Új trendek???

2010.02.23. 17:30

Kicsit össze vagyok zavarodva, mert olvastam egy tanulmányt, és ezért jó ha az ember olvasott, mert akkor utána van min gondolkodnia. Szóval olyan új dolgot olvastam nem mástól, hanem egyenest Vivienne Westwood tollából, hogy 2010-ben az lesz a trend ha nem veszel ruhát! Ennek környezetvédelmi okai vannak ugyanis tudományos szempontból, mert ha az emberek nem vesznek ruhákat, akkor megáll a globális felmelegedés! Amiről már én is hallottam, de nem gondoltam hogy ilyen súlyos a helyzet, hogy az embereknek meztelenül kell majd lenniük, olyan meleg lesz majd! A legszörnyűbb, hogy ez a divatipar végét jelentheti! Ez külön azért aggasztó, mert a Márk (Lakatos) mesélte, hogy a Mihalik Enikő épp most kezdett világsztárrá válni, és ezzel esetleg le kell mondania erről a lehetőségről. Érdemes egyébként a Márk publisztikáját megnézni a Velvet-en, ahol még a sima képeken is átsüt Enikő tehetsége. Sajnos én őt személyesen nem ismerem, mert mindig útban van a világban, annyira népszerű. 

De nem csak Enikő miatt aggasztó a helyzet, mert hazánkban rengeteg fiatal munkalehetősége vesztődne el, nekem a legtöbb ismerősömé is. Stevie is ebből él például, és ő is szörnyen tehetséges mellékesen. Persze nem csak ruhamodellek léteznek, akik a kifutókon lépnek fel, hanem olyanok is akiket csak fotóznak, de őket is sokszor ruhában. Az aktmodellek így is sokan vannak, hátmég ha ezután mindenkinek azzá kéne válnia. Persze ezt a híresztelést egyenlőre csak a Vivienne Westwood erősítette meg, így reménykedhetünk abban, hogy talán téved és mégsem ilyen súlyos a helyzet.... 

szerintem ennyire lájk: (1/5)
szerintetek ennyire lájk: (2,3/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://bthebest.blog.hu/api/trackback/id/tr421784348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.02.23. 17:56:30

Ez tényleg így van ahogyan írod, bizony a globális felmelegedés nem játék! Az idén én több embertől olvastam, hogy nuku ruha! Ez van ezt kell szeretni:((( Sajna mi tettük tönkre a Világunkat:( Hát most viseljük a következményét!
Szerinted Erik C akinek nincs jó teste, de ugyi ruhát sem vehet fel, az mit tegyen? Menjen éjszaka? Van valami ötleted?

Erik C 2010.02.23. 18:01:30

@Lewyke: szerintem a test formálható. így azoknak ajánlott elkezdeniük edzzeni. bár nem tudom mennyi idejük van rá, de szerintem talán még nem késő elkezdeni...

Malory 2010.02.23. 19:45:15

Ennél tudok jobbat. Az a bajuk, csak csupán, hogy fény érte őket.
Over, neked külön szeretettel ajánlom, de csak xanax után. :D
farm.hu/Kifuto-Magazin-Le-a-kutyatartassal-682

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.23. 22:33:38

Nem lehet hogy úgy érti hogy ne vegyünk ruhát, hogy ne buyoljunk többet? Holnap nincs suli mert továbbképzés van (hova?!) és viszont akkor itthon kipróbálom hogy reggel megmérem a hőmérségletet, aztán itthon mesztelenül leszek és este megin meg mérem. ha vki csatlakozik az akcióhoz jelezze mert úgy könnyebb mérni hogy tuti más is csinálja.

