A gasztronómiában is nemárt kifinomultnak lenni, megízlelni különböző ízeket meg ilyeneket. Most egy elég alapételt ajánlok, mert a surf and turfot, magyarul a királyrákos bélszint mindenki ismeri, de pont ez lesz a post lényege, hogy sima alap egyszerű cuccokba is hogyan lehet egy kis plusszt, egy kis különlegességet belecsempészni. 

Szóval annak ellenére, hogy a Surf and Turfot jól ismerjük, fontos hangsúlyozni, hogy az ugye alap, hogy bélszint csak Argentínából rendelünk, mert sajnos itthon nincs jó bélszín, a jó alapanyagok kiválasztása pedig nagyon fontosak az ételeknél! Királyrákot ilyen tengeri helyekről lehet szerezni, az van egy csomó, azt rátok bízom. Még ami fontos a bélszínnél, hogy azt háromfajta módon lehet megenni, angolosan, ez az igazi, és előkelő, médiumon, amikor félig van átsütve, és jól átsütve. Mi szerintem angolosan együk. Miután kész a bélszín, kenjünk egy három-négy evőkanál kaviárt a tetejére, mivel csak ízesítünk vele, sima Beluga is jó lesz szerintem.  Ezután helyezzük az ételre a Scampit (gyk. királyrák). A lazacot én köretnek ajánlom, úgy hogy készítsünk belőle sushit, és azzal kínáljuk az ételt. Az elkészült finomságot díszitsük mangóval, és mindenképpen pezsgőt igyunk hozzá! (A kaviár miatt!)

Tipp: Ha marad lazac meg kaviár, igazán isteni mártogatóst lehet csinálni belőle nachoshoz, tévénézéshez. A kettőt összeöntjük és finoman összeturmixoljuk picit. Nachosnak szerintem simán jó az is, amit a Tescoban meg ilyen helyeken lehet kapni, úgyis a mártogató számít. 

Jóétvágyat!

szerintem ennyire lájk: (5/5)
szerintetek ennyire lájk: (1,3/5)

Szerző: Erik C

88 komment

Címkék: gasztro

A bejegyzés trackback címe:

https://bthebest.blog.hu/api/trackback/id/tr261681670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szuperszégyen 2010.01.18. 13:33:46

Eddig gondolkodtam, hogy kamu-e a blog, de végül a belugánál rájöttem, hogy tényleg az, mivel hogy annál értékesebb kaivár nincsen, tehát csak paródia lehet az a mondat, hogy megteszi sima beluga is.

Legközelebb jobban figyeljetek!

Frodó

Erik C 2010.01.18. 13:36:27

@szuperszégyen: ne haragudj frodó, de nem értem, hogy lenne kamu-e a blog. a beluga meg szerintem egyáltalán annyira nem érdekes kaviár.

szuperszégyen 2010.01.18. 13:45:08

@Erik C: hát úgy kamu, hogy a bejegyzések nem komolyak, csak viccelődtök, és parodizáltok egy réteget.

szuperszégyen 2010.01.18. 13:45:42

@Erik C: jól nyomjátok, nagyon tetszik, sokat nevetünk, hajrá!

MrRichfield 2010.01.18. 14:00:09

hallod szuperszégyen!
nemtom, te ki vagy, de elég froli amit tolsz.. te merre laksz? biztos rákosborzasztón valahol vagy békáson.egyik volt csajom lakott ott nagyon gáz környék. nem valami cool beirogatni hülyeségeket, szerintem jó a blog végre valami igényesség is van a neten. most is tolom iPhone-on órán... kösz srácok,BTheBest!

