és feliratot csinálnni hozzá naggyon trendy

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.01. 21:02:17

@Bádoer: megnyugtatlak megvan eredetiben is de ez francia hanggal van és sokkal sexibb így nézni csak franciául nemtudok úgyhogy az angol szöveget átírtam. mért te hogy oldanád meg? nemmagamnak csináltam ha nem Twilight fórumosoknak hogy mások is élvezhessék. egy francia webáruházban megtaláltam de nem tudtam regisztrálni + azon se biztos hogy van magyar felirat és ez olyan szép film amit mindenkinek látnia kell!!! gondolom nemláttad....

Bádoer 2010.02.01. 21:30:34

@ixdé: nekemm is meg van eredettiben, és azon mint ha lenne francya hang.

kassziccs 2010.02.01. 21:56:21

Sziasztok! Másodjára olvasom a blogotokat, emit elég érdekesnek találok. Lenne egy pár kérdésem: Hol tanultatok meg írni vagy hol tanítottak titeket? A magyar nyelvtan alapvető szabályaival tisztában vagytok e és ha igen, akkor miért nem aknázzátok ki tudásotokat? Mi késztet titeket arra, hogy ilyen és ehhez hasonló merőben érdekes témákat fejtegessetek úgy, hogy látszólag halvány elképzelésetek sincs arról, hogy miről van szó a saját posztotokban? Egyáltalán, építőjellegűnek szánjátok a blogot, vagy csak marháskodtok, mert ha az előbbi, azt hiszem mindenki jobban járna, ha felmennétek a youtube-ra, és national geographic videókat posztolnátok a blogon. Nem sértegetésnek szánom, ne értsetek félre, pusztán építőjellegű kritika.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.01. 22:42:14

@kassziccs: Amit. Egypár. Vagytok[-]e. Építő jellegű. Azt hiszem[,] mindenki. Építő jellegű. DÖNTSD EL, KIVEL VAGY! :)))

Természetesen teljesen igazad van, de kérlek, ne rontsd el a szórakozásomat! Ennek a blognak minden szava arany, sőt, valamilyen felfedezetlen, nemesebb anyag. Tán Wunderscheisse. Korábban nem gondoltam volna, hogy blogolvasáshoz is dukál a pattogatott kukorica... gyökeresen változik a világról eddig alkotott képem minden egyes nappal. Zenei poszttal fenyegettek korábban, azt hiszem, ott lesz végem, véshetik egyenesen a síromra is.

Over 2010.02.01. 23:58:24

@ixdé: Ja gyönyörű film.. Emos vámpírok satöbbi.

Anne Rice lekaparná a fél arcát kínjában ha látná.

Bellagio 2010.02.02. 17:55:23

Nem letezik, hogy ez a blog nem kamu :)

Mar a helyesirasi hibak is tul eroltetettnek tunnek, az irasmod meg nagyon mesterkelt. Raadasul nem hiszem el, hogy ekkora gyokerek leteznek :)

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.07.07. 23:22:41

ez a blog nagyon hiányzásnak levés. nem is emlékesztem, hogy a ghánáról is írtam, akik most is eljutottak az afrika-Kupára, csak most a világon van. nem tudhattam elölre! yDDD

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.13. 08:44:13

@Bellagio: erre szokták azt mondani, hogy felfedezted a langyos vizet, gratula.
süti beállítások módosítása