Meg hogy működik ez? Van mondjuk itthon tegyük fel egy nagyon környezet szennyező ruhám vagy egy globálisan fel melegítőm. Ha felveszem az a baj? Ha a gardróbban hagyom akkor meg nem? vagy ezeket meg kéne semmisíteni? lehet h kéne vmi weboldal akkor ennek hogy mindenki égesse el a kertben a ruháit mer környezet szennyezők XDXD

spájdernecc 2010.02.24. 05:14:47

@ixdé:
ez hatalmas :)
maga a blog se rossz, de ez az okfejtés...
köszi

binike 2010.02.24. 09:24:54

XDDDDD ... ez megint viccesre sikerült ... megint jól indult a reggel

binike 2010.02.24. 09:27:20

ja ... ha már a velvet-ről szerzel információt akkor keress rá az általad említett tervezőre és kidob egy cikket ami ezzel kapcsolatos.
XDDDDDDDDDDDDDDDD

szuperszégyen 2010.02.24. 10:41:15

Én azon gondolkodom, hogy ez átverés. Mert ha nincsen rajtunk ruha, akkor semmi nem fogja vissza testünk hőjét és az két okból is rossz. Egyrészt azért, mert a termelt hőnk mind globálisan melegíti fel a környezetet, mivel nem fogja le a ruha. Másrészt mivel mi magunk meg azt a hőt elveszítjük, hát még jobban kell hőt termelnünk, hogy ne fázzunk, de ez megint elveszik, ezért még jobban globálisan melegítünk fel.

Nagy_Cthulhu 2010.02.24. 11:10:37

A poszthoz annyit, hogy ez a Enikő, bármerre megyek a világon, mindig útban van nekem is.

Akinek nincs jó teste, azt kitoloncolják Üzbegasztánba! Arról van szó, hogyha nem szennyeznénk a környezetet, akkor nem lenne globöl worming. Lehet hogy a vizuális környezet szennyezés is felmelegedést okozhat. Fájó pont, hogy a homocekcuálisok is kiváltói lehetnek, így őket vagy hűtőházakban kell tárolni, vagy tavak fenekén, de az nem annyira jó, mint a hűtőház.

@ixdé: Én csalatkozom hozzá, nagyon tettszik a perfektívád, hogy így látod, én is ledobtam magamról a gatyát, és mérem a hőmérsékletet. Meg beleültem a lázmérőbe is, mert azért az is szentpont, hogy a testem mennyit tehet hozzá a körülnyezetem hőmérsékeltenhez.
A melegítőket meg el kell égetni. Nincs mese. Jó, hogy vannak ilyen nyúvév gondolkodók, akiknek feltűnt, hogy viselésük nemcsak gustustalan, hanem ártalmas is. A gardróbba meg megáll a levegő, ha ott melegítenek, akkor olyan mintha egy kazán lenne házban.

@szuperszégyen: Jól látod, de erre van megoldás. Be kell kenni a testünket bálnazsírral, az szigetel,és nem ereszted ki úgy a hőt. Ez duplán jó lesz, mert a bálna böhöm nagy állat, és a északi sarkamon él, és a mozgásához az a marha nagy test rengetek sok energiát emészt fel, az meg, az energia felhasználás hőképződéssel jár, hát csoda-e, ha olvad a jégtakaró páncél ott? Minél kevesebb bálna, annál kevesebb felmelegedés!
Kill the whales for a cooler world!

szuperszégyen 2010.02.24. 11:19:50

@Nagy_Cthulhu: rosszul tudod, mert a bálna azt az energiát elmozogja, nem pedig globálisan melegít. A gőzmozdony se olyan meleg, mint amennyit elfűtenek vele, mert az eltüzelt energiának csak egy része lesz hőenergia, a többi pedig mozgási energia.

Szóval a bálnák nem károsak, pont hogy jók, mert az északi sarkról elhozzák a hideget ide, hogy csökkentsék a felmelegedés globalizmusát.

De még ha károsak lennének se mernék nekimenni a green-peace-nek, mert azok ilyen japán halászhajókat is összetörnek, meg atomerőművekhez kötik ki magukat, pedig tudhatnák, hogy a szállítókonténerben fűtőelemet tárolni gázabb, mint az erre kiképzett rögzített tárolóban, és mégis.