Erik C 2010.01.18. 14:02:58

@MrRichfield: köszönjük, ez meggyőz minket, hogy érdemes csinálni legalább pár embernek.

szuperszégyen 2010.01.18. 14:05:13

@MrRichfield: mindent bekajálsz, hülyegyerek? Csak ugrattalak, nem jött le? Mondjuk az ilyen kis taknyosok, akik órán ülnek azok olvassanak csak nyugodtan izomtibit. magántanár meglátná, hogy ájfónozok, kapnék érte! Fiam vedd már észre, hogy ez a blog a műveltségről és kifinomultságról szól, és azért tenni is kell! ha óra van, óra van, akkor nem ájfónozunk, figyelünk. Keringőzni is biztos nem tudsz, pedig az alap, de proli gimiben persze nem oktatják a táncok királynőjét, ahogy felsőbb körökben mondják. Ájfónozzál csak tovább...

MrRichfield 2010.01.18. 14:06:53

egyébként sztem tök sok ember van akit ez érdekel (pl 4bro, Creol, Camelon nemtom ismized-e ezeket a helyeket, de sztem igen, mert elég igényesek), csak el kell terjednie a fórumnak...Én tovább küldtem már a spanoknak is, az a boros cikk kurvajó, végre hozzá tudok szólni én is az ilyen kérdésekhez, ha felmerül a társaságban, meg a csajomnak tudom mutatni meg h vágom h mit rendeljen BCool

szuperszégyen 2010.01.18. 14:11:50

@MrRichfield: hát elég án-cool vagy, ha minden tudást itt szedsz össze, apád nem tanít meg semmire? én azért vagyok hálás ezért a blogért mert a jól ismert témákat felelevenítve egy új onlájn közösség formázódhat, prolik, frolik és faékek nélkül, a net új elitje.

MrRichfield 2010.01.18. 14:16:41

hát te hülye vagy. összevissza beszélsz nem vágom mit akarsz. Erik te mondjuk nem tudod bannelni az ilyeneket. gondolom, te vagy az admin nem?

szuperszégyen 2010.01.18. 14:21:43

@MrRichfield: Mit nem értesz azon, hogy összejön az új netes elit és ezért köszönetet mondok a szerzőknek?

rólad meg csak annyit mondtam, hogy nem igazán fogod jól érezni magad közöttünk, ha ismereteid nagyját innen szeded össze. ide olyanok jöjjenek, akik csak csemegéket szippantanak innen fel kifinomult modoruk csiszolásaképpen. Sokkal inkább közösség-kovácsolóként kell tekinteni ezekre az infókra, mint tananyagra, barátom. @MrRichfield:

Erik C 2010.01.18. 14:42:40

@MrRichfield: nem akarok bannolni senkit, mert ha mondjuk valaki még nem is elég cool, az is tanulhatna. ha meg valaki fikáz, az is irigységből teszi, de mélyen tudja, hogy meg kell változnia, és akkor igy leülepednek magában a dolgok. ezt a pszichológusom mondta, amikor nagy volt a stressz rajtam a suliban. mert elég jó gimibe jártam és pl. már mindenkinek volt autója, amikor apukám még nem akart nekem venni, és emiatt konfliktusban voltam az osztályban is, meg apukámmal is. de mára felnőttem ezeken, ekkor kezdtem el keresni önmagam, meg hogyan válhatnék a legjobbá önmagamból.

szuperszégyen 2010.01.18. 14:53:41

@Erik C: és aki bannolni akar, az amúgyis gyáva szembeszállni a másikkal, tehát nem Cool. Aki meg nem Cool, az B Cool!

De különben min is vitázunk? Egyetértünk, hogy kell a blog, neked okosodni, nekem meg hozzám valókat találni, egyszer még te is felérhetsz ide.

Erik C, arra gondoltam, hogy 1-2 év múlva, mikormár jól összejövünk itt a blogon, lehet kéne nyomni egy jó kis óceános yacht túrát mondjuk Horváthból Gibraltárig, Marokkóban megmutatjuk hogy kell élni. apámmal már beszéltem, simán vihetjük a mienket, de addig lehet vesz nekem is egyet.

MrRichfield 2010.01.18. 14:54:31

ja nekem is volt ilyen parás korszakom amikor a csajom dobott pedig már együtt voltunk egy hónapja mondjuk abban benne volt egy kéthetes szünet is de azért szar volt...és az europaschule-ban (vágod ott van a svábhegyen) eleg csóronak számítottam (ott mindenkinek full milliardos volt a faterja) és nem voltak olyan cuccaim mint a többieknek...uh megértem eriket de ezekből lehet tanulni sztem

Erik C 2010.01.18. 14:57:42

@szuperszégyen: @MrRichfield: mind2tőtökkel tökre egyetértek. a yact túra tök jó ötlet, mi is mindig járunk rendszeresen.

jah, az szar, amikor valakinek több van és lenéz...vannak ilyen emberek sajnos, akik csupán emiatt lenéznek másokat...gáz..

MrRichfield 2010.01.18. 15:02:51

ja de mondjuk azé az is igaz h pl nem mindenki tud 27 rugóőrt bort venni. viszont az olcsó meg szar és valamilyen szinten én is lenézem mostmár azt aki így ilyen olcsü borokat iszik (mondjuk tényleg így 2 ezer alatt ;)). de akkor te pl (Erik) errül mit gondolsz, hogy a coolság végülis összefügg a pénzzel sajna, nem?

Erik C 2010.01.18. 15:07:32

@MrRichfield: a minőség persze sokszor pénzbe kerül. de szerintem manapság már mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy jól keressen, ha akar. viszont, ahogy armani is mondta híres idézetében, a stílus az egyetlen luxus, amit az ember megengedhet magának. továbbgondolva ez azt is jelenti, hogy mondjuk van pénzed, de nincs stílusod.

és az, hogy a világos vászonnadrághoz ne vegyél fekete cipőt az elég alap, és nem pénz kérdése. és ha valaki 27 ezerért bort vesz, mert igényes, akkor mások ne lenézzék, hanem felnézzenek rá, és törekedjenek arra, hogy követni tudják a példáját. ez is egy fokú igényesség sztem.

rossgeller 2010.01.18. 15:20:30

mondjuk a scampi languszta a gyengebbek kedveert.

szuperszégyen 2010.01.18. 15:22:11

azt képzeld el, ismimék nem élnek mondjuk rosszul, medence mondjuk pont nincsen, de geotermikus fűtés van, igaz, a vállalkozó már csődbement, aki csinálta. na, mondjuk ez is milyen már, olcsó húsnak híg a leve, de most nem is ezt mondom, hanem hogy a 60 inch-es LCD az ablakpárkányon figyel. nem az, hogy konzolon, falon, festményként, hanem ablakpárkányon. jó, tényleg nem nagyon van pénzük, ha a geocuccot is eltűnős vállalkozóval csinálja, de pont ez a stílus dolog figyel be szerintem, hogy ha nem is telik asztalos csinálta borovi, vagy vörösfenyő tévéállványra, vagy még mahagónira se, akkor elmegyek egy ilyen készrecsinálós áruházba, mint például a Domus, vagy a Jáva design, és veszek egyet, de ablakpárkány, pfff?

MrRichfield 2010.01.18. 15:25:11

mi az a languszta? nem vágom..ez cikis? :)

MrRichfield 2010.01.18. 15:30:16

@Erik C: bocsi csak most vettem észre h válaszoltál. ja igazad van végülis. van vmi könyv amibe olvastam, hogy amire sokat és erősen gondolsz az bejön. lehet h így van ez a pénzzel is és aki keveset keres az a maga baja, h így beletőrődik a sorsába ha már ilyen szarul járt. asszem ez ilyan ezotérikus dolog. tényleg erik az ilyen ezo dolgok azok coolnak szémítanak, mert nekem tökre bejönnek csak nem tom mennyire gáz vagy h égő-e?

Erik C 2010.01.18. 15:31:24

@szuperszégyen: ilyen van? pff..hát pont erről beszéltem én is...
@MrRichfield: guglizd ki sztem

Erik C 2010.01.18. 15:32:48

@MrRichfield: a madonna is csinálja azt a kabalás cuccot...