Frucsasz 2010.02.24. 11:36:35

áh. Csalás. Most lebuktatok, mert ez a poszt határozottan ixdé stílusában íródott.

Szegény Enikő, mindig útban van a világon :D:D

Amúgy, ha már egyszer itt vagyunk... meséljétek már el, milyen a tehetséges modell? Mert szerintem ehhez nem tehetség kell, hanem külső.
Emellett persze Enikőnek drukkolok, végre ismét egy szép magyar lány a siker útján.

Frucsasz 2010.02.24. 11:39:26

@ixdé: ejnye, felcseréltétek a szerepeket :D Te most túl okos vagy ide :D

El kell, hogy szomorítsalak titeket, de Ms. Westwood pontosan úgy gondolta, hogy idén ne buyoljatok több rucit. A már meglévő 2009-es rongyokat természetesen horhatjátok, csak hát az iszonyú égő :D

A bálnák hogy jönnek pontosan a képbe?

"Szóval a bálnák nem károsak, pont hogy jók, mert az északi sarkról elhozzák a hideget ide, hogy csökkentsék a felmelegedés globalizmusát." Én nagyon remélem, hogy ez a mondat fennmarad az örökkévalóságnak.

Frucsasz 2010.02.24. 11:40:30

@szuperszégyen: az nem tehetség kérdése. Meg lehet tanulni. :)
Persze van, aki úgy születik, de bárki megtanulhat jól pózolni, járni stb.

szuperszégyen 2010.02.24. 15:33:56

@Frucsasz, az őzikelány: szerintem mozogni nem lehet megtanulni. Születni kell rá.

Malory 2010.02.24. 19:08:52

Kivételesen nekem is azt kell mondanom, hogy azért igazán sikeres modellnek, vagy nevezzük tehetségesnek, mert a sikerhez más is kell, szóval arra születni kell, majd képezni magad. Attól, hogy valakinek megvan a külseje, esetleg még nem feltétlenül fotogén, nincs benne az, ami ehhez kell. Főleg a fotomodelleknél.

Persze, ha azt nézem, ha megvan a külső, én is inkább képezném magam erre és "kínoznám" magam a -szerintük- nagyon fárasztó munkával, mint szinte bármi mással. De arra születni kell, hogy emberfelettinek érezd magad és úgy is pózolj. :D

Over 2010.02.24. 20:23:17

@Malory: ehh, ez xanax mellett is fájt:D... A kutyáimról NEM mondok le <3

Egyébként látod Eric, ilyen posztok kellenek, könnyed, nem megmondós, kicsit vicces, kicsit komoly. Fasza (y)

Én meg nem fogok pucérba mászkálni, mer' szégyenlős vagyok... :$

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2010.02.24. 20:33:44

@Nagy_Cthulhu: azért nem volna jó a homoszexuálisakat a tó mélyén tárolni, mert vannak köztük rendesek is én ismerek jó párt!! meg egy idő után leérne mindenkinek a lába és akkor nemtanulnának meg úszni, azután meg ugye elolvadnak a sarkok és belefulladnánk a jégsapkákba!! mindig egy kicsit tovább kell gondolni és akkor rá jössz. XD

A jappánok egyébként lehet azért ölik a bálnákat mert akarnak tenni azellen hogy a hideget elszálítsák. Csak aztán nehogy megint felrobbanjon nálluk vmi atom erőmű mert akkor félbe kell hadják egy időre.

Egyébként kipróbáltam ma ezt a globális felmelegedősdit de egyrészt semmivel nemlett melegebb másrészt anyukám este szólt hogy végig be volt kapcsolva a globálís klíma az egész házban mert szerinte már meleg van!!!!4 néha meg örjít! XDXD mindeggy

Over 2010.02.24. 20:44:15

@ixdé: xDDDDD egész nap pucér voltál?:D megfázol baszki.

Fashionistas 2010.02.24. 22:34:11

És ti csatlakoztatok már a facebook-on a "Converse cipőt mindenkinek" csoporthoz?

Nagy_Cthulhu 2010.02.25. 10:23:21

@szuperszégyen: A bálnáknak veszniük kell!!!!! Ha idehozzák a hideget, akkor azért, mert a északi sarkon nem marad elég, és elönti a árvíz a kontingenseket, még izlandot is! Ha otthagyják a északi sarkon a testüket, akkor meg azért, mert figyelmen kívül hagyom amit montál, mer az hazudás, a nagy test mozgatása igenissss jár hőenergijával is. Ezért kell pusztultatni minden bálnát, hogy szakítson a testmozgás és a hőenergija képződés, ne járjanak együtt. Mármint a bálnákesetébe. Na!

@Frucsasz, az őzikelány: Igenis fontos a jó mozgás a modelleknél, mert ha valaki modellnek megy, az ár eleve jól néz ki, és a szereposztó (vagy kifutó osztó díványon) ami a castingkor van, azon jól kell ám tudni mozogni, hogy kijuss Milánóba!

@ixdé: Igazad van, ezért mondtam én is hogy jobb hűtőházakban tárolni őket.

@Over: Csak az széngyellőss, ainek kicsi a csunyája. A enyém megvan 6,5 centi is erektáltan. Kicsi, vékony, de legalább gyorsan elmegyek. Ha valaki szeret azt a fél percet meg kibírj, nem?

@Kütyüuniverzoom: Fúújjj, azért én nem botránkoztatnám meg a lábfejeim önbecsületét azzal hogy ilyen szutyok kommersz tornacipőkbe bújtatom őket. Hol élsz te? Ugandában?

Whuá, (L) this blog! :DD

Dr. Körömlakk ® 2010.02.25. 18:19:07

nem vagytok képbe
ha nagyon sok ruha van rajtatok, akkor melegetek lesz, és akkor hiszitek azt, hogy jön a globális felmelegedés. ha viszont leveszitek, fáztok, de legalábbis nem lesz annyira melegetek mint ruhába, illetve mégtöbb ruhába, és akkor nem is melegedtek fel globálisan.
ha minden embernek melege van, akkor a levegő is melegebb, és minden más is, ergo, nem tesz jót a növényeknek, az állatoknak, és sok lesz a buzi.

Nagy_Cthulhu 2010.02.26. 08:01:01

@Dr. Körömlakk ®: Na, hogy egy orvos ennyi sületlenséget hordjon össze, az se semmi. Meg azért az a szó hogy buzi, politológikailag nem korrekt, na!

Dr. Körömlakk ® 2010.02.26. 09:22:43

@Nagy_Cthulhu: nem sületlenség ez, tudományosan alá van támogatva. a doktorimat is ebből írtam, szóval tudom miről beszélek.

Frucsasz 2010.03.02. 15:02:44

@szuperszégyen: szerintem ezt beszéld le azzal az ezer és egy modelliskolával, ami azt ígéri ,hogy sok százezerért megtanít a kifutón való tökéletes mozgásra :)

@Nagy_Cthulhu: a modellek többsége nem túl szép. (szerintem a többségük, arcra legalábbis ronda). Az arcuk pont vagy teljesen jellegtelen, így mindenhez megy, mindenféle hajat és sminket fel lehet rakni, vagy épp ellenkezőelg, igen karakteres... és épp ezért klasszikus értelemben nem szép.

virikicsiri 2010.04.03. 19:40:47

jézus, ez a blog remélem kamu. most tényleg vannak ekkora gyökerek?

Over 2010.04.04. 19:49:57

@virikicsiri: vannak. de kivételesen nem itt, hisze ez kamu:D

Mitya Ivanov 2012.01.20. 10:35:43

ezek a szövegek annyira ütnek, hogy ixdé.
süti beállítások módosítása