MrRichfield 2010.01.18. 15:35:49

gugli:
Az európai languszta (Palinurus elephas vagy Palinurus vulgaris) a felsőbbrendű rákok (Malacostraca) osztályának a tízlábú rákok (Decapoda) rendjéhez, ezen belül a Palinuridae családjához tartozó faj.
na ettől nem lett világosabb:)))))

MrRichfield 2010.01.18. 15:39:26

egyébként erik te ismered a Liptay-t?

Erik C 2010.01.18. 15:40:11

@MrRichfield: volt már nálunk párszor, de mér?

szuperszégyen 2010.01.18. 15:40:24

@MrRichfield: 10 lába van, onnan ismized meg. De a nem tök gagyi helyeken kérheted, hogy főzés előtt hozzák ki neked, mert szeretnéd megismerni, mielőtt megeszed. oszt kihozzák élve. nem illik sokat játszani vele, de legalább megtudod milyen egy languszta.

MrRichfield 2010.01.18. 15:45:45

@Erik C: de most te melyik Liptay-ról beszélsz ? a dave-ről?vagy a Klaudiáról?

Erik C 2010.01.18. 15:50:54

@MrRichfield: dave-el csak csúszni voltam egy helyen. de őt minden real deszkás ismeri.

szuperszégyen 2010.01.18. 15:52:33

@MrRichfield: különben is Klaudia i-vel írja.

MrRichfield 2010.01.18. 15:59:07

@szuperszégyen: bocs mr helyesírás

@Erik C: jaja dave nagy király imádom. te is tolod boardon? akkor a kisJoe is megvan? ő is nagy deszkás (bár ln csak futólag láttam eléggé tele van a srác) és mindig a liptay-ékkal tolja a hegyen..lehet együtt voltatok. nem vágod? csak azé mert sztem neki gecire bejönne ez a blogoldal ő is akart vmi ilyet csinálni...

Erik C 2010.01.18. 15:59:08

@szuperszégyen: bár már a Sylvi se simán ilyen ível írja, mint régen, úgyhogy végülis sose lehet tudni.

makaii84 2010.01.18. 16:10:02

az Aldi-ban kapható 499 forintos Szent István sárdoné az hol helyezkedik el a cool-charton?

Erik C 2010.01.18. 16:13:07

@makaii84: de hogy 499 ft, az egész üveg?

makaii84 2010.01.18. 16:19:28

@Erik C: hát igen,az egész üveg, és benne van ebben az üveg ára is, meg a dugó is!!!!! Eléggé megéri nem? Nem kérdeznéd meg az apukádat légyszi, hogy mit szól?

MrRichfield 2010.01.18. 16:26:53

@makaii84: nem tom mi a f..nak regisztrál az aki fikázni akar...

makaii84 2010.01.18. 16:28:11

@MrRichfield: fikáztam? én feltettem egy kérdést. Úgy viselkedsz, mint egy náci huligán, ez tökre nem szimpcsi.

rossgeller 2010.01.18. 16:36:39

a lenyegi kulonbseg h a languszta farkat zabalod a kiralyraknak meg az ollojat meg a labait. De pl ha fozol hozza egy lidl boros kis martast akkor sokkal fincsibb lesz, ami kulabb es fokent lajkolhatobb.

longwell 2010.01.18. 16:39:19

@makaii84: ahhoz hogy cool legyél, meg kell venned a márkát, különben nem vagy cool, hanem áncool vagy. A Szt István 499ért halál romi, pláne az Aldiban. Ezt kell megértened és jöhetsz coolkodni.

MrRichfield 2010.01.18. 19:55:00

mi az h halál romi a romi nem a romantikus rövidítése???

makaii84 2010.01.18. 21:06:08

@MrRichfield: szerintem longwell azt gondolja, hogy romi ilyen bort venni. Így az ember olyan kedvesen csórónak tűnik, ezt szeretik a lányok, nem? Remélem! Nektek mi működik?

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.18. 21:39:41

na most örülök mert sok komment van és még a posztot értettem, de aztán lettek kérdéseim. @rossgeller: "a lenyegi kulonbseg h a languszta farkat zabalod a kiralyraknak meg az ollojat meg a labait" - azt nem értem, hogy ha 4 féle rákról szedik össze a testrészeket mért nem csinálnak 1 rákot amin ez mind rajta van? mert így fölöslegesnek tűnik 4ből legalább 3rák.

igazából csak ezt nem értettem, a Lidl borral nyilván vicceltek, azé az lejött a boros posztból, hogy nem kúllistás. XD

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.18. 21:42:39

viszont ha már segítség meg ilyenek akkor azért argentináig nemkell menni ám bélszínért! nekünk laik 1 utcával lejjebb egy néni, összeér a kertünk igazából, ahol nálunk a telken a tesómék háza véget ér ott van a kőkerítés, tesómék emeletéről simán átlátni hozzájuk. a túloldalán az ő társosházuk van, ilyen honvédség lakások vagy mi. na és lényeg h ott van egy öreg nő, lehet vagy 50-60 éves, és nemdolgozik, kocsija viszont van, és ő szokott Bécsbek imenni nekünk reggel 5-re, kb. 20-ért elmegy benzinnel együtt plusz a hús. istenieket hoz halból is.

apámnak vannak argentin barátai is meló miatt, meg sokat jár ki, nekik mondjuk argentin bélszínt hozattunk de azt is a nővel bécsből és teljesen izlett nekik XD szóval van ez közelebb is azért. és japán export marha is van, ott sörrel maszírozzák a marhákat, érezni is az ízén tökre, ha így becsukod a szemedet (mindkettőt XDDDD)

janila 2010.01.18. 21:54:06

Ezután minden nap jövök ide, annyira aranyosak vagytok, halálra röhögöm magam:) Annyira cooool:))

Steve Chronicle 2010.01.18. 22:09:33

Nemolvastam a kommenteket,
mert geci sok+iphonerol irok.otthon szerintem egyszerubbeket erdemes fozni,mert azert egy agnus belszint veletlenul elrontani draga mulatsag.
Meg sajnos magyarorszagon az alapanyagok sok utana jarast igenyelnek.bezzeg londonban vagy ny-ban nem.de ne almodozzunk,itthon sose lesznek jò delik,mint kint.igy viszont nem tul hasznos a poszt,de stilusos.irjatok hetkoznapibbakat is,pl.divat,haj,ettermek.etterembol tok sok jò van,pl. Ide illik az ocean,az a legjobb haletterem budapesten

MrRichfield 2010.01.18. 23:11:02

@janila: köszi janila, te is megacool vagy ám!XDXDXD

MrRichfield 2010.01.18. 23:18:20

@ixdé: nekem ez most nem vágódeszka.. mi az h 4 rákbó 3 felesleges? ki beszélt 4-ről? olló+farok+ollók=3 meh különbenis a királynak biztos nem oan jó a farka.. nem értem az eszmefuccsid!

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.19. 08:07:43

@MrRichfield: arra értettem h minek kell kidobálni, egyikről csak ezt levenni, másikról azt, akkor miért nem lehet keresztezni egy olyat, aminek a farka is nagy, meg az ollója is. mint a fodrászomnak! YDYD anyám is rák egyébként, én meg vízöntő de Ő se tudja megmondani @janila: szimpi arcnak tűnsz bocs hogy rádkeszóntrapézosztam a BNW-s poszba, ottm ég faszfejnek Tüntél de most meg nem. YDYD mondjuk többekkel így vok

makaii84 2010.01.19. 10:38:28

Ezért jó pl az ilyen konzerv kaják, mint a löncshús, meg a székelykáposzta, meg ilyesmi cuccos, mert azt meg lehet enni teljesen! Kivéve a konzervet, de azt meg ki lehet mosni és pl babot csíráztatni! Szóval tökszupi, ti próbáltátok már? NAgyon baresz!

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2010.01.22. 14:34:38

@Erik C: "jah, az szar, amikor valakinek több van és lenéz...vannak ilyen emberek sajnos, akik csupán emiatt lenéznek másokat...gáz.." Az év mondata, barátom.

Feketecsuklya 2010.01.26. 13:10:07

Baszod...
Írsz egy posztot bélszínről, és kiraksz egy bárány french rack fotót, ami mellett ott vigyorog még a szál rozmaring is?
Valamelyik buzi meg a királyrák ollóját eszi?
Ne basszátok már szét az agyamat...
A homár olloját eszegetjük, a farkát meg mindegyiknek.
Nem kifinomultak vagytok, hanem kis tudatlan fasszopó sznobok!

Erik C 2010.01.26. 13:14:54

@Feketecsuklya: ne haragudj, de aki ilyen stílusban nyilvánul meg, annak igazán nem adnánk a véleményére, bocsi...

Feketecsuklya 2010.01.26. 13:17:25

@Erik C: leszarom a véleményedet, de sült hülye vagy a gasztronómiához.

Over 2010.01.26. 13:18:51

@Erik C: Pedig jobban tennéd, mert tényleg hülyeségeket írsz, amellett hogy a te stílusod 600x szemsértőbb mint bármelyik subbás kommentelőé, még nem is igaz semmi ímit írsz. Kivételesen rosszindulat nélkül mondom neked, hogy NÉZZ UTÁNNA UTÁNA POSZTOLJ

Feketecsuklya 2010.01.26. 13:18:56

De arra nagyon rábasztatok, hogy kikerültetek az Indexre, mert úgy szét fognak cincálni, hogy tele fogod zokogni az ájfónodat....

Feketecsuklya 2010.01.26. 13:20:58

Argeentín bélszínt meg lehet venni itthon, 6000-ért, nem fagyasztva, csak nem mondom meg, hogy hol...
Hozzassátok Bécsből, megérdemlitek...

Feketecsuklya 2010.01.26. 13:28:55

@Over: szemetek az emberek, de van köztük néhány geci....

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2010.01.26. 13:30:39

@Feketecsuklya: egyáltalán nem cool, hogy jössz itt a hülye tanácsaiddal! nem lájkolom!

Over 2010.01.26. 13:36:57

@ixdé: "zt nem értem, hogy ha 4 féle rákról szedik össze a testrészeket mért nem csinálnak 1 rákot amin ez mind rajta van?"

nyugtass meg légyszi az emberiségbe vetett maradék hitem megörzése érdekében, hogy ezt csak viccből mondtad!

Sajnos még apukádnak sincs annyi pénze, hogy megrendeljen egy új rákfajtát az evolúciótól.

Feketecsuklya 2010.01.26. 13:37:16

Tényleg..
Küldjek egy linket a Kurucnak?
Lenne itt vigadalom.....

Over 2010.01.26. 13:42:44

@Feketecsuklya: küldj, nagy társaság, nagy fun.. am Virgo csak viccelt:d nyugi:D

Feketecsuklya 2010.01.26. 13:44:23

Most még azt is magam elé képzeltem, ahogy faljátok a 90%-ban nyers húst.
Cool-osan, kifinomultan....
Még én is médiumra szoktam sütni, pedig elég nagy állat vagyok...

Feketecsuklya 2010.01.26. 13:46:05

Meg amikor az élő homárt bevágjátok a forró vizbe...

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.26. 13:53:59

@Over: "NÉZZ UTÁNNA UTÁNA POSZTOLJ" - na végre tudom h mikor kell kettő N-el írni meg mikor 1-el. Az előre mikor két r és mikor 1?

@Feketecsuklya: ilyen sípoló rohadt idegesítő hangot ad a vízbe, mondjuk ezt is meg lehetne szűntetni ha lenne egy új rák, ami ilyen fullextrás exlusív és direkt evésre termesztenék.... nem mintha a mostanik nem direkt evésre vnának YDYD nyami

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.26. 13:55:22

@Feketelyukacska: nyers hús van a tartárbeafsteakeban is mégis esszük, meg csomó felvágott és kolbász is az, nemtom mi bajunk lenne tölle

Over 2010.01.26. 14:02:14

@ixdé: te is a lényeget találod meg benne buzigyerek...

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2010.01.26. 14:04:02

@ixdé: tölle? na, legalább tudom, mikor kell két l-lel írni

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2010.01.26. 14:04:39

@ixdé: igen, de azt nem azért, mert okostóni megmondja, hogy az a trendi

Feketecsuklya 2010.01.26. 14:05:05

@ixdé: lényeges eltérés van a nyers, és a pácolt, füstölt húsok között.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.01.26. 14:40:20

mindeggy akik igazi beafeaterek, tudják YD

zyl187 2010.01.26. 14:53:02

feketecsuklya ne dőlj be! Kamu az egész...bár az én zsebemben is kinyílt a bicska a boros írás miatt, mert az mindent visz :).

Feketecsuklya 2010.01.26. 15:03:57

@zyl187: borhoz nem értek, de elolvasom.
Kamuból lusta lennék ennyit írogatni, de a franc se tudja...

a krumplics · http://krumplishow.blog.hu 2010.01.26. 15:18:03

Ez egy oltás.Az egész egy oltás.

kukatr 2010.01.26. 16:49:13

@MrRichfield: volt vidéki barátnőd?:O te már nem lehetsz stílusos ember. legfeljebb nagyon sok gyakorlással. de ezt a mocskot nehéz lesz lemosnod...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.01.26. 16:52:17

A bélszínt nem háromféleképpen lehet elkészíteni.

A bélszínt sokféleképpen el lehet készíteni.

Sőt a steak-et sem háromféleképp lehet átsütni.

8 fokozata van.

Raw, blue, rare - ilyenekről hallottál már?

Amúgy olyan ez a blog, mint a honlapok az internetkor hajnalán, mikor kétoldalt lobogott a pixeltűz, pörgött a koponya, a honlapkészítő meg ontotta az okosságot a népnek mindenről, a Turbo Pascal programozástól az aranyhörcsög-tenyésztésig.

Over 2010.01.26. 17:03:34

@kukatr: Pont ezért oltja vidékieket, mert vidéken az újgazdag faszkalapokat nem ajnározzák, hanem kiröhögik.

"rákosborasztón" öreg hiába van akármennyi lóvéd, ha nem bírod el a kapát hazáig kergetnek. Nyugodtan lehet a vidékieket, meg a falusiakat oltogatni, 1000x olyan emberek, mint te.

Over 2010.01.26. 17:05:29

Egyébként hiába ez a nagybetűs stílus, ez a kaja úgy néz ki, mint valami egzotikus rópusi állatnak a rohadó hullája.

Egészségetekre. Majd ha véreset szarsz gondolj rám ahogy röhögök rajtad és eszem a rántott húst sültkrumplivaa

Over 2010.01.26. 17:14:54

Am meg egyetek csak nyers húst. A szalmonella tök kircsi nyavajcsi...

Vegyi Ali 2010.01.26. 23:49:43

Gyerekek bocs, de le kellene cserélni a képet. Ilyen zsúfoltan nem tálalnak egy kaját egy rendes Michelin csillagos étteremben, csak valami szarban a Moszkva téren...
Az a zöld fos is szét van folyva, a hús meg nem is bélszín, hanem BÁRÁNYBORDA, basszus!!!.... Kurva ciki!!!
Amúgy az argentin marha lószar, csak a kobe-i!
Ja, és ha már, akkor francia fois gras-val sokkal elegánsab, mint ez a proli amerikai párosítás...

lemaradtam 2010.02.12. 23:04:37

Lazac sushi, mango, kaviár és bélszín? Ezt így egy tányéron nem enném meg... Egy dolog, hogy felsorolsz pár puccos alapanyagot, de ettől nem lesz jó.